Önismerettel kapcsolatos idézetek
(3322)
Nem gondolom, hogy hibáink észlelése, meg a bocsánatkérés képessége olyan komoly erény lenne... a hiánya, persze, már személyiség-torzulást jelez.
Aztán kezdik újra. Örök hangulatban.
A tűpontos képen minden változatlan:
a lebegő testek, az igéző kékség,
a felhők tömege, és bennem a sötétség,
amit kitartóan nézek, otthonos a káosz,
a káosz az egyetlen út a megváltáshoz.
Olyan vagyok, mint az anyám:
a fejemben hordom a bajt,
a szívemmel ringatom el
a bordák alatti sóhajt.
Ha egy marslakó megnézne egy dokumentumfilm-sorozatot a földi emberekről, bizonyára lenyűgöznék az abban látottak, annyira érdekesnek találna bennünket. Csak mi ezt nem vesszük észre, mert mindkét lábunkkal önnön viselkedésünk kellős közepén, a történések centrumában állunk, és így nem látjuk kívülről önmagunkat.
Nemcsak a hibáinkat és a tévedéseinket kellene szemügyre vennünk. Nem ártana, ha időnként életünk egyéb cselekedeteit is górcső alá vennénk. Mennél jobban értjük önmagunkat és mennél világosabb számunkra, miért teszünk vagy épp nem teszünk valamit - mindegy, hogy az egy fontos vagy kevésbé fontos dolog -, annál jobb.
Egy szokásunk gyenge láncait nem is érezzük, amíg túl erősekké nem váltak ahhoz, hogy ki tudjunk belőlük törni.
Szeretem, ha kész válaszaim vannak arra, amikor az emberek rólam kérdeznek. Úgy értem, ha én nem tudom, ki vagyok, hogyan várhatnám el ezt másoktól?
Dacára annak, hogy alapjában véve egyedül vagyunk itt belül, könnyen elveszíthetjük önmagunkat.
Könnyű azt adni mindenkinek, amit kér tőled. Amit elvár. A gond csak az ezzel, hogy egyhamar elfelejted közben, hol kezdődik az igazi éned, és hol folytatódik a hamis. Azaz lényednek az a része, amelyik mindenkinek, mindenkor meg kíván felelni.
Arra kérdésre, hogy mi van meg magában vagy mi nincs, arra önnek kell megtalálnia a választ. Hogy mire képes és mire nem. Hogy hol vannak a valós határai. Vonatkoztasson el mindentől, mindenkitől.
Amikor figyelmünket saját elménk felé fordítjuk, akkor egy elképzelhetetlenül fejlett technológia megértésének problémájával állunk szemben. Lehetetlen ismernünk (s végképp lehetetlen nyomon követnünk) a viselkedésünket érő irgalmatlan mennyiségű hatást, mivel egy rendkívül bonyolult gépezetben lakunk. Ezért kifejlesztettünk egy gyorsírást, tudatos gondolataink oksági hatásába vetett hitünket. Hiszünk a saját oksági hatóerőnk varázslatában.