Idézetek a művészetről
(1682)
Ha egy művész arra törekszik, hogy ne értsék meg, teljesen öncélú, olyan, mint egy üres szobában elmondott vers, amiből sohasem lesz költemény.
A művészet tulajdonképpen egyfajta öngyógyítás a boldogtalanság enyhítésére. Nem való mindenkinek, és ezzel nincs semmi baj. Ha valakinek megfelel az, ami van, csak ül, és nem alkot semmit. A művész viszont elégedetlen, így mindig csinál valamit: megszólal, fest, vagy csak keresztbe teszi a lábát, és felkiált: ez a művészet!
A valóságos életben nem úgy történnek a dolgok, mint a drámai művészetben: hiányzik a gondos mesterkéz, amely a jelentőst észrevétlenül az előtérbe tolja, hogy az a közönséges szemnek is láthatóvá váljon.
A művésznek kötelessége elcsábítani a hallást és felüdíteni a lelket.
Csak turkáljanak tovább a kritikusok és történészek a múlt rothadékában. Aki teremt, mindig a jelent élje!
Minden derék műítésznek
Ez a két nagy tudománya:
Az élőket eltemeti,
A holtakat exhumálja.
Könnyebb a csodát megismételni, mint megmagyarázni. Így folytatja a művész a szó legmagasabb értelmében a világteremtést, anélkül, hogy felfogná.
Egy kép az sok minden, de csak egy kép; attól nem kell megijedni, és nem kell azt gondolni, hogy óriási előzetes tudással van csak jogod megítélni vagy megnézni.
A szegénység és gazdagság egyaránt megrontja a művészetek alkotásait. De magukat a művészeket is.
A csillagász nem változtathat az égitestek állásán, sem pedig befolyást rájuk nem gyakorolhat. Éppen ilyen a helyzete a kritikusnak a művészek munkálkodásával szemben.
Sokféleképp lehet meghódítani a világot. A hadvezér legyőzi. A bölcselő behatol mélységeibe. A művész magába olvasztja s újjászüli.