Idézetek a sírásról
(163)
Nem mindig áldásosak a könnyek. Jólesők és gyógyítók, mikor hosszú gyülekezés után végre kiömlenek a szívből - előbb nehezen, majd egyre könnyebben és édesebben; a fájdalom néma kínja megenyhül általuk... De vannak hideg, fukaran szivárgó könnyek, cseppenként szorítja ki őket a szívből a súlyosan és mozdíthatatlanul reá települt bánat: ezek örömtelen könnyek és nem adnak enyhülést.
Nem értem, a férfiak miért utálják, ha a nők könnyeznek. Talán azt hiszik, hogy ez nekik szól, és rosszul vannak ettől a fajta felelősségtől. Pedig a sírás egy nyelv, mellyel a feszültséget kommunikáljuk. Néma perlekedés Istennel.
Tartsd vissza a könnyeidet, tegyél úgy, mint aki OK. Vagy zokogj a zuhany alatt - a víz a könnyek terepszínű álcázása.
Amikor a múlt olyan emléket idéz az eszünkbe, amely feltép egy régi sebet, hirtelen az összes többi sérülés is a felszínre kerül, olyannyira, hogy a lélek vérezni kezd, és addig abba sem hagyja, míg térdre nem rogyunk, és ki nem tör belőlünk a zokogás.
A szobamérlegre leülve zokogni kezdett. Megnézhettem volna a sírás súlyát, mielőtt eljöttem.
Csak a fiúk tartják magukban a könnyeket.
Csak a fiúk félnek sírni.
A férfiak halát adnak Istennek a könnyekért.
De fáj az a könny, mely perzseli pillád`
S égeti torkod`,
Mikor egy benső, lelki parancsszó
Tiltja zokognod.