Idézetek az emberi kapcsolatokról
(3300)
Én úgy szeretem a nagy estélyeket! Olyan intimebb, kisebb összejöveteleken az ember senkivel sem tud egyetlen bizalmas szót sem váltani.
Aki fényképez, mintegy arra kényszeríti az embereket, hogy olyan dolgokkal szembesüljenek, amikkel nem számoltak. Eltéríted őket az útjukról, a terveiktől, természetes pályájukról.
Abban a pillanatban, amikor ráeszmélünk: tudunk egyedül menni, paradox módon akkor leszünk igazán képesek a másikkal együtt haladni.
Amikor valakivel a bajban össze lehet kapaszkodni, az olyan muníciót, az olyan aranytartalékot képez a jövőre nézve is, ami aztán nagyon sokat segít majd. Megérezzük azt, hogy itt most valami fontos történik, közelebb kerülünk egymáshoz, és ennek a jövőben is lesz egy hatása. Kicsit vízválasztó is tud lenni egy ilyen krízis: ha eddig is recsegett, ropogott, akkor most szétszakad, hogyha azért volt mire alapozni, akkor viszont az összetartás erősödik meg.
Édes Istenem, miért vagyok ennyire bűnös? Azért, mert gyűlöltem az apámat? (...) Emlékszem, miként reagált, amikor bejelentettem neki, hogy írni akarok. "Az egyetlen írásod egy bagollyal való együttműködés gyümölcse lesz." Hogy mit értett ezen, ma sem tudom.
Nem fogják igazán megismerni önmagukat, se az emberi kapcsolataik erejét, amíg próbára nem teszik azokat a viszontagságok. Ez a tudás igazi, fájdalmak árán megszerzett kincs - értékesebb minden bizonyítványnál.
Többször is megpróbálkozott azzal, hogy papírra veti a gondolatait Marianne-ről (...). Ő nem úgy él, mint mások. Néha úgy viselkedik, mint aki rettentő tapasztalt, ettől ő tudatlannak érzi magát, máskor meg olyan naiv. Érteni akarja, hogyan működik az agya. Ha ő eldönti magában, hogy nem szól semmit, Marianne pár másodpercen belül megkérdi, hogy mi van. Ez a "mi van" annyi mindent hordoz magában: nem csak azt, hogy a lány eleve azért teheti fel ezt a kérdést, mert tudományos figyelemmel kíséri az ő hallgatásait, hanem a totális kommunikáció iránti igényt is, azt, hogy ami nincs kimondva, az kellemetlen zavar kettejük között.
Kétféle ember van. Az egyik mindig készül valahová, a másik haza akar térni. Jó párkapcsolatot teremteni csak az utóbbival lehet.
Aki mindig újat, mindig mást, jobbat, szebbet, többet keres, akinek az elég sohasem elég, nem lehet tartós boldogságban élni.
Az évek alatt széttöredezett bizalmat nem lehet egy éjszaka alatt újraépíteni. De (...) krízishelyzetben a vélemények gyorsan változnak. Lehet, hogy évek óta elmérgesedett a viszonyod a testvéreddel, de egy vészhelyzet esetén hirtelen mindketten felfedezitek a bizalom és egyetértés rejtett mélységeit, és rohantok segíteni egymásnak.
Mi lenne, ha soha senki nem állna ki mások mellett, mert azt várná, hogy majd valaki más úgyis megteszi? Valakinek muszáj odaállni a másik oldalra!
Életünk során legnagyobb kincseink a kapcsolataink. A szülő-gyerek kapcsolat (legyünk akár gyerekek, akár szülők), a testvérkapcsolat, majd a párkapcsolat, mind-mind alakítják, formálják életünket, hatással vannak egymás minőségére, és együttesen életminőségünkre. E kapcsolatok azonban nem csak minket formálnak, általunk is formálhatók.