Emlékezéssel kapcsolatos idézetek
(1163)
Néha túloznunk kell a saját memóriákban, hogy tényleg maradandó emlék legyen. Az emlékezet ezért néha olyan, mint egy hollywoodi filmben a technicolor: mindent széppé varázsol.
Az emlékezés mindig majdnem bűnös érzés, időzni valahol, ahol nincs ok időzni, mintha amit az ember szeret, mind követelne tőle valamit, és ezt muszáj lenne érezni, bármi történjen is.
Egy embertől meg lehet venni az óráit, el lehet lopni a napjait vagy akár az egész életét is. De senki nem foszthat meg egy embert egyetlen pillanatától sem.
Aki beletúr egy hosszú élet kacatjába, úgy jár, mint a nádasba tévedt őz, minél beljebb megy, annál mélyebben süpped az ingoványba.
Sok édes semmiség, hétköznapi apróság odatapad az ember szívéhez a gyermekkorban, odatapad úgy, hogy nincs emberi hatalom, mely attól elválassza. Mély gyökeret vernek a szív földjében, táplálkoznak a szív vérével, s addig élnek, míg a szív parányi malmát hajtja az élet patakja; s meghalnak akkor, mikor a szív utolsót dobban.
Sokan azért isznak, hogy felejtsenek. Az alkohol elmossa az éjszaka végét, kitörli a jó tanácsot, meg az esetleges kínos incidensek emlékét, miközben hazafelé botladozunk. Sajnos azonban ha az ember kifejlesztette magában azt a készséget, hogy elfojtsa a régebbi emlékeket, amelyek lehangolóan józan állapotunkban halmozódnak fel, akkor az alkohol ezeket a korlátokat szünteti meg. És ha ez történik, akkor éppenséggel nem a beszeszeltek áldott feledésének álmát alusszuk, hanem lidércnyomásos állapotban újra átéljük a régi szörnyűségeket.
Vannak olyan dolgok, amelyek sohasem mosódnak el, ezeket az ember magával viszi.