Idézetek az emberi kapcsolatokról
(3269)
Fura, hogy meghozunk bizonyos döntéseket azért, mert bírunk valakit, (...) aztán ettől az egész életünk megváltozik. Azt hiszem, olyan érdekes korban élünk, amikor apró döntések nagy változásokat tudnak előidézni az életben. De te összességében nagyon jó hatással voltál rám, szóval szerintem én most egyértelműen jobb ember vagyok. Neked köszönhetően.
Senki sem lehet másoktól teljesen független, akkor pedig miért is ne adjuk fel, hogy ezzel próbálkozzunk?
Ha párod van, akkor szereted igazán, ha megismered, mi van benne olyan, amit senki másban nem találhatsz meg soha.
Ezernyi különböző szállal kapcsolódunk egymáshoz: szavakkal, hangokkal, érintésekkel, szövegekkel, vérrel, dalokkal, kötelekkel, utakkal, drótnélküli üzenetekkel. Néha csak azáltal, hogy ugyanazt a fényes napot látjuk vándorolni az égen, ugyanazt a számot hallgatjuk a rádióban, ugyanazt a szöveget motyogjuk szórakozottan, a vacsora utáni mosogatás közben. Ilyen egy társadalomhoz, egy néphez, az emberiséghez tartozni.
Időnként történik valami, ami még jobban összeköt, közelebb visz egymáshoz bennünket. A családokat esküvők, gyermekek születése és halálesetek hozzák össze; katasztrófák, háborúk és sportversenyek egyesítik a nemzeteket, amikor mindenféle ember egy ütemre lép. Néha pedig olyasmi is megesik, ami az egész emberiséget összerántja, mindannyiunk sorsát egybekapcsolja, mintha löketet kapna a gravitációs erő, és összeszűkülne a világ, egy pillanat alatt közelebb kerül minden, és minden ember emlékszik rá, hol volt, amikor megtudta, mi történt.
Te csak ne ígérj semmit. Ígérjük inkább azt, hogy nem ígérünk egymásnak semmit. Elég lesz nekünk a pillanatok őszintesége. Ugye érted? Szükségünk van ígéretekre? Hát nincs.
A hazaváltás lecsupaszítja az életet: a szülőváros nosztalgiává, a barátok többsége emlékké válik; a családot szétszakítja és összetolja, van, amit élesít, rengeteg mindent elmos és elmosódottá tesz, elválasztja a fontost a fontatlantól; ami a bőröndbe, kamionba belefér, az jön, minden más marad, örökké. (...) Ami marad, az könnyűvé tesz, a súlyok leszakadnak, a tárgyak új életet kezdenek barátoknál, ismerősöknél. Emberektől is megválunk, aki marad, marad; ez is súly volt - haver, kapcsolat, indulat, fecsegés, pletyka, utálat: ezer kiló felesleg.
Az ember csak idegeneket szeret igazán. Akiket nem ismer, akik tele vannak titokzatossággal.
A könyvekkel való érintkezés előkészület az emberekkel való érintkezéshez. Az egyik is és a másik is egyformán szükséges.
Az életben az egyetlen jog, amivel bárkivel szemben élhetsz, az, hogy otthagyod.
A társaságbeli emberek akkor gyújtják ki szellemüket, mikor a zenit kigyújtja csillagait.
A kapcsolatok nem megvásárolhatók. A vagyonod miatt pedig nem fogod értékesebbnek érezni magad, teljesen mindegy, mennyire magától értetődőnek tűnik is a két dolog rokonsága.
Időpocsékolás lábujjhegyen járni, nehogy megsértsünk másokat. Könnyű annyira elmerülni mások kedvének keresésében, hogy már nem tudunk önmagunk lenni.
Bár fontos tudnunk, hogyan érezzük magunkat jól egyedül is önmagunkkal, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szükségünk van mások szeretetére és társaságára.