Öregedéssel kapcsolatos idézetek
(860)
A szeretet képessége gyöngűl és elvész a korral, épp úgy, mint az ember többi tehetsége.
Az ifjúságot nem kell visszasírni, mert minden évszaknak megvannak a maga örömei. És aki öreg, az már biztosan volt fiatal, de aki fiatal, nem biztos, hogy lesz még öreg is.
Az idősebb nemzedék általában kétféle módon kötődik a fiatalokhoz. Az egyik önmagát látja fiatalnak bennük, önmagát akarja fiatalnak megőrizni, a másik pedig irigyli őket, ennélfogva elveszti önmagát.
Fura dolog ez az ötven év. Van egy emlékem, a szüleim vettek egy házat, odahívták a barátaikat. Ropi, italok, és ott voltam én is, az ötödikes, és világosan emlékszem, arra gondoltam: "úristen, minek építkeznek ezek, mindjárt meg fognak halni?". Öregnek tűntek. Ehhez képest most, ötvenévesen tele vagyok tervekkel.
Röhögök a "szépen megöregedni" típusú szlogeneken. Én rondán szeretnék fiatalodni! Az öregedésnek nem elsősorban az esztétikai része izgat.
Az öregséggel járó tapasztalat nem használ a művészi invenciónak. Az ugyanis a fiatalok dolga, akiket épp a tudatlanságuk segít abban, hogy sokkolóan újszerű művekkel reagáljanak a korra.
Az emberek nem szeretik a valóságot. Nem szeretik a józan észt. Amíg a koruk rá nem kényszeríti őket.
Amikor öregszik az ember, és már nem tudja forgatni a fejét, valamiért megszűnik a vágy is, hogy forgassa.
Boldog az az ember, aki öregkorában ér fel a csúcsra, és onnan egyenesen az öröklét feneketlenségébe lép. Jaj annak, aki ötvenéves korára elért mindent, és már csak unatkozik.