Idézetek a fejlődésről
(1477)
Az élet nem pusztán a halállal dacolást jelenti. Azt is jelenti, hogy önmagunkkal dacolunk, hogy ragaszkodunk az átalakuláshoz.
Ha egy embert olyannak veszünk, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá tesszük, de ha olyannak vesszük őt, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.
A hernyó csodálatos, de ha nem lépne tovább - ha úgy döntene, hogy a jó számára elég jó - , akkor bizony sokat veszítenénk, mert nem láthatnánk, milyen gyönyörű pillangóvá fejlődik.
Az alkotási folyamatnak sosincs vége: ahogy az ember változik, már más szemszögből néz, másként fogalmaz meg sok mindent, más lesz a mondanivalója is.
Paradox módon akkor tanuljuk meg, hogyan legyünk többek annál, mint amik addig voltunk, amikor szabadon cselekszünk, a cselekvés kedvéért, és nem felsőbbrendű célok érdekében.
A növényekhez hasonlóan mi is a fény tele fordulva próbálunk növekedni. Másképp fogalmazva: nem arra törekszünk, hogy megszerezzünk valamit, ami hiányzik az életünkből, hanem hogy felismerjük azt, amivel eddig is rendelkeztünk, részünk volt, csak nem hasznosítottuk. Ez az életünk helyes, pozitív megközelítése - ha ugyanis megteremtjük magunknak a megfelelő körülményeket, a növényekhez hasonlóan mi is növekedni, fejlődni fogunk.
A tanulásnak van szigorú alternatívája: az evolúció. Ha egy faj unos-untalan nekirohan a sziklafalnak, akkor kihal, és mások foglalják el az életterét. Esetleg haszonállatként tenyésztik, mert könnyebb bánni az ilyen ostoba jószággal. Ez is egy opció, csak sajnos az evolúció nagyon lassan termeli ki az új megoldásokat. Az ember legnagyobb előnye, hogy az eszével fel tudja gyorsítani ezt a folyamatot.
Engedd meg magadnak, hogy önmagadon keresztül tévedhess, ugyanis csak a saját hibáidból tudsz tanulni. Ha sokat hibázol, sok esélyed van a tanulásra, de figyelj arra, hogy egy hibát lehetőleg csak egyszer kövess el.
Minél keményebb az út, annál nagyobb a jutalmazó értéke. Minél nagyobbat lépünk kifelé a komfortzónából, annál nagyobb az énfejlődés lehetősége.
Könnyű elképzelni egy tökéletesebb világot. Sok ilyen utópista elképzelés megvalósítása már sokkal nehezebb.
Az élet értelme minden ember számára a fejlődés, mint ahogy a fák és növények célja is ez. A fák és növények ott nőnek, ahová ültették őket, automatikusan, és megszabott keretek között; az ember viszont szabadon fejlődhet és mozoghat tetszése szerint. A fák és a növények csak bizonyos lehetőségeket és jellemvonásokat fejleszthetnek ki; az ember azonban bármilyen erőt és tehetséget kialakíthat, amelyet valaki, valahol, valamikor már megmutatott a világnak.