Idézetek az életről
(4863)
Receptet mesélni nagyobb művészet, mint viccet mondani. A poénnak ülnie kell, pedig nem is mulatságos. Itt a lágerben a vicc így kezdődik: VÉGY. Hogy nincs mit venni, ez a poén.
Feltámadásunk nem lehet más, mint halálunk után meghosszabbítható jelenlétünk hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink emlékezetében. Ilyenformán, minden ember saját feltámadásának és "örökéletének" kovácsa. Úgy kell élnünk, hogy megmaradjunk az emberek jó emlékezetében. Nem harmadnapra, hanem már halálunk előtt illene "feltámadnunk", élnünk mások gondolatában. Ehhez persze, nemcsak szavak, hanem tettek kellenek.
Az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor. Néhányan megelégednek azzal, hogy elolvassák a palackon lévő címkét. Mások meg is kóstolják, hogy mi van az üvegben.
Az életet intenzíven kell élni, napról napra, percről percre, kiélvezni minden pillanatot akár egyedül, akár együtt.
Ilyen az élet. Mint a cigaretta. Lehet első osztályú vagy silány. Van, aki rágyújt és végigszívja, másnál kialszik félúton, megint más önként eloltja. Van, aki a félig szívott cigarettát újra meggyújtja, de nem bírja befejezni, vagy meggyújtja és küszködve végigszívja. Egyiknél véletlenül átnedvesedik, a másik egy fotelben hátradőlve kényelmesen élvezi. Van, aki erőset választ, más a könnyűt szereti, van, aki erőset szeretne, de csak könnyű jut neki, más meg épp fordítva, könnyűt szeretne, de csak erőset kap. Van, aki mélyen leszívja, más meg csak mímeli.
Úgy találva, hogy létezem a világban, hiszem, hogy ilyen vagy olyan alakban, de mindig létezni fogok.
Nem akkor kezdődtem, amikor megszülettem, sem akkor, amikor megfogantam. Folyamatosan növök, fejlődöm megszámlálhatatlan miriádnyi ezredéven keresztül... az összes előző énemnek megvan a hangja, visszhangja és súgása bennem.
Ahogy álmok ezrein át élünk jelenlegi életünkben, úgy jelenlegi életünk is csupán egy a sok ezer ilyenfajta élet közül, amelybe egy másik, sokkal reálisabb életből lépünk be... és amelybe visszatérünk halálunk után.
Az idő a legjobb, az igazi adományunk, s annak mércéje a homokóra: oly igen finom a szűk nyaka, melyen át a veres homok pereg, oly hajszálvékony a pergése, hogy jó ideig szemre egyáltalában nem fogy a homok a felső üregéből, csak a legvégén, akkor igen, akkor úgy rémlik, igen gyorsan múlik, s úgy rémlik, gyorsan múlt el az egész.
Bármily hosszú a bűnbánat útja, nem teheti jóvá a haszontalanul elfecsérelt életet.
Az egyszerű, szabályos élet valami oktondi bölcsességre lyukad ki, hol munkába igyekszünk fojtani intelligenciánkat; az absztrakciók világában vagy az erkölcsi világ mélységeiben töltött élet pedig valami hóbortos bölcsességre vezet. Egyszóval, rendre kiölni érzéseinket, hogy késő vénséget érjünk, vagy ifjan meghalni, elfogadván a szenvedélyek mártíriumát, erre vagyunk ítélve. És ez az ítélet megbír a vérmérsékletünkkel, amellyel az tréfált meg oly kegyetlenül, akinek minden földi teremtmény mintaképét köszönhetjük.
Állj meg itt, aki ezeket a sorokat olvasod, és egy percig gondolj napjaid hosszú láncára! Akár vasból van, akár aranyból, akár tüskéből, akár virágból, meg nem köt tégedet, ha egyszer, egy emlékezetes napon legelső szeme el nem készül.
Az élet erő, energia. Sohasem tűnik el egészen, még a halállal sem, csak átvándorol az egyik létezőből a másikba. Egy virág meghalhat, de egy tucatnyi ugyanolyan szökken szárba körülötte. Egy folyó kiszárad, a halak elpusztulnak, a Föld túlsó oldalán viszont megszületik egy bálna. Amikor egy ember meghal, például egy anya és a meg nem született gyermeke, az együttes életenergiájuk visszatér az univerzumnak arra a részére, ahol az összes élet elkezdődött, és újra szét lehet osztani. A mennyiség véges, folyamatosan mozgásban van, és változik.
A lázadás (...) abszolút negatív pozíció. Romboló attitűd, melyet ha az ember nem tud átalakítani pozitív hozzáállássá, akkor nyomorult lesz ez az élete.