Idézetek a művészetről
(1611)
A legtöbb művész (...) annyira készen van magától, hogy ha a nagyszerűségét egy másik arcon látja visszatükröződni, egykettőre láncra verhető.
Nem lehet csak úgy, büntetlenül portrékat nézni. Az arcok mindig életre kelnek a nézőnek, megelevenednek, megérintenek és válaszolnak.
Korlátok között alkotni azért szép, mert az ember új irányokba kényszerül, és olyasmit is felfedez, amit korlátok nélkül sohasem fedezett volna fel.
Miért ritkaság, hogy az irodalomban üstökösszerűen feltűnt kezdő író második regénye vagy a zenei életbe frissen berobbant együttes második albuma éppoly jó legyen, mint az első? Nem azért - vagy legalábbis nem csak azért -, mert a legtöbb művésznek csak egy mondandója van. Hanem mert a szerzői siker a tehetség és a szerencse ötvözete, mint minden egyéb az életben.
Az állandó kiállítás egy időszaki kiállítás, mely oly hosszú időszakot ölel fel, hogy az már egy kisebbfajta örökkévalóságnak hat, és ezért, mint minden hasonlóan hosszú időszakos dolgot, állandónak nevezzük.
A képeknek története van, és ezek a történetek könnyen vagy nehezen fejthetők meg, vagy éppen megfejthetetlenek. Mindenképpen megérdemlik azonban, hogy nyomozzunk, megkíséreljük feltárni keletkezésük körülményeit.
Ha semmit nem tudunk egy kép keletkezésének történetéről, egészen mást láthatunk a képen, mint a mű alkotója.
Ahhoz, hogy a valódi ördögökből kigyógyítsuk magunkat, a képzelet ördögét kell megalkotnunk.
Modellekkel körülvéve egy festőnek szerintem a tanításon keresztül kell minden áron keresnie végső kiteljesedését.
A festményeknek, szobroknak személyes történetük van, amely felfejthető a művész életrajzi dokumentumain keresztül.
Vannak komédiások, vannak virtuózok és vannak művészek. A komédiások az alakoskodók, a virtuózok az átalakítók, a művészek az alakítók. A komédiás utánoz, a virtuóz játszik, a művész él.
A színész csak azt hitetheti el a közönséggel, amiben ő maga hisz - néha még azt sem.