Idézetek a művészetről
(1808)
Ha valamit tudok a filmiparról, az az, hogy minden egy pillanat műve. A siker szalmalángéletű. Ez a szép benne, ugyanakkor ez teszi nehézzé is, mert az egyik pillanatban még te vagy a legmenőbb, a következőben viszont már el is vagy felejtve. És egyikre sincs logikus magyarázat.
Csak azt tudom megmutatni, amit a szerepeimtől kaptam. Ez azért félelmetes, mert soha nem leszel mindenki ízlése, és nem akarod cserben hagyni az embereket. De én csak azt tudom megtenni, amire képes vagyok.
Ha írok, lemondok a könyvek társaságáról és emlékéről, mert attól tartok, hogy szétfeszítik egyéni formámat; az igazat szólva, attól való félelmemben is, hogy a jó írók reám nehezednek s merszemet veszik. Szívesen idézem ama festő példáját, aki elpackázván egy képét, mely kakasokat ábrázolt, megtiltotta a szolgáinak, hogy ezentúl eleven kakast hozzanak a műtermébe.
Az úgynevezett realizmus gyakran mesterséges, csinált, köznapi és unalmas; a filmben nem a realitás a döntő, hanem az, amivé a képzelet alakítja a látottakat.
Ezt mindig is szerettem: nem csinálni mást, mint kora reggel odaülni a hófehér vászon elé, és csak meredni rá. Magamban vászonmeditációnak neveztem. Habár még egyetlen vonás sincs rajta, a vászon semmiképp sem üres. Fehérségében csendesen ott rejtőzik a születni készülő mű. Ha jól figyelünk, észrevehetjük a sokféle lehetőséget, amelyek végül mind egy irányba mutatnak. Ezt a pillanatot szeretem. A pillanatot, melyben lét és nemlét összefolyik.
Az én szememben a színpadszerűség drámai megszépítést jelent: a szünet művészetét, egy könyv hirtelen becsukását; egy cigaretta meggyújtását; a színfalak mögött előidézett hatásokat, pisztolylövést, kiáltást, zuhanást, robajt; hatásos színre lépést, hatásos távozást - ezek mind olcsónak és könnyen leleplezhetőnek látszatnak, de ha kellő érzékkel és mértékkel élünk ezekkel az eszközökkel, ez jelenti a költészetet a színjátszásban.
Valaki azt mondta, a színművészet alapja a belefeledkezés. Ez természetesen valamennyi művészet alapelve, de különösen áll a színészre, hogy mindennél fontosabb a belső mérséklet és tartózkodás. Akármilyen féktelen, izgalmas is a jelenet, a színész bensejében a szakmai fogás nyugalomra és higgadtságra int, elindítja és irányítja az indulatok hullámverését - a külső tehát izgatott, a benső pedig fékentartott. Ezt csak belefeledkezéssel érheti el a színész.
A kreatív géniusz-zóna mélyének feltárásához bátorság kell, és könyörtelen harc a rászánt időért. De megéri. Mert ott történik a csoda. Ott születnek a nagy művek, a gyönyörű dalok, beszédek, tudományos áttörések.
Úgy vélik, azt, hogy mi is a művészet, a meglévő műalkotások összehasonlító vizsgálata révén a műalkotásokból kell kiolvasnunk. Hogyan lehetünk biztosak azonban afelől, hogy amiket egy ilyen vizsgálat számára alapul vettünk, azok valóban műalkotások, ha nem tudjuk már eleve, hogy mi a művészet?
A művészet jelszava: becsületesség mindenekfelett. Fáradozzunk inkább többet komoly tanulmányokkal, mintsem divatos fogásokkal hízelegjünk a közönségnek, és az ő kegyéért esdekeljünk.