Idézetek a magányról
(1037)
Szokd meg az egyedüllétet, de ne annyira, hogy a magányt jobban szeresd a társaságnál, - s kedveld a társaságot, de ne annyira, hogy nélküle meg ne tudnál lenni.
Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül.
Amikor mindennek vége, nem ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására.
Nem jó, ha egyedül vagyon az ember, s az se jó, ha egymagában eszik. Jó ebédhez jó kompánia is kell.
Úgy érzem magam, mint egy vadon élő növény, amit behoztak a szobába és idegen földbe ültettek. (...) Mintha el akarnék hervadni.
Egyedül lenni talán az egyik legrosszabb dolog, ami történhet velünk.
Ha az ember sokat van egyedül és távol a családjától, rengeteg mindent megtanul az életről, és önmagáról.
Egyedül. Én egyedül vagyok. Mintha be volnék zárva a csöndbe. A csöndben vagyok otthon. De a csönd akkor se ereszt, ha mennék. Hová? Hát valahová ki. Beszélgetni, játszani. Persze játszom én. (...) És a csönd nekem nem tömlöc, szeretem. De mégis. Ha egyedül vagy, akkor bármi lehetséges. Csak az nem lehetséges, hogy ne legyél egyedül.
Van valami megnyugtató abban is, hogyha annyira egyedül van az ember, hogy senkinek sem tűnne fel, ha meghalna.
A magány sokkal inkább azt jelenti, hogy nem szereted magadat, mint azt, hogy nincsenek körülötted emberek, akik szeretnek.
Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserűn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim.