Idézetek az emberi kapcsolatokról
(3426)
Mostanában nagyon sokat hallottam ezt a mondatot, mindenféle összefüggésben és egyre jobban kezdem érteni: mielőtt bármit teszel vagy nem teszel, mondasz vagy elhallgatsz, mindig azt kell mérlegelni, hogy ha a legrosszabbul végződik, akkor végül ki veszít el kit.
Az, hogy megtartsunk valakit, vagy elveszítsünk, nem tőlünk függ... megtartani csak azt lehet, aki meg akar maradni.
Azt mondják, gyenge vagy. Szeretni hogy lehet?
Hogyhogy nem gyűlölöd azt, aki nem szeret?!
Én sem így születtem, az élet így tanít,
Hogy ami nem öl meg, formál, és alakít,
Hogy nem vagyok senkinél se rosszabb, se fontosabb,
S ha bárkit átverhetsz is, ne hazudj magadnak.
Az élet túl rövid. Köszönd, ki támogat,
S arra, akik köpködnek, ne áldozz túl sokat!
A gyom csak nőtt, erős lett, és nagy, kiszívott a paradicsomból mindent, amit csak tudott. Dicsérte és dicsérte, hogy milyen csodálatos, erős és szép, de közben a lelke mélyén nem értette, hogy rajta miért nem piroslik már a termés, hol van az ő zamatos, piros paradicsomja?! Telt az idő, a paradicsomot fojtogatta a gyom, a levelei sárgulni kezdtek, nagy volt a felelősség, neki kellett táplálnia ezt a szegény gyomot, akit sajnált az a szerencsétlen, hogy nem tud termést nevelni. Aztán a gyom kezdett megváltozni. Elkezdte mondogatni, hogy egy kicsit sápadt vagy, te paradicsom, de hát nem is csodálom. Mondtam már, hogy nem így kellene a leveledet forgatni, hanem pont a másik irányba. De feleslegesen beszélek... Nem mondod komolyan, hogy nem látod, hogy az egyik termésed alul barna? Hiába mondom én neked, meg sem hallod, hogy sápadtabb vagy a kelleténél? Talán gyenge vagy, és nem bírod el a terméseid súlyát? Micsoda egy szánalmas, gyenge növény vagy te, paradicsom! Még azt a három szemet sem tudtad pirossá érlelni, ami rajtad csüng. Na jó, nekem egy sincs, de nézd, úgy tekeredem rád, hogy az emberek az fogják hinni, hogy én érlelem a terméseket, az enyémek, én vagyok szép és csodálatos, az én leveleim a legzöldebbek a világon! És a paradicsom egyre csak száradt, hiába locsolták. Mert nem kapott napfényt többé, nem kapott vizet többé, nem kapott szeretetet többé. Csak kritikát kapott, lesajnálást és utálkozást.
Almacsutkák vagyunk az Örökkévalóság Fáján.
Vajon mi sarjad ki belőlünk, amikor
a ringatózó ágakról egyenként a földre hullunk?
Vajon mi történik, ha egymás torzsájába
eresztünk gyökeret?
Egy kapcsolat működtetéséhez rengeteg energia befektetése szükséges, dolgozni kell rajta, és fejleszteni kell. Idővel és sok munkával válhat csak a másik a lelki társunkká. Azáltal, hogy megismeritek egymást, összeszoktok, megszeretitek egymás eleinte kevésbé imponáló tulajdonságait.
Egy kapcsolat nemcsak arról szól, mennyire illünk össze, hanem hogy mit és hogyan teszünk meg azért, hogy működjön.
A "kapcsolati tőke" olyan vagyon, ami után nem fizetnek adót, vámot viszont szednek.
Az élet olyan, mint valami folyó: rohanó, lüktető víz, emelkedik és alázuhan és keskeny szorosokon, örvényeken, szirteken keresztül keresi az útját a távoli tenger felé. Minden ember szereplője a történetnek. Az egyik élet találkozik a másik élettel, aztán tovább folyik. Alig egy-egy pillanatra találkoznak - és a folyó folytatja végtelen útját a távoli tenger felé.
A technika olyan mértékű és gyorsaságú fejlődésen megy át, mint az azt megelőző tízezer évben, ezt a fejlődést viszont nem követi lelki megújulás. Az emberek nem figyelnek magukra, a másikra meg pláne nem.
Valaki azt mondta nekem, hogy egy felnőtt és egy gyerek közti kapcsolat feltétel nélküli, de két felnőtt közti kapcsolat bizonyos értelemben feltételes. De ez a feltétel lehet a legjobb fajta is.
A változás nem probléma, egész addig, amíg mindketten egy irányba változunk. Csak legyenek közel a koordináta-pontjaink a hátralevő életünkben!
Az embert nem csak füstölt sonka és spárga élteti, hanem, ami ennél több, egy írásos, vagy szóban elhangzó barátságos beszélgetés is.