Idézetek a szeretetről
(2450)
Ha az anyám valóban szeret, akkor én szerethető vagyok. Ha anyám becsap a kedvességével, akkor én egy félrevezethető undok lény vagyok, a hisztériás álszeretetet mímelve én is átverem a környezetemet. Nekem jár az, hogy mindenki tegyen úgy, mintha szeretne engem. S ha ennyire sem becsül, akkor nagy cirkuszokkal indulok el a szeretet kikényszerítésére, amiből legtöbbször rejtett, majd nyílt utálat kel életre.
Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy jóságot árasszunk és szívből szeressünk. (...) Bízd magad a lelkiismeretedre! Hagyd, hogy a szíved vezessen, ha sötét az élet!
A szeretet nem puszta érzelem. Az érzések jönnek és mennek. Az érzés lehet egy nagyszerű, kezdeti szikra, de az egész szeretet nem ez. (...) Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs "készen", nincs befejezve; változik az élet folyamán, érlelődik, s éppen ezáltal marad hűséges.
Ne higgy annak, aki jósol és jellemez - annak higgy, aki szeret és tanácsot ad.
A szeretetet, amiben bennünket részesítenek, magától értődőnek tartjuk, a gyűlöletet megfoghatatlannak. Pedig a megfordítottja jogosabb, okosabb lenne.
Az irigység csak azt látja meg, hogy mire vittük; a becsvágy azt, hogy mit tanultunk, és csak a szeretet veszi észre: mennyit vesződtünk és kínlódtunk.
A jóság soknak elviselhetetlen,
elismerni, hogy ember az a másik,
a jégverés csak kárt tehet a kertben,
de az esőtől mag fakad, virág nyit.
S te így növelsz: esőveréssel engem,
kérlelhetetlen, komoly szeretetben.
A szeretet nem olyan, mint a kenyér. Ha adok neked egy szelet kenyeret, akkor másoknak már csak kevesebbet tudok felajánlani.