Idézetek a művészetről
(1263)
A rendezés egyoldalú foglalkozás, amellyel együtt jár az egészségtelen élet. Állandóan sötét, kellemetlen, cúgos lyukban dolgozni. Ez egy művilág. Varázslatos művilág.
Az élet és művészet igaz értékei (...) sokszor jó ideig nem nyilvánvalóak, hanem búvópatak módjára hosszas lappangásból törnek fel, annál nagyobb hatalommal.
A tudomány a tudás és megértés, míg az irodalom és művészet a szépség és tapasztalatszerzés terét igyekszik tágítani.
A kutató egyénisége hasonló mértékben határozza meg a pályáját, mint egy művészé az övét.
Előfordul (...), hogy nagyon felkészülünk, mégsem jön a siker, máskor pedig fáradtan vagy fásultan megyünk fel a dobogóra, mégis megszületik a csoda. Ez kegyelmi állapot, ezekért a percekért érdemes fáradozni oly sokat.
Mindenkihez más a kulcs: van, aki egyértelmű rendezői utasításra vár, és hibátlanul megvalósítja az elképzeléseimet, van, aki lassan, belülről, önállóan építkezik. Van, aki küszködik, más már az első próbán "hozza a karaktert". Ez alkat kérdése. Mindegyiket meg kell érteni. A rendezőnek ezt meg kell tanulnia.
Az ihlet nem jön magától, azt elő kell készíteni, ki kell dolgozni. Én csakis a munkában hiszek.
Az (...) egyoldalúan propagált művészet sokak számára könnyen átcsúszik a "kötelező tananyag" és a "szólamok" kategóriájába, és éppen ezért hatástalan marad.
Egy művésznek kötelessége megerősíteni annak a társadalomnak az értékeit, amelyben él; vagy pedig tagadnia kell azokat.
Mi az a múzsa? (...) Ritka erő egy nőben testet öltve, aki ihletet ad az alkotóművésznek.
Nem a művészeket kellene közérthetőségre inteni, hanem az általános esztétikai nevelést korszerűbbé, hatásosabbá tenni, hogy az aktuális művészet minél előbb válhasson közérthetővé. Antidemokratikus szemlélet maradványa a közönség szellemi kiskorúságát feltételezni. Még inkább azt konzerválni.
Badarság lenne azt mondani, hogy nem esik jól az elismerés. A legnagyobb díjnak és elismerésnek mégis azt tartom, hogy vannak olvasóim.
Az igazi költő esetében (...) csak halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték őt, aminek hitte olykor maga is magát. Akkor derül ki, hogy az unokák, dédunokák érdemesnek tartanak-e valamit kézbe venni.
Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá. Író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti.