Idézetek a fejlődésről
(1261)
A fantázia egyértelműen a világ egyik lényeges összetevője. A fantázia vagy a hit nélkül nem létezne társadalom, emberi világ. Egy százlejes bankjegy attól annyi, mert elhiszed, hogy annyi, és mindenki elhiszi. Megálmodsz valamit, a vezeték nélküli távírót, vagy hogy a babfőzelékbe babérlevelet kell tenni, és megcsinálod: megvalósul, fizikailag testet ölt a fantázia.
Ha folyamatosan másokra mutogatsz, akkor sosem fogsz tanulni belőle. Mindig is magadat kellene hibáztatnod, még akkor is, ha nem te vagy a hibás - ez az egyetlen módja annak, hogy egyre jobb legyél.
Ne azt kérdezd magadtól, hogy mire van szüksége a világnak. Kérdezd azt, hogy mitől telsz meg élettel, aztán vágj bele. Mert a világnak eleven emberekre van szüksége.
Mindenkinek és mindennek megvan a maga története (...). Ha megismered ezeket a történeteket, olyan tapasztalatokhoz jutsz, amik többé tesznek, amik tágítják a megértésedet. Gyarapítod velük a lelked.
A légkondik és az ipari levegőszűrők világában (...) az élet még a pokolban is elviselhető.
A Természet azokba, akiket nagyra szán, többnyire egy hiányt, egy elégtelenséget olt, hogy azzal viaskodva fejlődjenek. Ez a rugója kitűnőségüknek. Az igazi nagyság nem adottság, hanem egy nyugtalan emberfölötti vágy.
A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze. Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztalat nem úgy gyűlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek.
Kell, hogy néha megkarcolják az embert. (...) Olyan ez, mint amikor a kertész lecsapdossa a fa felesleges gallyait, hogy teremjen rajta a gyümölcs. Ez persze nem sérülésmentes dolog, de fontos.
Hálás lehetsz azoknak, akik a múltban sebeket okoztak neked, hiszen sokkal erősebbé váltál általuk.
Felesleges optimista illúziókban ringatni magunkat: most egy korszak végén járunk. Nyugaton évszázadokon át különféle folyamatok bomlasztották - eleinte alig érzékelhetően, majd földcsuszamlásszerű gyorsasággal - az emberek normális és legitim intézményeit, elferdítve a létre, cselekvésre, megismerésre és küzdelemre vonatkozó emelkedettebb szemléletet. Ráadásul ezt a szédítő gyorsaságú zuhanó mozgást "haladásnak" nevezték. Mindenki a "haladás" himnuszát zengte, és azzal áltatta magát, hogy ez a civilizáció - az anyag és a gépek civilizációja - a par excellence civilizáció, az egész világtörténelem előre elrendelt célja. Egészen addig, amíg ennek az egész folyamatnak a végletes következményei rá nem döbbentettek némelyeket az újjászületés szükségességére.