Idézetek az örömről
(305)
Te vagy a mozdonyvezető. Úgy vezetsz, ahogy akarsz, gyorsan vagy lassan. Ki a nagyvilágba. Te döntesz, és te választod ki az összes vágányt. De a legfontosabb: ne feledd a kilátást! Az a legfontosabb. A kilátás. Attól függetlenül, hogy milyen gyorsan vagy lassan megy a vonat, a kilátás a legfontosabb. Sokan megfeledkeznek róla, sokan megfeledkeznek a kilátásról, miközben csak robognak a vonattal a zöld földeken, a fényes reggeleken vagy az esőben, reggeli párában. De te nem felejted el. Fütyülj és vezess!
Akkor vagyunk szerencsések, ha életünk során nagyobb arányban tudunk lelkesedni valamiért, mint felháborodni valami ellen.
Vannak olyan álmaid, amelyek még nem teljesültek, de ezzel nincs semmi baj. Mostanra megtanultad értékelni az élet apró örömeit. És persze a nagyokat is.
Élvezet lehet, (...) ha tengerparton naplementét nézünk egy pohár jó ital mellett, miközben lágy szellő simogatja az arcunkat. De ebben az élményben kevéssé van benne a hatékonyságunk, inkább passzívan befogadjuk. Ahogy jött, úgy el is illan az érzés, szemben a valódi örömmel, amelyet valami erőfeszítést követően érzünk. Az áldozathozatal a feltétele annak, hogy magasabb szintre lépjünk, meghaladjuk önmagunkat, és az ezzel járó öröm hosszú távon fennmaradjon. Ha legyőzöm a fáradtságomat vagy a lustaságomat, és például elmegyek futni, azzal teszek valamit önmagamért, és az elégedettség érzése lesz a jutalom - túl azon, hogy endorfin termelődött a testemben - , és ez hosszú távon megerősít.
Éppen ez apró események a rabok igaz vigasztalói, melyek az élet áradatába merültek figyelmét elkerülik.
Az öröm lánc, mely a lelket a földhöz köti; - a szenvedés szárny, mely azt felviszi a mennybe.
Minél kevesebb öröme van az embernek az életben, annál nagyobbra nőnek azok a kis örömök, amelyeket előbb észre se vettünk, de amelyek mindig megvoltak és most is megvannak.
A boldogság valódi titka, ha örömünket leljük a mindennapi élet apró mozzanataiban.
Bonyolult világunkban nem könnyű élvezni a hétköznapi lét örömeit - a gyerekeket, a családot, a szomszédságot, a természetet, a sétát, a társaságot, a közös étkezéseket. Az élet az én felfogásomban nem egy nagyratörő kutatóexpedíció, hanem éppen annak az ellenkezője: a hétköznapi, szokványos dolgok kifürkészése és a hétköznapiság örömeinek megragadása.
Nekem sohasem tűnt öncélnak a kedvtelés és a szórakozás (ezt az etikai bázist a disznócsorda eszményének nevezem). Az én eszményeim, amelyek szemem előtt lebegtek, és mindig vidám életkedvvel töltöttek el: a jóság, szépség, igazság.
Ha megtanulunk egyszerűen örülni az életnek, ha elégedettek tudunk lenni, az magával vonja a jóllét érzését. Ez mindannyiunkban közös, csak a módszereink másak.