Idézetek az időről
(1577)
A primitív népek nem tűrik, hogy fényképezzük őket, attól félnek, hogy a fényképezőgép ellopja tőlük a lelküket. Akár egy vadász, a fényképész vár a jó pillanatra, célba vesz, és elsüti a fényképezőgépet. Tulajdonképpen foglyul ejtjük a pillanatot. A primitív népek nem véletlenül félnek a fényképezőgéptől.
Sohasem igazodunk a jelenhez. Jobban értékeljük a jövőt, úgy érezzük, mintha túl lassan jönne el, szeretnénk meggyorsítani a bekövetkeztét. Ugyanakkor a múltat idézzük, szeretnénk feltartóztatni, szerintünk nagyon gyorsan múlik el... Aki átvizsgálja a gondolatait, észreveszi, hogy azok csak a múlttal vagy a jövővel foglalkoznak. Alig gondolunk a jelenünkre, akkor is csak olyanformán, mintha azt akarnánk kideríteni, hogy mit is teszünk majd a jövőben. Tulajdonképp sohasem élünk igazán, csak reménykedünk, hogy majd még élünk.
Lerázom magamról a kalendárium lapjait. Tüzet gyújtok vele, világítok magamban, és tavasszá melegítem az időt.
Az idő és a világ nem áll meg. Az élet törvénye a változás. És azok, akik csak a múltra vagy a jelenre figyelnek, biztosan elszalasztják a jövőt.
Ó! az eső! a langyos, lassú csöppek!
Fonalak az Idő vén orsajáról!
Az évek fájó könnyei pörögnek!
Az ember egyszerre öreg és egyszerre gyermek. És nem érti, hová tűnt a közbeeső hosszú idő, amelyet olyan fontosnak szoktak tartani.