Idézetek az igazságról
(1202)
Ami nem önhaszon szomjábúl, hanem tiszta szándékbúl ered, s ami igazán szép, ámbár sok akadállyal küzd is eleinte, előbb-utóbb mégis minden bizonnyal méltatásra, pártfogókra talál; mint az igazság, bármi nagyon sértené is fényes előtűnésekor némelynek szemeit, végre a szántóvető ember kalibáját úgy meglakja, mint ahogy tanácsban ül s bátran tartózkodik márványpalotákban.
Ha megvizsgálnak, őszintén mondd meg, hogy mit nem tudsz, s mit tanultál; azzal többre mész, mint ha port akarsz a szemükbe hinteni.
Az igazság lengő hinta árnyéka a falon. Van, de sohasem lehet megállapítani, hogy éppen a fal melyik részére jut.
Minél kevésbé őszinte az ember, annál inkább valószínű, hogy gondolata épkézláb, mert akkor nem másítja el se az akarata, se a vágya, se az előítélete.
Az olyan ember, akinek mindig igaza van, kevésbé hihető, mint az, aki időről-időre beismeri, hogy tévedett.
Az emberek értékelik az egyenességet és az őszinteséget. A legjobb szövegelés az igazság, mert az teljesen lefegyverez.
Az igazság egy... egy emberek felett álló eszme, egy istenség, amiben rengeteg hisznek, de egyúttal rengeteg ellensége van.
Mindig az igazságot kell írni. De írhatja-e az író mindig az igazságot? Végre is, "költeni", ez a hivatása, kitalál történeteket, megszépíti a részleteket, told, hozzáfűz, tökéletesít. Nem írhatja az anyakönyvi igazságot: ez nem irodalom, csak ismétlés és unalom. De mindig igazat ír, ha a látomásához hű marad. A látomásához, amely a költő meséjéből sugárzik. Ez az írói igazság: hűség a látomáshoz. Minden más csak híradás, beszámoló lehet.