Idézetek a sírásról
(188)
A sírás és a nevetés összemossa a korokat, egy fiatal nő éppen úgy zokog, mint egy idősebb, éppen csak a nagyon öregeket és a csecsemőket lehet elkülöníteni.
Bámulatos, milyen felfrissültnek érezhetjük magunkat egy jó sírás után. A sírás megszabadít a tehertől, ami a szívedet nyomja. Érzed, hogy van energiád a folytatáshoz.
Vannak pillanatok, amikor egy férfi is sírhat, anélkül, hogy szégyenkeznie kellene.
Sírni akarsz, és úgy érzed, fogsz is, de tudod, hogy nem tudsz, hogy nem szabad. A sírás tönkretesz.
Sosem sírok. Mire jó a sírás? (...) Sós víz, amiből sáros tócsákat pocsékolunk el.
A szerelmesek csillagokat terelgető pásztorok; magányosan, félrevonulva sírnak. Véget nem érő éjszakákon számolgatják a csillagokat, és annyi könnycseppet ejtenek, ahány csillagot számoltak. A felhők leckét vehetnének sírásból a szerelmesektől.
Egy gyászszertartáson könnyeket hullajtó vajon a szemével sír, vagy a szívéből fakadnak a könnyek?
A könnycseppek olyanok, akár egy-egy titkos levél, amelyben az ember felfedi valós érzelmeit.
Ürül a lélek a síráskor
ürül a bánattól
ürül a magánytól
ürül a gyásztól
ürül az elfojtástól
ezért hát sírjatok
sírjatok születéskor
sírjatok halálkor
sírjatok mindig
ha szerelmet láttok.
Amikor az ember sírni kezd, a nevek szavakra, a szavak szótagokra, a szótagok betűkre bomlanak, és a világ abban a pillanatban összeomlik, abban a pillanatban véget ér, a lét és a nemlét egyetlen porfelhőben összekeveredik egymással.