Idézetek az időről
(1411)
A múlton már úgysem változtathat senki, a jelen meg leggyakrabban túl zűrös, hogy érdemes lenne elmélkedni rajta. (...) Az idő mindent megold. A jövő hét, a jövő hónap, a jövő év. Csak fel kell venni a tempót, és előrenézni.
Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.
Kerek háromszáz esztendő
Vackorfának elegendő,
Sok víg hajnal, sok kis madár
Bogas ágam meglakta már,
Sok avar gyűlt meg alattam,
Sok kis magnak bölcsőt adtam,
És gallyaim vígan hordták
Gyermeküket, a vackorkát,
Megteremettem fiam, lányom,
Most megtermem hervadásom.
Ne feledjétek, hogy nem az idő oldja meg a dolgokat, hanem az, hogy mit kezdtek a nektek rendelt idővel!
Az idő, amiről jobb, ha nem kérdezzük, micsoda, egyre gyorsabban telik. Múlik. Száguld.
Csak az számít, amire időt szánunk, hiszen abból lesznek szép, illetve rossz emlékeink.
A "mindörökre" (...) igencsak hosszú idő. Hosszabb, mint egy elvarázsolt hercegnő álma vagy egy toronyba zárt leány aranyló hajzuhataga. Hosszabb egy békaként eltöltött hétnél, de hosszabb még annál is, amíg arra várakozol, hogy egy királyfi végre-valahára a lábadra húzza azt a bizonyos üvegcipellőt.
Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat.
A múlt és a jelen - az ok és az okozat, az emlék és a remény, a lelkifurdalás és a szándék - nincs ott a világ működését leíró elemi törvényekben.