Idézetek a szeretetről

(2206)

 IdőKedvencHossz

A családban kölcsönösen tisztelik és szeretik egymást, vannak ugyan hullámhegyek és hullámvölgyek, de mindig tudnak harmóniát, egyensúlyt teremteni.

Clélie Avit

Az ember mindig megérzi annak a hangulati rezdüléseit, akit szeret. Ha érzi, hogy nyomasztja valami, szeretné átvállalni a terheit, ha bántják, megvédené, ha öröme van, meg akarja osztani örömét. S a lányoknak ehhez valahogy nagyobb tehetségük van, mint a fiúknak.

Padisák Mihály

Pál apostol ezt mondja: "Nincs többé férfi és nő, mert mindnyájan egyek vagytok Jézus Krisztusban." Az új emberség, amely felé haladunk, nem nemnélküli, nem is egynemű, és nincs is túlságosan nemhez kötve, mindezt kizárja a szeretet. Krisztusban egészek, egyek, egyesítettek és szentek vagyunk. Ez a beteljesült műve Istennek, aki mindent mindennel megbékít, minket pedig arra hív, hogy vegyünk részt ebben a megbékülésben.

Richard Rohr

Az adakozásra tett kísérleteink sikertelenek maradnak, ha az ajándék átadásakor visszatartjuk szeretetünk egy részét. Mindegy, milyen formát ölt az ajándék, mert a valódi ajándék mindenképpen a szeretet mozzanata a szívünkben. Első, néma adakozási kísérleteink csekélynek tűnhetnek ahhoz képest, ami adható még marad bennünk, de ezek is elegendőnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy megérezzük, milyen határtalan az a kincs, amelyből adakozunk. És még egy tényre fölfigyelhetünk: minél többet adunk át békességünk, szeretetünk tárházából, annál bőségesebben termelődik újra.

Gerald G. Jampolsky

Töltsd meg a lelkedet égi szeretettel, és viszonozd az isteni szívnek azt a szeretetet, amellyel ő minket szeretett. Íme a szíveden tartod a legizzóbb hévvel szerető szívet. Ellen tudsz-é állni az izzó parázsnak? Felelhetsz-é gyűlölettel a szeretetre?

Jaroslaw Iwaszkiewicz

A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében.

Morgan Scott Peck

3

Lehet-e kötelezni valakit a szeretetre? Utasíthatja-e az ember a szívét? Kétlem. A nagy rabbik szerint a tisztelet a szeretet fölött áll. Örökös feladatunk. És mindenki képes rá. Azokat is tudom tisztelni, akiket nem szeretek vagy akikhez semmi közöm. De szeretni? Szükség van-e szeretetre, ha tisztelek valakit? A szeretet nehéz dolog, nem tudni, mi idézi elő, nem lehet irányítani, nem tudni, meddig tart.

Eric-Emmanuel Schmitt

3

Bhagavad-gítá mondá: nekem egyforma minden élő; nem gyűlölök, nem szeretek. De akik állhatatos szeretettel tisztelnek, azok énbennem vannak, és én őbennük vagyok.

Christopher Moore

3

Amikor a színész tehetsége és tudása legjavát adja minden este, amikor színpadra lép, az azért van, mert szereti, tiszteli azokat a nézőket, akik eljöttek a színházba, még akkor is, ha azok kevesen vannak. Ezt a néző érzi és megérzi, és viszonozza azt a szeretetet.

Czintos József

A szeretet nem tűri a felületességet és a külsőségeket! Nem fogadja el, sőt nem ismeri a korlátokat!

Popovics Tamás

3

Amit szeretetnek hívunk, annak halvány köze sincs az igazi szeretethez. Ez egy barter-dolog. Én adok ezt és ezt, és ezért cserébe elvárok valamit. Ez az adás-kapás törvényén alapul.

Villás Béla

3

Ha a szeretet csak pislákol bennünk, akkor haldoklik a lelkünk, és erkölcsi válság fenyegeti a világot.

Kozma Imre

A szeretet a leghatékonyabb fejlesztési módszer.

Sándor Anikó

3

A szeretet nem áll egyedül, nem is állhat, hanem lángoló üstökösként hasítja az eget, más, aranyként fénylő javakat hozva magával.

Ian McEwan

3

Az igazi szeretet - amit az anya érez a gyermeke, a férj a felesége, a barát a barátja iránt - olyan mértéktelen energia, mely folyvást mozgásban akar maradni. Mi több, nem csupán az egyik személytől a másikig áramlik, de rajtuk keresztül továbbhalad valami más felé. (...) Ezért zavar össze és semmisít meg minket az ilyen szeretet (és nem csupán a szerelemről beszélek, sőt valójában inkább az egyéb, tartósabb kapcsolatokra gondolok): több akar lenni, mint amennyi; a bensőnkből kiált kifelé, hogy még többé válhasson.

Christian Wiman

3

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom