Idézetek a művészetről
(1497)
Nem mindenkinek adatik meg művésszé válnia, de a tudományt a legalárendeltebb értelemben is elsajátíthatják.
Önmagában nem a falusi vagy városi életmód határozza meg, hogy vizuálisan hova fejlődik az ember, hanem azok, akik körülvesznek, megtanítanak látni, segítik az esztétikai ízlés kialakulását, és könyvet adnak az ember kezébe.
A kézi festés nem hasonítható össze a gépmunkával. Egyrészt sokkal-sokkal lassabb, és a javítás sem egy kattintás, másrészt teljesen más világ! Nem tudom elképzelni, hogy valaha feladjam a festék tapintásának, szagának, a véletlenszerű összefolyásoknak élményét egy bár kiszámíthatóbb, gyorsabb, de sokkal élettelenebb munkafolyamatért. Számomra a festéknek varázsa, kisugárzása, önálló élete van, és ezt az érzést nem tudja nekem megadni a vektor.
A rajz nem akkor keletkezik, amikor a papíron már valami látszik. Olvasással, megértéssel és megérzéssel - nagy szóval élve: belső látással.
Az emberek többségének a pályáját nem valamilyen belső hivatásérzet szabja meg, hanem többnyire adottságok, lehetőségek, egyszóval külső körülmények. Másképpen van ez a költőnél, a festőnél, a zeneszerzőnél vagy a matematikusnál. Ezeket az embereket ellenállhatatlan vágy hajtja a formák, a színek, a hangok vagy az absztrakt fogalmak harmóniája felé, és boldogtalanok lennének, ha gondolataikat, érzelmeiket, eszméiket nem önthetnék a tudományuknak vagy a művészetüknek megfelelő formába. Ezeknél az embereknél nincs szó pályaválasztásról, hanem inkább valami belső kényszerről, ami megszabja életpályájukat.
A színész fantasztikus hangszer, egy csodálatos műremek, egy jó színész, az egy Stradivari-hegedű. Amikor ő megszólal, akkor ott egy Stradivari szólal meg, de kétségkívül kell a hegedűművész, aki játsszon rajta. Azt gondolom, hogy egy ideális színész-rendező kapcsolatban erről van szó.
Mindenkinek hiúnak kell lennie, aki valamilyen módon kreatív. Ha egy alkotó nem hiú, akkor nem jó alkotó. A nagyképűség, mondta valaki, a fedezet nélküli hiúság. A szerénységet hazugságnak tartom. Manír.
A színháznak meg kellene maradni Thália templomának, ahol az emóció, az érzelmek és a lélek viszi a prímet, nem pedig a hideg, tiszta ész és logika. Élesen le kellene választani a kettőt.
Az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy talán meztelenül sétálsz az utcán, hogy túl sokat mutatsz a szívedből, és abból, ami benned lakozik, amikor túl sokat mutatsz magadból... az az a pillanat, amikor elkezdheted jól csinálni.
A festőművész a természetben nem tudományos igazságot, hanem impressziót keres, és művében nem látleletet akar adni, hanem élményt.