Idézetek az időről
(1486)
Természetesen fontos, hogy a múlttal is foglalkozzunk, megpróbáljuk azt megérteni és elrendezni magunkban, amennyire lehetséges és amennyiben az segít nekünk - de a helyzetünk kulcsa mégis csak a jelenben és a mi kezünkben van.
Ezt az időt sosem fogod visszakapni. (...) Az idő fizikai jelenség, a pénz pedig csak társadalmi konstrukció.
A napok (...) hosszúak ahhoz, hogy végigéljük őket, de annyira széttágulók, hogy egészen egymásba áradnak. Nevüket is elveszítik.
Kicsit úgy vagyok vele, mint az egyszeri halandó, aki a tavaszi előreállításnál úgy érzi, egy órát elrabolnak az életéből. Jó, jó, hogy ősszel visszakapja, de mégis. Itt valakik sunyiznak.
- Börtön? (...) Hogyan lehet túlélni? (...)
- Egyszerre csak egy dolgot csináltam. Mindig csak egy dolgot. Ha cigiztem, akkor nagyon cigiztem. Ha olvastam, akkor olvastam. Ha ettem, ettem. Feltörtem az időt. Kinn többet akartam az időből, raktam egymásra mindent, három életet éltem egyszerre. Benn az idő adott volt, megtölteni kellett, hogy ne legyen üres.
Hiába új a század, még mindig ugyanaz fáj,
és ugyanaz az idő múlik, ami régen mindenkinek járt.
Az intenzív idő megélése lajtorját emel a magasba, egyenest az öröklétbe, ha pillanatra is. Az idő azonban csak a végességében fogható fel, az örökkévalóság tükrében, azért, mert az idő az örökkévalóságnak nem tartama, hiszen annak nincs ideje.
Minden jó véget ér egyszer. Szeretteink meghalnak. Az idő láthatatlan, de kérlelhetetlen, és csendesen uralkodik az életünkön.
Azt mondják, hogy a szerelmesek becsapják az időt. Amikor szerelmes vagy, nem számít az idő. Semmi mást nem akarsz, mint a kedvesed társaságát élvezni. Kit érdekel, hány óra? Amikor félsz, vánszorognak a másodpercek; amikor figyeled, mikor forr már fel a víz, akkor nem forr. Az idő zsarnoksága felett aratott diadal kulcsa, hogy szerelmesnek kell lenni. Ez nem kizárólag romantikus értelemben értendő, hanem úgy, hogy tudatában kell lenni a mindent körülvevő, végtelen szeretetnek, amelynek mi is részei vagyunk.
Általánosan elterjedt nézet, hogy ha az ember három vagy esetleg nyolc óra helyett két óra alatt ér el egyik helyről a másikra, akkor sok időt spórol. Igen, ez a megállapítás matematikailag helyesnek tűnik, de az én tapasztalatom ellentmond ennek. Ha növelem a tempót, az idő sokkal gyorsabban elszáll. Az idő együtt nő a sebességemmel. Mintha egy óra rövidebb lenne annál, mint amit az óra mutat. Amikor sietek, jóformán semmit sem veszek észre.
Takarékoskodjunk az idővel; még így is marad bőven, amit tétlenül töltünk és rosszra fordítunk. Még így is sok marad a semmittevésre.
A pillanat és az örökkévalóság nem feltétlenül ellentétei egymásnak. Amikor az idő megszűnik, mindkettőt egyszerre élhetjük át.
A múlt elmúlt, ezért nem létezik; a jövő még nem kezdődött el, tehát nem létezik; a jelen pedig csupán a kettő közötti határt jelenti, melynek nincs kiterjedése, ezért az sem létezik - az egészet mi magunk konstruáljuk azért, hogy rendet teremtsünk a gondolataink között.
Nem egy nagy folyam az idő, ahol a napok tartanak valahova, hanem egy tömött tér, ahol váj magának egy kis lyukat, és amint egy centit előrelép, ugyanolyan sötét lesz körülötte minden, előtte is, mögötte is.