Önismerettel kapcsolatos idézetek
(3864)
Mindannyian tudatában vagyunk a bennünk lakozó állatnak, amely annál inkább fölébred, minél inkább szendereg felsőbb énünk. Csúszómászó, érzéki lény ez, s talán nem is lehet egészen kiüldözni, bennünk tanyáz, mint a betegség még a látszólagos egészség mellett is. Elhatárolhatjuk magunkat tőle, de természetét sosem változtathatjuk meg.
Légy Kolumbusa a benned rejtőző új világoknak, kontinenseknek, fedezz föl új csatornákat - nem a kereskedelem, hanem a gondolkodás számára.
Ha az ember a távolba néz, sokszor nem látja, mi van az orra előtt - vagy éppen az orrán innen.
A magány arra nagyon jó, hogy az ember őszintén fölismerje vonzalmait, kötődéseit. A magánynak a szabadsághoz, a szabadság óhajtásához lehet a legtöbb köze, és talán a természettel való kapcsolat megéléséhez, szentségéhez. Az őszinteséghez.
Kerestem folyamatosan a felszabadulás lehetőségét, csak azt nem vettem észre, hogy az egyetlen dolog, ami ebben mindvégig gátolt, az az, hogy elhittem minden hülyeséget, amit a fejemben találtam.
Sokszor onnan lehet tudni, hogy az ember egy helyzettel kapcsolatban tényleg őszintén magába nézett, hogy talál végül valamit, aminek nem örül túlzottan.
Minden fontos döntés előtt érdemes hátralépni egyet, eltávolodni kicsit a pillanatnyi érzéseinktől és feltenni a kérdést, hogy miért akarom az adott dolgot, mi az igazi mögöttes motiváció, ami irányít?
A legtöbb embernek, aki sorra kergeti az érmeket, rekordokat, és egyre komolyabb kihívások elé állítja magát, szerintem vennie kellene a bátorságot az igazi kihívással szembenézni: önmagával. Ne érts félre, ettől még lehet sportolni, sőt így lesz csak igazán értelme!
A spiritualitás számomra nem azt jelenti, hogy naphosszat imádkozni kell egy elképzelt szakállas bácsihoz, majd ezen "semmittevés" eredményeként várni, hogy a szánkba repüljön a sült galamb. Egy bizonyos életkorban ugyanakkor szerintem menthetetlenül elkezdünk azon gondolkodni, mi értelme a létezésünknek, mert amikor pénzből és érmekből már van elég, akkor a többségünk rájön, hogy biztosan nem ezért születtünk meg.
Oly mindegy: költő, vagy komédiás,
A cirkusz előtt egy a két szerep,
A fontos az, hogy te önnönmagad`
Hősnek, vagy pojácának érezed.
Hisz lényegében egy a két szerep.
Beszélünk és elbeszélünk egymás mellett, csalunk és becsapjuk magunkat, a mellünket verjük és meghunyászkodunk - szóval élünk és túlélünk, ahogy felmenőink is tették.
Megállj! Hová rohansz? Tebenned van a menny,
másutt meg nem leled az Istent sohasem.