Szomorú idézetek
(940)
A szenvedés örök igazság, a boldogság csak pillanatnyi; de e pillanatnyi igazság is végig rezg az örökkévalóságon.
Arra a kérdésre, hogy mi a baj, írásban sokkal könnyebb azt mondani, hogy nincs semmi, csak fáradt vagyok. Ez a hétköznapokban is így van, mert ha szomorú vagy, és valaki rákérdez, ugyanezt fogod válaszolni neki, a fáradtság társadalmilag sokkal elfogadhatóbb érv.
Az öröm lánc, mely a lelket a földhöz köti; - a szenvedés szárny, mely azt felviszi a mennybe.
Nem számít, mennyire érzed jól magad. Mindig kelj fel, öltözz fel csinosan, és indulj el!
Amikor rossz a közérzetünk, vagy stresszesnek érezzük magunkat, érdemes feltennünk a kérdést, hogy nincs-e esetleg valami, amin változtatni lehetne az életvitelünkben, mielőtt automatikusan arra a konklúzióra ugranánk, hogy gyógyszeres kezelésre szorulunk.
Ijesztő, hogy egy boldog emlék is facsarni tud belül, mintha a jelenben történő események miatt érzett keserűség azt is megfertőzné valahogy.
Egyesek úgy élik meg a boldogtalanságot, mint mások a szerelmet: egyes-egyedül, borzasztó erővel, kibúvók nélkül.
A boldogtalanság lassan nő. Ott időzik az emberben, némán, alattomban. Táplálod, önmagad darabkáival eteted naponta - a boldogtalanság a hátsó kertbe zárt kutya, leharapja a kezed, ha hagyod. Idő kell neki, de végül teljesen átveszi az uralmat. És aztán a boldogság - ez a szó - csak néha érkezik el, és mindig úgy, mint egy hirtelen időváltozás.
A balsors a mi legfőbb urunk és legfőbb barátunk. Megtanít az élet igaz értelmére. Ha majd szenvednek, (...) tudni fogják, amit tudni kell, hinni fogják, amit hinni kell, tenni fogják, amit tenni kell, és olyanok lesznek, amilyennek lenni kell.
Volt egy szomorú időszak az életemben. Napról napra arra gondoltam, ennél már nem lehet rosszabb. És mindig rosszabb lett. Sokszor, egymás után, sok lépcsőn mentem lefelé, lehangolóbbnál lehangolóbb állomásokkal. Hogy mit kell tenni ilyenkor? Igazából ezzel sem kell törődni, fütyülni kell erre is. Ha magaddal törődsz, bedarál az ügy. Sokan tesznek így, sajnálják magukat. Mész az utcán és nem látsz mosolygó felnőtt embereket. Hagyják magukat beledarálni a rossz helyzetbe.
Nem lehet három perc alatt letenni egy terhet. Felesleges sürgetni valakit, hogy "lépjél már túl ezen...!" Persze, túl kell lépni, de a fájdalmat előbb meg kell élni, az elmúlást, a veszteséget meg kell gyászolni, és erősen, okosan meg kell találni azt a pontot, amikor eljön az ideje annak, hogy az ember ne ragaszkodjon már tovább ahhoz a teherhez... ekkor az ember a saját hajánál fogva ki tudja húzni magát a nehéz helyzetből.
Egy órát töltöttem az Örömmel. Egy órát átcsevegtünk, de nem emlékszem egy szavára se, egy szóra se, mit az Öröm mondott. Egy órát töltöttem a Bánattal. Egy szó nem sok, annyit se szólt, de sokat tanultam aznap, amikor a Bánat volt a társam.
Madeleine McCann eltűnése c. film