Szakítással kapcsolatos idézetek
(579)
A válás kemény dió (...). Egyfajta halál, különösen akkor, ha az ember komolyan vette a házasságot. Még ha csak illúzió maradt is belőle, akkor is maga az összeomlás, amikor az ember azt figyeli, hogyan pattan szilánkokra.
Szabadon hagyhatjuk faképnél a nőt, ki eladta magát nekünk, de nem a leányt, ki behódolt, mert annak fogalma sincsen, mekkora áldozatot hozott.
Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet,
Mert a nap is elhagyja a kék eget.
Sötét gyászom hallatszik a végtelenig,
Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.
Céltalanul útnak indulok
Szívem visszatér
Engedd el a kezem
Ha zuhanni látnál
Zuhanni szeretnék.
Soha ne egy másik nőért hagyd ott, akivel épp együtt vagy! Ha szakítasz, tedd azért, mert már nem működik a kapcsolat! Ne egy másik nő miatt lépj le!
Ez volt az a pillanat, mikor "elkezdődött", mikor életem elvált mindattól, ami eddig feltétele és értelme volt, mikor egyszerre meghalt bennem valami, s én magam újjászülettem, mintegy meghaltam az életnek és megszülettem a halálnak.
Amikor megromlik egy kapcsolat, és mindenki megy a maga útjára, hirtelen akármerre nézel, mindenütt szerelmekbe és lehetőségekbe botlasz.
Egy kapcsolaton belül vannak fejlődési folyamatok, ha ezeken a két fél eltérő ütemben megy keresztül, az okozhatja egy kapcsolat végét.
Senki nem mondta, válás közben milyen fontos lenne, mindig stabilnak látszani, mert ilyenkor akármit tesz vagy mond az ember, sokkal megrendítőbbnek és jelentősebbnek tűnik, mint amilyennek szánta.
Hogy lehetséges, hogy az ember elképesztően kemény, elképesztően józan lépéseket tesz, hogy rendbe hozza az életét, és erre az, akiből éppen kigabalyodott, még jobban a kezében tartja a jólétét és boldogságát, mint eddig bármikor?
Hogyan tettél ilyen gonosszá? Utólag látom,
Hogy pokol volt a mennyország. (...)
Majd mással, máskor, máshogy talán,
Most fájó kívánságom a magány.
Kézen fogva sétáltunk
a boldogság mentén,
kettesben néztük a lemenőt.
Az egyetlen kincsem voltál,
de mindent elpakoltál,
ölelem a levegőt.