Emlékezéssel kapcsolatos idézetek
(1387)
A múlt bizonytalan. Olyan, mint egy film a régi időkből. Még csak azt sem veheted biztosra, hogy amire emlékszel, az tényleg megtörtént veled.
Minél hátrább kerül az ember tudatában egy történet, annál tisztábban ragyog fel, amikor előkerül.
A kizsákmányolt emlékezet minden divatnál divatosabb, mindenki akként emlékezik a múltjára, ahogy a kor divatja igényli, észre sem veszi, hogy közben tiszta szívvel, ártatlan lélekkel hamisít.
A múlttal érintkezve, ha emlékezünk valamire, vagy valakire, a jelen múlttá válik: egy zárt szoba, ahonnan kimenni nem lehet, noha mindig az ajtóban állunk.
Az emlékek az identitásunk sarokkövei. Az emlékek kötik össze a darabokat, a memóriánk miatt észleljük, hogy egész idő alatt ugyanaz az egy személy vagyunk. Ez a szuperképességünk, amelynek segítségével utazhatunk az időben, és megszabadulhatunk a jelen szűkös korlátaitól. Ezek az emlékek formálják a személyiségünket, és alakítják a tetteinket. Befolyásolják a hangulatunkat, és segítenek abban is, hogy új álmokat szőjünk a jövőre.
Az epizodikus emlékezet a hatodik érzékünk - amivel a múltat érzékeljük. Ezzel a képességgel tudunk utazni az időben.
A nosztalgia egy szúrás a szívbe, sokkal erősebb, mint amilyet egy egyszerű emlék ki tud váltani.
Tipp a boldog emlékekhez: bánj úgy a boldog emlékeiddel, ahogyan a pároddal tennéd!
Ez dióhéjban a nosztalgia lényege. Egyszerre segíthet és fájhat, de mindenekelőtt a miénk, és nem veheti el tőlünk senki.
A rendkívüli eseményeket, amelyek meghatározzák, kik vagyunk, kivé válhatunk, nem felejtjük el soha.
Egy emlék csak akkor emlék, ha fel tudod idézni. Olyan ez, mint a Télapó: ha senki nem gondol rá, akkor megszűnik létezni.
Ha nem tudod eldönteni, mit csinálj, gondolj arra, mire fogsz visszaemlékezni vajon tíz év múlva.
A fényképek olyanok, mint egy emlékeket őrző trezor kulcsa. Ha a kulcsot elhagyjuk, attól félek, az emlékek is elúsznának örökre.