Reménytelenséggel kapcsolatos idézetek
(417)
Van egy kék madár a szívemben, ami állandóan ki akar szabadulni, de túl kemény vagyok vele, és azt mondom, itt maradsz bent, és nem engedem, hogy bárki lásson.
Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerűen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
Mindenről az jut csak eszembe, hogy létezik valami jobb, valami, amiről lemaradtam. Miért is nem lehetünk inkább tudatlanok? Miért nem élhetünk és halhatunk úgy, hogy nem vagyunk annak tudatában, mennyire torz és lehetetlen élet ez?
Nincs reménytelenebb, mint akinek senkije sincs, akivel igazságviszonyban állhat.
A depresszió egyik legfontosabb tünete, hogy az ember nem lát reményt. Nem lát jövőt. Nem csak hogy nincs fény az alagút végén, de be is van falazva mindkét vége, és te bent rekedtél.
Néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne.
Persze nincs. Ez egyszerűen nem így működik.
Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben
egy-két szóval elengedem a fényt is.
A kétség ugyanolyan erős és összetartó kötelék lehet, mint a bizonyosság. Amikor eltévelyedünk, nem vagyunk egyedül.
Túl hosszú ideje érzek már csillapíthatatlan szomjat, túl régen gyötör már az éhhalál, mégsem haltam meg. Semmi sem hat rám, se a szél arcomon, se a tenger vize, se a női test lágy melege.
A Karib-tenger kalózai c. film
Minden máskor és másképpen jön el, mint
azt az ember valamikor remélte,
vagy el se jön.
Az "éljünk a mának" csak holnap lesz.
Aki miattam perceket, órákat számol,
Én feljövök érte a síri világból.
(...)
Ki kötözi be a szíven a sebeket?
Az ép ész is miattad jelentett beteget.
Pam-pam, csak lüktet a vér.
Az ember ilyen: elcsügged, ha fél.
Ez van, haver, ezt dobta a gép,
A fájdalom megszűnt, eldobva a cél.
A reménytelenség csak addig elviselhető, amíg az ember el nem veszíti a reményt.