Idézetek az emberi kapcsolatokról
(2947)
Azt hiszed, tudod, mit csinálnak a szeretteid, miután kiléptek az ajtón, de az igazság az, hogy nem tudsz mindent.
Egyetlen ember sem alábbvaló, amíg azt nem érzi, hogy szükséges kinyilvánítania tiszteletét a másik iránt.
Néha nehéz lehet örülni a barátaid sikerének, különösen, ha nem alakulnak olyan jól a dolgaid, de azt ne feledd el, hogy neked semmibe se kerül az, hogy együtt örülj másokkal.
A barátság csak illúzió. Minden szilárdnak hitt kapcsolatról kiderül, hogy csak köd és füst, de ha mögé nézünk, talán felismerhetjük, hogy életünk szilárd alapját azok alkotják, akiknek a jelenlétét maguktól értetődőnek tekintjük.
Van, hogy éveken át ismersz valakit, de mégsem igazán. Ez a helyzet a felismeréssel, néha hirtelen jön.
Tapasztalatból mondom, hogy az az élet, amelyet úgy élsz, hogy néha rövid időszakokra meglátogatod az emberiséget, nem igazi élet. Akkor vagyunk emberek, ha részei vagyunk egy közösségnek.
Senki sem lakatlan sziget, világunk áldásai, de sajnos szennyes hullámai is átcsapnak személyes létünk korlátain.
Az ember legbelsőbb szentélyébe nincs bejárata a gonosznak. Oda csak az léphet be, akit tudatosan beengedünk.
Nincs nagyobb gyönyörűség, mint amikor egy kapcsolat új még. Titkok vagyunk egymás számára, olvasatlan könyvek. Mi mindent képzelek rólad! Mi mindent vetítek rád és beléd! Még nem ismerlek. Még csak az vagy, akit sejtek rólad, akinek képzellek, és akit álmodok beléd.
Ha túlságosan magas polcra helyezzük azt, akit szeretünk, annak az a vége, hogy igazságtalan vádak özönével árasztjuk el.
Hogy tudna bárki is utálni bárkit, amikor ott vagyunk együtt és ugyanarra a számra táncolunk? A tánctéren mind összetartozunk.
Megközelíteni egy másik embert nem csak az ölelés, de még egy őszinte beszélgetés szintjén is, amikor "őszintén kiadom magam", veszélyes dolog. Kockázatos. Vajon mit kezd velem? És én mit kezdek vele? Beengedni magamba valakit - ez a szeretet. És ehhez le kell győzni (...) azt a félelmemet, amit lehet, hogy utólag igazol az élet, hogy nem kellett volna.
A nemes ember csiszolja másokban a jó tulajdonságokat, és nem mélyíti el másokban a rossz tulajdonságokat. A közönséges ember ezt éppen fordítva csinálja.