Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(1046)
Kemény dió a pszichológiai képletek ügye. Ezeket a képleteket nem használhatjuk fel szigorú irányvonalakként, amelyek vakon elvezetnek valamely személyiség alapjainak megtaláláshoz vagy állásfoglalások és jellemek megmagyarázásához. Inkább arra kell felkészülnünk, hogy minden irányban variánsok és nüanszok millióit tapasztaljuk, és amit megtaláltnak hiszünk, azt újra meg újra hasonlítsuk össze és erősítsük meg párhuzamos tényekkel.
Az emberi lélek a természet legérdekesebb dolga, és a legjobb dolog, amit az ember tehet, hogy meggyógyítja a beteg lelkeket.
A pszichológiában nagyon fontos, hogy az orvos ne törekedjen mindenáron a gyógyításra. Végtelenül óvatosnak kell lennie, hogy ne erőltesse rá saját akaratát és meggyőződését a páciensre. Adnia kell neki bizonyos mértékű szabadságot.
Létezik egy valós léthelyzet, ez tagadhatatlan, de túl nagy ahhoz, hogy bárki teljes egészében megismerje, ezért képzeletünk segítségével megérthetővé kell tennünk. Vagyis mindenkinek van ideológiája, és ez jó. Olyan sok információ ömlik az agyunkba, a szenzoros élményektől kezdve a változatos véletlenszerű és közvetett ingerekig, hogy szükségünk van valamiféle személyre szabott rendezőelvre ahhoz, hogy úgy tudjuk értelmezni ezeket, ami lehetővé teszi a döntést és a cselekvést. Világnézet, filozófia, vallás: ezek mind a feljebb definiált ideológia szinonimái, és a természettudomány is, bár az másképp, speciális módon abból kifolyólag, ahogyan folyamatosan egyeztet a valóság változatos módszerrel történő vizsgálataival, és élesíti a fókuszt.
A PTSD korunk mételye. (...) A rendellenesség egyik jellegzetes tünete, hogy még akkor sem lehet elejét venni, ha az ember tudja, mi történik vele.
Elfojtás is létezik, de ahol az megjelenik, ott az elfojtott dolgok is újra és újra visszatérnek, gyakran annyira kicsavarva és eltorzulva, hogy még ijesztőbbé válnak.
Az emberek azért félnek a változástól, mert csak rosszabbra változhat minden, abban az értelemben, hogy más emberek leszünk tőle, nem maradunk önmagunk. Vagyis a változás: halál.
Az emberi természet sajátja, hogy ha egyszer gyökeret vernek fejünkben a negatív gondolatok, nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Sőt, általában egyre inkább a hatásuk alá kerülünk.
Ha egy pánikroham alatt védekező magatartásokkal próbálod kontrollálni a szorongásodat, azzal elveszed a lehetőséget az agyadtól, hogy megtanulja, a szituáció valójában nem is volt veszélyes.
A transzcendenciát keressük, de azt nem lehet horizontálisan, csak a napi rutinunk megváltoztatásával elérni, ahogy az egyik hullám váltja a másikat az óceán felszínén. A valódi transzcendens állapot ennél sokkal mélyebb. Elérése függőleges irányban lehetséges. Azt jelenti, hogy a hullámokon túlra megyünk, és megtaláljuk azt a határtalan nyugalmat, amely mélyen a bensőnkben lakozik. Amikor pedig a gondolatok forrásánál megtapasztaljuk magunkban ezt a valódi nyugalmat, még ha csak egy pillanatra is, akkor egész életünkben emlékezni fogunk rá.
A betegség gyakran kifejez valami fontosat, megvéd valamitől, segíti valaminek a feldolgozását, egyensúlyt teremt, figyelmeztet, kiutat mutat egy nehezen megoldható konfliktushelyzetből. Bizonyos helyzetekben egyszerűen szükségünk van rá, ami persze nem azt jelenti, hogy igényünk is lenne rá. Mindenesetre úgy tűnik, ilyen esetekben az elménk lehetővé teszi, hogy a természetes öngyógyító rendszerünk részlegesen és átmenetileg kikapcsoljon.
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytű, mely hűségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni.
Könnyű azt mondani a gyereknek, hogy "nagyszerű vagy", de az már kicsit nehezebb, hogy figyeljünk rá, támogassuk az erősségeit, és segítsünk neki, hogy javítson a gyengeségein, és értelmesen ismerje fel a saját fejlődését. Az inga kilengését túlkorrigáltuk ahhoz a kegyetlen korhoz képest, amikor vonalzóval verték a gyerekek körmét, így jutottunk el odáig, hogy már minden gyereknek díjat adunk a puszta megjelenésért is. Minden gyereknek meg kell tapasztalnia, hogy feltétel nélkül szeretik, támogatják és bátorítják, de ez többet kíván annál, mint hogy vastapssal fogadjuk minden alkalommal, amikor belép a szobába. Ezek a változások - a technológiában, az oktatásban és a szülői gondoskodásban - valószínűleg mind közrejátszanak a patológiás narcizmus terjedésében.