Idézetek a sorsról

(1341)

Kinek-kinek természetesen megvan a maga felelőssége azért, hogy miként vezeti életét, de ezt behatárolja, hogy mennyiben adatott meg számára a szűkebb vagy tágabb "szabadságsávon" a cselekvés és a választás szabadsága. S korlát még itt is van, hiszen nem választhatunk ősöket, családot, génállományt, országot.

Losonczi Ágnes

2

A világmindenség olykor nem pontosan úgy viselkedik, ahogyan elterveztük.

Debora Geary

11

Azt szokták mondani, az ember sorsa meg van írva, de ezt a regényt azért bőven lehet irányítani. Egy dolog kell hozzá, kétségtelen, sok szerencse.

Koós János

6

Egy pillangó a legerősebb széljárással viteti magát.

Robin Maxwell

11

Az élet néha a legváratlanabb pillanatokban produkálja az igazán nagy meglepetéseket. Ha minden jól megy, ezek a meglepetések nem járnak semmilyen pusztítással. (...) Előfordulhat azonban az is, hogy a meglepetések megsebzik a szívet, és olyan sebeket hagynak maguk után, amelyek soha nem gyógyulnak be.

Nicholas Sparks

14

Egy változás sok mindent hoz magával. Lehet olyan kis fordulópont, amit észre sem veszünk, de megváltoztat mindent. Váratlanul, hatalmas mértékben, véglegesen megváltoztat minket, és abban az apró másodpercben, amikor eldobod a kockát, ami nem arra gurul, amerre te szeretnéd, amikor a jövőd egy vékony szálon függ, akkor könyörögnél, alkudoznál, remélnél, imádkoznál, fenyegetőznél, harcolnál vagy feladnád!? Ez az a helyzet, ahol felismered, hogy mire vagy képes.

Táncakadémia c. film

15

Az hajszol ismeretlen sorsom elé, hogy jobb lapokat kapjak, mint amilyeneket az élet osztott nekem.

Robin Maxwell

9

Vigyázz, a végtelenségig nem lehet elmenekülni az istenek elől.

Katja Kettu

3

Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes.

Joanne Harris

Az Élet, akár csak a szél, olyan helyekre visz minket, amelyekre a legkevésbé számítottunk, és közben folyton változtatja az útirányt, így a végén koldusokat koronáznak királlyá, királyok buknak a mélybe, a szerelem közönnyé fakul, és esküdt ellenségek szívbéli jó barátokként, kéz a kézben szállnak sírba.

Joanne Harris

Nincs, amiért az ember meg ne fizetne, így vagy úgy. Semmi sincs ingyen. Csakis isten kegyelme.

A félszemű c. film

18

Az életed olyan, mint egy folyó. Ha olyan célt tűzöl magad elé, ami nem a végzeted, mindig árral szemben fogsz úszni. (...) Rá kell jönnöd, mi a végzeted, és a sodrás a hátára kap.

Kecskebűvölők c. film

Nagy szerencsétlenség, ha valaki uralkodói lélekkel születik, holott a sorsa nem uralkodásra szánta.

Maurice Druon

9

Amikor megszületsz, van egy úgynevezett sors-kártya, amit kihúzol. Valaki azt húzza, hogy popsztár lesz. Akkor is, ha egész életében képtelen lejátszani egyetlen hangot. A másik azt húzza, hogy zenész lesz. Úgy is, ha sose fut be igazán.

Majsai Gábor

4

Életem vitorlása a tenger habzó hullámain hánykolódik, én pedig próbálom egyensúlyba hozni a hajót: az életemért küzdök.

Berek Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom