Önismerettel kapcsolatos idézetek
(3193)
Néha azt kívánom, bárcsak olyan lehetnék, amilyen egyáltalán nem vagyok. Spontán. Kalandvágyó. Olyasvalaki, aki csak azért csinál dolgokat, mert az jó. És nem érdekli, hogy mások mit gondolnak arról, ahogy kinéz. Ahogy viselkedik. Csak egyszerűen szeretnék önmagam lenni.
Az egyik énem szereti azt gondolni, hogy csak nekem lehetnek problémáim. De ettől vagyok különleges. Tudod, kicsi korom óta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyűlölöm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el.
Egy magányos tinédzser c. film
Igazából nem tudhatod, hogy tehetséges vagy-e, mert a saját agyaddal nem mérheted fel a saját agyadat. Szóval a saját agyad észjárása nem jó arra, hogy felmérd, hogy a többi agy észjárásától mekkora a különbsége észjárásban, tehát ami az agyadnak az alapállapot, az nem tudja megállapítani, hogy az alapállapota hol áll a többi agy alapállapotához képest. Az agyad te vagy. Nem gondolkodhatsz az agyadról. Kivéve, ha agybiológus vagy.
Vannak percek, amikor az ember szeretne elsüllyedni, kibújni a bőréből, a világ végére szaladni önmaga elől.
Néha megrészegítenek a fejemben cikázó gondolatok, és túl türelmetlen vagyok, hogy rendbe szedjem őket.
Gyakran előfordul, hogy az emberek mást látnak bennünk, mint amilyennek mi magunkat képzeljük.
Aki nem tud a saját tetteivel együtt élni, az mások tetteivel sem fog tudni.
Ha a jóga gyakorlása csupán jótékony fizikai hatásokat biztosítana, már akkor is teljes joggal kaphatna helyet életünkben. Végső lényegét tekintve azonban a jóga sokkal több, mint fizikai kondíciójavító módszer. Ez a kiegyensúlyozott élet tudománya, út a teljes emberi potenciál felismeréséhez.
Miben mérjük manapság saját magunk értékét? Abban, hogy hány lájkot kap egy bejegyzés, hány ismerőst halmozunk fel, vagy hány retweetet zsebelünk be? Ismerjük egyáltalán a saját gondolatainkat, mielőtt közzétesszük őket az interneten, és hagyjuk, hogy mások eldöntsék, mennyit érnek?
Ha kiposztolnám egy fa képét, amit láttam kidőlni az erdőben, de senki sem lájkolná, vajon megkérdőjeleződne bennem, hogy valóban kidőlt-e?
Az ember ritkán talál mélységet magában akkor, amikor direkt keresi. A mélység abban rejlik, hogy tudunk-e másoktól tanulni, meg a körülöttünk lévő dolgokból.
Nem lehet mindig fent lenni, bizony, vannak szakadékok. De ha az embernek van egy egészséges önértékelése, pontosan tudja: ha a topon van, sok mindent túlértékelnek, túl könnyen megbocsátanak neki. Aztán eljön az idő, amikor az embert alulértékelik: ezt ugyanúgy nem szabad elhinni.
A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.
Valahogy a kövér ember nem is tartja magát kövérnek. Az agya úgy működik, mint az óceáneffektus: télen fűt, nyáron hűt. Amikor kövér vagy, akkor vékonyabbnak hiszed magad. Mikor lefogysz, még kövérnek hiszed magad. A tested változásánál valahogy mindig később jön az öntudat. A belső kép mindig késik egy kicsit a külsőhöz képest. Óriási a torzulás a képzelt és a valós kinézetet illetően.
Bele lehet ám nyugodni a kövérségbe. Talán ez az egyik nagy mételye. Főleg, ha van melletted valaki, aki elfogad. Vagy legalábbis látszólag elfogad, igazából soha nem tudhatod meg, ha jól csinálja.