Idézetek az emberi kapcsolatokról
(3230)
Néha hosszú időre, és nagyon messze el kell mennünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
Szerelmesnek lenni könnyű. Még akkor is, ha halálosan nehéz. Mert a szerelem csak úgy ráesik az emberre. Nem kell érte tenni semmit. Olyan, mint egy gyümölcs, ami pont a fejedre pottyan, amikor elsétálsz egy gyümölcsfa alatt. Hogy fájni fog, az biztos, de attól még édes. De egy kapcsolat... az több, mint egy koppanás. Az a gyümölcs befőzése. Sok munka van vele, és lehet, hogy felforr. Vagy, hogy nem jól ízesítetted. Esetleg kukacos gyümölcs is került bele.
Ha két ember külön-külön jól érzi magát a bőrében és kölcsönös figyelemmel szeretik is egymást, jó lesz nekik együtt. Ugyanez a barátságokra is igaz.
Nem igazán szeretem a "partner" kifejezést, olyan, mintha valami közös üzletünk lenne (...). A "barát" szó pedig túlságosan rövidtávúnak tűnik, mintha csak két hete találkoztunk volna. Amíg lehet, inkább a "jobb felem" kifejezést használom.
Manapság sokat foglalkozunk definiálással, címkéket rakunk mindenre, harcolunk, ki mit gondol jól, közben sokszor a lényeg elveszik, azt érzem. A fontos kérdéseket nem tesszük fel. Például hogy figyelünk-e egymásra, valóban támogatjuk-e a másikat, tiszteljük-e a szüleinket, akkor is tudunk-e adni a másiknak, ha épp fáradtak vagyunk vagy nem feltétlen értünk egyet vele.
Nincs hétköznapi ember... csak olyan, aki még nem találkozott azzal, akinek ünnepinek számít.
Nem számít, milyen magasra építem a falat magam körül, mindig lesz rajta egy apró repedés. Egy hiba a páncélon. Egy titkos ajtó, neked. Ha úgy döntenél, hogy mégis bejössz.
Ne állj mögém, és ne akarj elkapni, mikor zuhanok! Állj mellém, és zuhanj velem, vagy hagyd, hogy elnyeljen a sötétség!
Senki sem különálló sziget. Szükségünk van azokra, akik szeretnek bennünket. És azokra, akik gyűlölnek. Szükségünk van a többiekre, hogy életre keltsenek, hogy értelmet adjanak életünknek, érzéseinknek.
A másik emberről iszonyúan keveset tudunk, és nem is akarunk sokat tudni. A működőképességünket veszélyeztetné, ha minden embertársunkról, akivel valamilyen kontaktusunk van, túl sokat akarnánk tudni. Nem kezelhetünk mindig mindent olyan súllyal, mintha az életünk múlna rajta. A másik ember iránti közönyünk az életképességünk egyik záloga.
Van, aki vezet, és van, aki követ. És ha vezetni nem tudsz, de követni nem akarsz, egyedül halsz meg a sivatagban.