Öregedéssel kapcsolatos idézetek
(720)
Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk.
Az emberek abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy az öregkor beköszöntével valamiféle révbe érünk, ám azt a tényt már csak kevesen fogadják el, hogy szüntelenül csak törtetünk előre utunk célja felé, amely még azon a napon is elérhetetlen távolságban van tőlünk, amikor végleg lehunyjuk szemünket.
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától - jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (...) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
Huszonnégy esztendős korodban még megengedheted magadnak, hogy azt hidd: a felnőtté válás, legalább a te esetedben, csupán hivatali tévedés, amit hamarosan helyrehoznak. Azután egy napon arra ébredsz, hogy a kutyád nyolcvannégy éves, te magad pedig harminchét, és akkor már az egész kérdést alaposabban meg kell vizsgálni.
Az öregkorban valószínűleg azt a legnehezebb megtanulni, hogy elbúcsúzzunk a kívánástól. Ha azonban nem tanuljuk meg, (...) annál gyorsabban húznak le a kívánságok kövek gyanánt a sírba.
A fiatalok számára nincsenek jelentéssel bíró fokozatai az öregségnek, mint ahogy a halálnak sincsenek fokozatai: vagy öreg valaki, vagy nem.
Minél idősebb vagyok, annál kisebbre szűkül körülöttem a világ. És már nem tehetek ellene semmit. Az élet rövid (...). Legalább meg kell próbálnod élni, mielőtt ott végzed, ahol én - csak számolom a napokat, míg mások úgy nem döntenek, hogy betesznek valahová, ahonnan már nem szabadulhatok. Mert ennek nézek elébe, tudod? Hogy majd valaki kitörli a fenekemet egy olyan helyen, ami tele van haldokló emberekkel.
Az öreg kutya a háznál ugyanolyan, mintha egy öreg emberrel osztanánk meg az otthonunkat. Éppen olyan rigolyái és nyavalyái lesznek. Nagyothalló és vaksi lesz, ízületi gyulladás gyötri, aztán nincs is megállás a lejtőn. Nem szomorú, hogy a teknős százötven évig is elél, a papagáj akár száz évig, de az ember legjobb barátja egy, legfeljebb két évtizedet? Bizonyos esetekben tényleg nincs igazság.
Lassanként minden elmúlik: az akarat, a vágyak, az emlékek, a testi gerjedelem, a kíváncsiság, az öröm, a nagylelkűség. Amint a szél elcsitul a dombok között, úgy csillapodik le a lélek is. Az évek múlásával még a fájdalom is alábbhagy egy kissé, de a fájdalommal együtt a többi életjel is elkopik.