Idézetek a művészetről
(1744)
Vannak a magas kultúrának olyan részei, amik egyszerűen nem valók mindenkinek, mert előképzettség nélkül nem lehet befogadni, és ha ilyet akarunk rátolni szélesebb rétegekre, akkor az kudarcba fog fulladni. (...) Az értékeket el lehet juttatni, csak nem ezeken a primer módokon, hogy egy verset olvassunk fel egy bulvárműsorban, mert az nevetséges lesz.
Egy fordítás, ha világosabb, érthetőbb, mint az eredeti, rossz. Ez ugyanis azt bizonyítja, hogy a fordító nem tudta megőrizni az eredeti többértelműségét, és döntött -, ami is bűn.
Az állam, vagy ha úgy tetszik, a társadalom felől érkező elismerésnek mindenképp morális tartalma, üzenete van, kellő komolysággal, méltósággal illik fogadni, mint minden intézkedést, amely az alkotói munka állami megbecsülését jelzi.
Tudományt és művészetet nem lehet egyszerre definiálni, mert nagy dolgok: nincs definíció, mely őket kimerítené. Íme azonban egyik oldaluk: ők a világról való Tudatunk legkincsesebb gyűjtőkamarái, a művészet az érzetek és érzések, a tudomány a belőlük leülepedett fogalmak drága gyűjteménye.
A műremek köztulajdon s szól ekképpen: "Senkié sem vagyok, vagy inkább: mindenkié s számtalan tulajdonosom közül azé vagyok leginkább, aki legjobban tudja a titkaimat eltulajdonítani".
Olyan legyen a műremek, mint a természet, amelynek átszellemült tükörképe: ne bírja egészen megmagyarázni a legmélyebb jártú kutatás sem, s mégis az egyszerű néző is érezzen ki belőle valamit, mégpedig jelentékeny valamit.
A nagy mesterek tekintélye, hagyományai és példája éppen annyit ártanak, amennyit használnak. Tévútra vezetik a művészeket vagy félelembe ejtik őket. A kritikusoknak rettenetes fegyvereket adnak a kezükbe minden eredetiség ellen.
Még a legnagyobb természetes lángelme se fogyaszthatja kizárólag a maga vagyonát. Aki beéri azzal, hogy kizárólag magából merítsen, az szorultságában csakhamar a legszánalmasabb utánzásra kényszerül, maga magát fogja utánozni és kénytelen lesz azt ismételni, amit először már oly sokszor ismételgetett.