Reménytelenséggel kapcsolatos idézetek
(471)
Egyetlen folyó sem veszítette el még a reményt, hogy egyszer eljut a tengerbe. Csak az ember olyan folyó, aki kétségbeesik, noha megvan a biztos medre.
Az élet következetességébe vetett hit könnyen elkeseredéssé válhat egy fiatalnál az élet megváltoztathatatlansága miatt.
Talán a remény a világ egyik legkétesebb dolga. Képes felemelni, és repít. Igazán rá tudsz kattanni, mint a drogra. De amikor elveszik tőled... az igazán gyilkos.
Vájjon lehet-e még valami annyira törékeny, mint olykor az emberi élet, melyet néha már egyetlen reménység elvesztése is megsemmisíthet?
Mennyi szomorúságot bír el az ember, (...) mielőtt az élete darabokra hullik?
Bármit is mondanak arról, hogy az idő begyógyítja a sebeket, vannak dolgok az életben, amiket egyszerűen nem lehet helyrehozni.
A szólásmondással ellentétben nem a remény, s még csak nem is a reménykedő hal meg utoljára, hanem a leghülyébb.
Ha minden más csődöt mond,
még mindig megkorbácsolhatjuk a lovak
szemét, hogy aludjanak
és sírjanak.
Ha ma esik, holnap süt a nap. Vagyis akármilyen cudarul állunk, vissza fog térni a normalitás. De hol van már a régi normalitás?
Sosem leszek jó, már tudom, meg azt, hogy nem is akarok.
Tíz körömmel, térdre rogyva szárazföldet kaparok,
gödröt ások, belefekszem, átalszom egy századot.
Elfáradtam, beleuntam, és nem kérek bocsánatot.
A kétségbeesés olyan, mint személyes árulást elkövetni Isten ellen: a hit hiánya, a remény ajándékának elvetése, lemondás a kegyelembe vetett bizalomról.
Semmi sem fájdalmasabb az emberi léleknek, mint a tétlenség és bizonyosság halott nyugalma, mely egyaránt megfosztja a reménytől és a félelemtől.
Sajnos nem mindenki részesül igazi befejezésben. A legtöbb ember feladja, amikor a történetében a legrosszabbra fordulnak a dolgok, és reménytelennek érzi a helyzetét. Pedig épp ekkor van leginkább szükség a reményre. Csak a kitartóak juthatnak el az igazi befejezésig.