Idézetek a magányról
(1044)
Elismerem, furcsa dolog szabadságnak nevezni ezt a reménytelen magányt, ami senkinek sem jó, a betegnek se, a világnak se, s mindössze abból a negatívumból áll, hogy szabad nem részt vennie.
Tapasztalatból mondom, hogy az az élet, amelyet úgy élsz, hogy néha rövid időszakokra meglátogatod az emberiséget, nem igazi élet. Akkor vagyunk emberek, ha részei vagyunk egy közösségnek.
Az emigráció kategóriái: aki a hazájából emigrál idegenbe. Aki a hazájában marad, és ott emigrál, belső idegességben rejtőzik. Aki az emigrációban emigrál az emigrációból, a magányba.
Az írás, amire nem kért fel senki, nem hatalmazott fel senki, magánügy és magányos ügy. Az embernek magányosan és egyedül kell megszenvednie és szembesülnie kétségbeeséseivel. Ha az ember az íróasztalt és a fehér papírt választja, szinte Robinsonná válik. Úgy gondolom, hogy az írás, az alkotás nem más, mint egyfajta robinsoni "játék".
Mindig is jobban éreztem magam egyedül. Amikor az ember egyedül van, az egyetlen problémája önmaga. Jobb úgy. Mert elkerül a baj. Én rendes ember vagyok. Ezt tudtam magamról.
Szokd meg az egyedüllétet, de ne annyira, hogy a magányt jobban szeresd a társaságnál, - s kedveld a társaságot, de ne annyira, hogy nélküle meg ne tudnál lenni.
Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül.
Amikor mindennek vége, nem ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására.
Nem jó, ha egyedül vagyon az ember, s az se jó, ha egymagában eszik. Jó ebédhez jó kompánia is kell.
Úgy érzem magam, mint egy vadon élő növény, amit behoztak a szobába és idegen földbe ültettek. (...) Mintha el akarnék hervadni.