Idézetek a háborúról
(934)
A meglepetés hatalmas erő. Ha az ember belezuhan a nyugalom buborékába, ellustul. Kihuny a vérszomja, és a harc helyett a menekülést választja.
Háború dúl. Győzelmet kell aratnunk, és nem hinném, hogy létezik nálam alkalmasabb ember a megvívására. Okosabb vagyok a nagy átlagnál. Sokkal okosabb. Hogyan is bízhatnám a világ sorsát magamnál alkalmatlanabbakra?
A háborús állapotra jellemző, hogy megfoszt bennünket a perspektívától. A háború életről és halálról szól, és csak a "most" vagy "soha" árnyalatait ismeri. Megteszünk olyasmit is, amit egyébként nem tennénk, mert a "soha" olyan ijesztő, a "most" azonban megnyugvást nyújt.
Ha a világ beteg, forradalomra van szüksége, hasonlóan ahhoz, hogy amikor a test beteg, a gyulladás segíthet.
Nem számít, hogy ki győz. (...) A pusztítás, a nagy nemzeti tragédia mindenképp megmarad. Ez a rettenetes a polgárháborúban: akármi a vége, akkor is katasztrófa. Mindenkinek.
Kétféle vezér létezik a világon (...). A háborús vezérek és a békés vezetők. És ezek teljesen mások. Máshoz kell érteniük. A háborús vezér nem lehet gyenge. A háborús vezérnek meg kell mutatnia, hogy egy-két emberélet nem számít. A csoport túlélése számít. Az számít, hogy mindig mi kerülünk ki győztesként és bármi áron. Nem számít, hogyan csináljuk, hogyan jutunk el a palotába, hogyan győzünk, amíg sikereket érünk el. Csak ez számít.
Aki harcba indul, előre lefoglalja a helyét egy temetőben, ugyanúgy, ahogyan kibérel egy házat a nyári vakációra.
Azt mondják, az életben két dolgot nem lehet elkerülni: a szegénységet és a háborút.
A dicsőséget néhányan hajszolják, míg másoknak véletlenül az ölébe hullik anélkül, hogy tennének érte. Bárhogy is, de becsülendő, ha valaki az áldásában részesül. Azonban azt kérdem: a dicsőség mikor veszti fényét, hogy átadja helyét egy igaztalan hadjáratnak? Mikor válik az egykor még nemes cél tűzzé, ami mindet elemészt? Láttam a háborút és láttam a halált.