Emlékezéssel kapcsolatos idézetek
(1171)
Amikor valaki nosztalgiázik, bátran kérdezd meg tőle, mi volt jobb akkor. Ha elég sokáig faggatod, ki fog derülni, hogy a világ azért volt jobb, mert logikusabb volt, áttekinthetőbb, igazságosabb. Legalábbis a jelenből nézve. A jelenhez képest.
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
A világ nem egy pillanatkép, hanem egy pergő, fordulatokkal teli történet. Az életünk értelmét az adja, hogy látjuk a múltunkat, és el tudjuk képzelni, meg tudjuk tervezni a jövőnket.
Mind a múltból érkezünk. Ott alakul ki a ma valósága. Csak akkor érthetjük meg a jelent, ha ismerjük a múltat.
Nem lehet mindenre emlékezni, minden tévedést, fájdalmat, szégyent, bűnt bevallani. De elfelejteni sem lehet őket, csak relativizálni.
Az emlékek itt készülnek a jelenben. Az agy önkényesen rakja össze a múlt szilánkjait. A jelenünkhöz igazítja, így csapja be magát. Ezért emlékszünk másképpen ugyanarra a történésre. Igazából nem is emlékszünk, csak fantáziál mindenki, újra alkudja a múltját, újra meg újra.
Soha nem tudhatod, hogy melyik pillanat lesz az utolsó. Miért ne szívj fel magadba minden egyes emléket?
Néha túloznunk kell a saját memóriákban, hogy tényleg maradandó emlék legyen. Az emlékezet ezért néha olyan, mint egy hollywoodi filmben a technicolor: mindent széppé varázsol.
Az emlékezés mindig majdnem bűnös érzés, időzni valahol, ahol nincs ok időzni, mintha amit az ember szeret, mind követelne tőle valamit, és ezt muszáj lenne érezni, bármi történjen is.
Egy embertől meg lehet venni az óráit, el lehet lopni a napjait vagy akár az egész életét is. De senki nem foszthat meg egy embert egyetlen pillanatától sem.
Aki beletúr egy hosszú élet kacatjába, úgy jár, mint a nádasba tévedt őz, minél beljebb megy, annál mélyebben süpped az ingoványba.
Sok édes semmiség, hétköznapi apróság odatapad az ember szívéhez a gyermekkorban, odatapad úgy, hogy nincs emberi hatalom, mely attól elválassza. Mély gyökeret vernek a szív földjében, táplálkoznak a szív vérével, s addig élnek, míg a szív parányi malmát hajtja az élet patakja; s meghalnak akkor, mikor a szív utolsót dobban.