Idézetek a művészetről
(1230)
Ha nincs kritika, nem érdemes publikálni... aki pedig csak dicséretre vágyik, az csak a barátjának, vagy az anyukájának mutassa, amit írt.
Ha a lélek találkozik egy valódi műalkotással, akkor mintha valami ablak nyílna ki, az ember egy pillanatra szembetalálja magát a létezés teljességével. Ez a találkozás elsődlegesen zsigeri és érzéki természetű. Tulajdonképpen ugyanaz a folyamat játszódik le, mint a szerelemben, a mű mint szerkezet behatol a lélekbe mint szerkezetbe, és ha kompatibilisek egymással, akkor létrejön az érzéki-esztétikai gyönyör érzése. Ha ez nem történik meg, akkor vagy a mű, vagy a lélek szerkezetében kereshető a hiba. Esetleg mindkettőben.
Ha a nagyon is földi dolgok ellenére, melyek révén a természet irányít bennünket, szépnek és jónak találjuk a szerelmet, miért ne erősíthetnénk magunkban ezt az érzést azzal is, hogy némi égi és művészi tejszínhabot öntünk rá? Ha beszélünk, éneklünk, költeményt írunk, festményt alkotunk, színdarabot játszunk róla, csak még szebbé és még érdekesebbé tesszük azt. Az pedig csak jó! Az evolúció sohasem tiltotta meg nekünk, hogy az élvezetet általunk választott trükkökkel is fokozzuk. Egészen addig, amíg rendesen szaporodunk.
A színésznek pavlovi reflexszel be kellene építenie magába azt, hogy ahogy lemossa a játszott karakter sminkjét, illetve leveszi a jelmezét, azzal a gondjait és az érzéseit is maga mögött hagyja. Trenírozni kell magunkat. Azt a fajta felfokozott érzelmi állapotot, ami szükséges a színpadon, nem lehet hazavinni, hiszen annak nem ott van a helye.
Hiszek benne, hogy akkor tesszük jól a dolgunkat, ha érzelmeket váltunk ki a hallgatókból. Olykor az sem baj, ha ez az érzelem a gyűlölet.
Ha nem vállalod a kockázatot, ha nem mersz elindulni az ismeretlen felé, ha csak újrateremted azt, ami már volt, akkor átengeded magad a klisének, a szokványosnak.
A fotózás nem szegény rokona sem a festészetnek, sem a filmezésnek. Ez az a képzőművészet - és sokáig az is marad -, amely feltalálta a modern látványt.
A művészet az, mely legszemléltetőbben bizonyítja be: mily naggyá lehet az ember, ha a Természettel egyesülni tud s hogy milyen semmi egymagában, mikor elszakadt a Természettől.
Akkor komikus valami, ha azt tiszta szívvel, őszintén és mélyről jövően csináljuk. Ha elmókázom, kevésbé hat.
Legyünk megértők a fiatal írókkal, akik mindaddig fiatal írók maradnak, amíg a helyüket keresik a társadalomban, általános érvényűnek tartják a közérzetüket, jogosaknak az igényeiket, és megváltoztathatónak a világot. S ha a viselkedésüket olykor barátságtalannak érezzük, elég, ha megsúgunk nekik egy titkot: ne tévessze meg őket, hogy a látásunk megromlott, a járásunk lassú, és a hangunk öreges. Ez csupán a látszat. Mi is mindannyian fiatal írók vagyunk.
A művészet értékeit nem lehet előre racionálisan megtervezni, mint a mérnöki konstrukció esetében. Éppen a jó, a szép keresése és meghatározása folyamatában válik a társadalom fontos kommunikációs tervévé, ahol egy-egy nemzedék keresi és találja meg identitását, az élete értelmét. A művészettel az ember megélheti azt a vágyát, hogy a valóság mellett új világot teremtsen, de alkotásai nem taszítják káoszba a társadalmat.