Emlékezéssel kapcsolatos idézetek
(1234)
Az inuit eszkimók szerint a csillagok lyukak az égen. Valahányszor látjuk, hogy a szeretteink átragyognak rajtuk, tudhatjuk, hogy boldogok.
A múlt azonban olyan valami, ami nemigen hagyja elfelejteni magát. Ott ólálkodik körülöttünk, türelmesen várakozik, s csak az alkalmat lesi, hogy egy óvatlan pillanatban megszorongassa a nyakunkat.
A legfájdalmasabb emlékek mindig ahhoz kapcsolódnak, amikor nincs kit hibáztatni, egyértelmű, hogy mi voltunk hülyék. Inkább egyes számban: ÉN VOLTAM HÜLYE.
A múlt nem veszik el. Egy anya illata veled marad, akármerre is mész. Ahogy a gyerekkorod is.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Minden régi történet (...) elviseli, ha újra és újra elmondják, más-más módon. Csak arra van szükség, hogy életben tartsuk, hogy kifényesítsük a mese egyszerű, tiszta kereteit, amelyeknek muszáj meglenniük.
Az emlékek nem egyszerűen jönnek és mennek kedvük szerint, hanem rájuk lehet világítani és ki lehet oltani őket, mint egy fenyőfáklyát.
A múlttal foglalkozó reménytelen képzelgés különösen jellemzi az emberi lényt - az, hogy kijavítja élményeit. Csodálatosképpen nem tud belenyugodni abba, hogy ami megtörtént, végleges és ki nem javítható.
Ilyen csodálatos az emberi elme, hogy bár halvány emléknyomoknak, dátumoknak, töredékes képeknek nyit utat a tudat felszínére törni egy-egy név vagy különös esemény hallatán, de a múlt eseményeinek hiánytalan felidézése utánajárást, hogy ne mondjuk, komoly szellemi erőfeszítést és aprólékos munkálkodást igényel.
Ahogyan az emlékezés a felejtés ellen vívott állandó harcz, úgy a felejtés nélkül nem volna lehetséges éldelni a jelen mindennapjait, hiszen a múlt folyamatos és tolakvó jelenléte lehetetlenné tenné az állandóan újraképződő, majd emlékké váló események befogadását. Különös és első hallásra ellentmondásosnak tűnő módon a felejtés tehát az emlékezés feltétele, úgy is mondhatnék, hogy előszobája, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen.
Az edzésben tartott izom mérete megnő, és egyre könnyebben képes megismételni a mozgást. (...) Ahogy a mozgások becsiszolódnak a motorikus idegrendszerbe, úgy csiszolódhatnak be mentális funkciók is az agyba. Az észleletek, gondolatok és képzetek megőrzése és reprodukálása az agyunkat felépítő szerves anyag egyik funkciója.
A papírlapból és a palatáblából éppen az hiányzik, ami emlékezőtehetségünket olyan hatékonnyá teszi, mivel lelki apparátusunk éppenséggel olyasmire képes, amit ezek nem tudnak; korlátlanul képes felvenni mind újabb észleleteket, és mégis tartós - ha nem is változatlan - emléknyomokat alkot belőlük.
Bármilyen hatalmas legyen is egy emlékezet, akármilyen nemes dolgok töltsék is meg, a halál egy pillanat alatt eltöröl mindent.
Nem lehet csak úgy egyszerűen kiseprűzni az emlékeket. Ott maradnak bennünk, a sötétben megbújva, a pillanatra várva, amikor lanyhul az éberségünk, s akkor sokszoros erővel törnek fel újra.