Születésnapi idézetek
(133)
Ötven esztendős embernek nem lehet túlságosan muzsikás a kedve. A negyven esztendősnek igen: akkor lép be az ember - úgy tartják - "a férfiak titkos rendjébe"; akkor nevezik ki - ha kedvezően alakulnak a dolgok - a tábornokokat és a professzorokat; akkor még delelőn érezheti mindenki magát, fent, a tetőn; még van idő; még magasan áll a nap. Ötvenegy esztendősen is elviselhető már a látomás; nemsokára alkonyodik ugyan, megy majd a nap lefelé, de addig még, a harangok jöveteléig, csak lesz még egykét évtized, talán három is, a zavartalan munkához. De ötven évesen? A küszöbön? Hitetheti magát ugyan az ünnepelt, hogy semmi még, semmi, sok volt a rossz idő, eddig inkább csak magot szórt, csemetét gondozott, még ezután jön ideje a betakarításnak -, de a leltárkészítést el nem halaszthatja.
Inkább egy megoldhatatlannak bélyegzett matematikai probléma, mint egy születésnapi buli!
Minden születésnap egyforma öröm, az elsőtől az utolsóig. Mert azt jelenti, hogy akit szeretünk, akihez ragaszkodunk, rokon vagy barát, itt van velünk az életben, ebben az egyszeriben, s mi is vele lehetünk itt.
Minden születésnap ünnep. Csak valahogy kevés jut belőle. Legalábbis így érezzük, hisz jó esetben a háromszázhatvanöt napból mindössze egyetlen név- és egy születésnapot tartogat a naptár.
Senki sem mentesül a negyven év elérésének sokkjától. Minden születésnap és kiváltképpen egy-egy új évtized elkövetkeztét jelentő (hiszen különösen nagy a kerek számok tekintélye) egy-egy újabb vereség jelzése. S majdnem olyan kínos az előrelátás, az előérzet, mint a bekövetkezett valóság. (...) Nem könnyű harminckilenc évesnek lenni: egy egész éven át szomorúan töprenghetünk azon, hogy íme, eljutottunk a középkor küszöbére. A korhatárok önkényesen megszabottak, ami azonban nem csökkenti hatásukat.
A hatvanadik, hetvenedik, sokadik születésnap köszöntése is a búcsúztatás egy alfaja.
Azt mondják, hogy a hatvanadik születésnap már nem örömnap. Dehogynem az! Ötvenedik esztendőnkig bizony mind vénülünk, de ötven esztendőn túl már visszafiatalodunk.
Minden születésnapunk azt jelenti, hogy egy évvel ismét közelebb vagyunk a sírhoz.
Fut az idő és elsodor vad árja
Minden gyönyört és minden bánatot;
Mindazt a sír örök sötétje várja:
Mit a lét múló fénye áthatott,
A gyermek férfivá sietve érik,
Gyorsan redőkbe süllyed mosolya...
Jövőm` a szem hiába látja végig:
Húsz éves többé nem leszek soha!
A születésnap nem csak az ünnepeltről szól. Hiszen mi vajmi keveset tettünk ahhoz hozzá, hogy meglássuk a napvilágot. Na jó, azért a szülőcsatornában kepesztettünk rendesen, és a tüdőnkből először felszakadó zengő sírás se volt akármi, de mégis. Elsősorban szüleinket illeti köszönet, hogy a gyermekáldás mellett döntöttek.
Élettörténetünk úgy csordogál, mint a regény fejezetei. Ahogyan a regények, úgy az életünk fontos momentumai sem kötődnek a kerek számokhoz. Furcsa is lenne, ha egy könyvet az oldalszámok alapján értékelnénk: "A 160-as oldalak szuperizgik voltak, de a 170-esek egy kicsit ellaposodtak". Mégis, amikor az emberek közelednek a kerek születésnapjukhoz, valami feltámad bennük, ami megváltoztatja a viselkedésüket.