Karácsonyi idézetek
(311)
Már csak pár nap van hátra karácsonyig, az emberek átlagos térfogata kétszeresére nőtt az ajándékoktól. És mintha versenyt cipekednének, minden egyes csomag azt üzeni: az én terhem a legnagyobb.
A karácsony, Jézus születésnapja sokáig a szeretet, a lélek, a csend ünnepe volt, maguk viszont az ökumenikus kapitalizmus, a végtelen fogyasztás, az őrült tobzódás zajos haláltáncává tették.
Fenyőfánk díszeit
angyalkák rezgetik
illatok lelke leng
tekintet elmereng
hajtsd fejed ölembe
béke lel szívedre
karácsony álma száll
otthonra találtál.
A karácsony nem fog csak úgy a semmiből bekopogtatni és ránk köszönteni, nekünk kell tennünk azért, hogy megteremtsük magunkban is az ünnepi hangulatot.
Butaság lenne (...) a régi karácsonyok hangulatát keresni, mert az már nem fog visszatérni. Új hagyományokat kell teremteni, amiket ugyanúgy a magunkénak érezhetünk családilag.
Gyerekként a karácsonyi időszak maga a csoda, csúcspontja pedig az ajándékbontogatás a fa alatt. Aztán az ember felnő, és egy kis szürke réteg rakódik az ünnepekre.
Az állandósága miatt szeretem a karácsonyt, mert tudom, hogy ugyanazt fogom csinálni, mint az elmúlt húszegynéhány évben, ez a stabil pont az életemben. Karácsonykor újra gyereknek érzem magam.
A boltban elérhető
ünnepedre műfenyő,
azt öltöztesd bármikor,
azon lógjon lámpasor!
Arra aggass díszeket...
Én nyáron is itt leszek!
Ha erre jársz, integess,
örülj majd, hogy itt lehetsz!
Ágaimon kismadár,
akit rajtam hinta vár.
Egész évben élek én
fenyőerdő rejtekén!
Túl vagyunk ingerelve, mire eljutunk a karácsonyig, telítődik vele az ember. (...) Nem a temérdek ajándéktól vagy a százféle süteménytől lesz meghitt a karácsony - a kevesebb is elég.
Tudod, az én ajándékom nem kapható boltban.
Kicsi szívem szeretetét összecsomagoltam.
Karácsonyig őrizgetem szívem közepében,
ám addig is csöpögtetem, osztogatom szépen.
Az amerikaiak megmondják egymásnak, mit szeretnének karácsonyra. Szerintem ez nincs összhangban a nagylelkű ajándékozás fogalmával, melynek során kapunk valamit Istentől, bár nem érdemeljük meg - ahogy a fiát, Jézust ajándékozta nekünk. Ha az ember kér valamit, amit mások kötelességüknek éreznek megadni neki, azt nem hívhatjuk ajándéknak. Annak szívből kellene jönnie, meglepetésnek kellene lennie. Amikor a napkeleti bölcsek elmentek Betlehembe a jászolhoz, azt vitték, amit tudtak. Nem kérdezték meg Máriát és Józsefet, mire lenne szüksége a Kisjézusnak.
Amikor a szülők úgy érzik, hogy most haladéktalanul valamiféle ajándékot kell adniuk a kicsinyüknek - megjegyzem, ennek az érzésnek a megjelenése éves ritmust követ, valószínűleg hormonális és genetikai alapon - , szóval, amikor az érzés elhatalmasodik, rendszerint már karácsony előtt néhány héttel, a szülők különböző válogatottan káros csemegéket, például szaloncukrot, csokifigurákat, mákos bejglit, valamint sokféle ugyancsak ártalmas anyagból készített játéktárgyat szereznek be, de azt nem adják oda azonnal a gyermeknek, hanem eldugják (egy darabig még egymás előtt is rejtegetik, hogy miért, az rejtély). Az ajándékozási késztetés persze ilyenkor már oly erős a felnőtt egyedekben, hogy jóval a megajándékozás előtt elkezdenek beszélni róla a kicsikének. De nem azt mondják, hogy vettem neked izgalmas ajándékokat, csak egyelőre még egyedül szeretném nézegetni őket, mert te úgyis gyorsan elrontod mindet, és akkor én már nem tudok velük játszani. Nem, szó sincsen nyílt, egyenes beszédről. Helyette elkezdik kiépíteni a Jézuska-hiedelmet. Ha csak azt mondanák, ugye, hogy kapsz majd tőlünk valamit, azon nem lehetne töprengeni túl sokat, hiszen a szülők a gondozási viselkedés során gyakran ajándékoznak ezt-azt a kicsinek. Ehelyett inkább siránkozni kezdenek, hogy biztosan szeretnél kapni valamit, drágám, de mi nem tudunk adni neked semmit, nincs nekünk arra pénzünk, majd "hoz a Jézuska".
Az lenne a jó, ha mindennap karácsony lenne, akkor az emberek összefognának, hogy továbbvigyék az örökséget.
Jó ez a nyugalom. Az ég borult. Mindenesetre a karácsonyestémet nem veheti el tőlem senki.
A fal alatt állok. És a legszebb karácsonyi gondolatot akarom megfogalmazni. Amilyet még soha. Amilyet még soha senki, amilyet még én sem. Keresem a szavakat, mondatokat. Ki tudja már, mennyi jutott eszembe... és mégsem. Nem tudom megírni. A legszebbet nem lehet. Nem, mert a legszebb gondolat nem is gondolat. Nem betű, nem szó, nem mondat. A legszebb gondolat valóság. Csodás szemekkel, szépséges arccal, gyönyörű lélekkel. Leírhatatlanul. Mert a legszebb gondolat te vagy.