Idézetek az életről
(4462)
Ezernyi csodát látunk magunk körül nap mint nap. Mi volna természetfelettibb, mint az, hogy a tojássárgájából csirke lesz?
Mindenkinek más a feladata. Lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnik, de csak egy órára bújj bele az általad irigyelt, vagy könnyűnek tartott életű ember bőrébe, és valószínű, hogy fejvesztve menekülsz vissza a saját terheidhez. Mert terhe mindenkinek van, ezt ne feledd!
Az élet dolgai a maguk idejében érkeznek, mint egy vonat, amit el kell érned. Néha könnyű, csak fel kell szállni. (...) Máskor meg olyan, nem könnyű; az életed dolgai elrobognak melletted, és örülhetsz, ha meg tudsz kapaszkodni. A régi életed véget ért, és a vonat egy másikhoz vitt.
Az önirónia egy nagyon-nagyon hálás valami, hiszen az egész világ arról szól, hogy úristen, csak meg ne lássák az emberek, hogy kiesett a szempillám, híztam, fogytam, világít a homlokom... felszínesen élünk, kifelé élünk, mert mindenki fél.
A lényeges dolgok igen állandóak. A lényeges otthonok, barátságok, kérdésfeltevések. Az, ami életünkben változik, az leginkább a felszín.
Gondold el, hogy milyen hosszú biológiai, társadalmi evolúció eredménye az, hogy itt vagyunk! Tök szabadok vagyunk, bármit csinálhatunk, nem vagyunk rabszolgák nem tudom melyik korban... ezzel bármi kevesebbet kezdeni, mint hogy tényleg azt csinálom, ami megszólít, ami inspirál, az tiszteletlenség a lehetőséggel szemben.
Az igazán fontos dolgok az életben, a szerelem, a hegymászás, a költészet meg ezek, ezek mind veszedelmesek. Megvan bennük a potenciál, hogy felemeljenek vagy szétromboljanak. És ha ezt a potenciált elvesszük ezekből, vagy finomítjuk, vagy biztonságossá tesszük őket, akkor a sava-borsa vész el.
A jelen megbecsülése a túlélőnek természetes, hiszen ő életének minden egyes percében még egy percet élt, és percenként kapott még egy percet. A túlélő az élet ravaszságának a cinkosa.
Az élet arra való, hogy szeretettel és könnyedséggel éljük, nem iszonyattal és a múlt kegyetlen felhánytorgatásával. Na és túl rövid hozzá, hogy ne egészségesen, segítőkészen és boldogan töltsük.
Hasznos szellemi gyakorlat lehet, ha elképzeljük magunkat halálos ágyunkon. Mit kívánnánk, mivel töltöttünk volna több, és mivel kevesebb időt? Azt nem fogjuk megbánni, hogy megnéztük társunkkal a naplementét, és a kezeink egymásba kulcsolódtak, miközben meleg fényű izzás ereszkedett le a horizontra. A kisgyerekeinkkel tett vasárnapi sétákat sem fogjuk sajnálni, amikor még elvarázsolta őket a lassan feltáruló világ. Azokat a kissé vadul sikerült, tengerparti nyaralásokat sem fogjuk bánni, amelyeket kamaszként töltöttünk el barátainkkal. Az után fogunk áhítozni, hogy bárcsak visszatérhetnénk azokba az időkbe - ha csak egy pillanatra is -, és újra átélhetnénk, amit akkor éreztünk. Az egyik szemünk nevet, amiért akkora örömöt éltünk át, a másik sír, amiért nem ismételhetjük meg. Azt sem fogjuk bánni halálos ágyunkon, hogy törődtünk egészségünkkel, azt viszont igen, hogy túl sokat lógtunk a telefonunkon, és túl sokat maradtunk bent túlórázni. Bánni fogjuk, hogy nem mondtuk el szeretteinknek, mennyit jelentettek nekünk. Bánni fogjuk, hogy olyasmi miatt idegeskedtünk, amin nem változtathattunk. Bánni fogjuk, hogy nem nyitottuk meg szívünket a világ előtt. Ne várjunk, míg túl késő lesz! Kezdjük el még ma azt az életet élni, amelyet megérdemlünk!
Senki
nem ismeri az utat, amely előtted áll.
Még soha senki nem járt ezen az úton,
és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.
Olyan egyedülálló,
mint amilyen egyedülálló te vagy.