Idézetek az egyéniségről
(1199)
Sokan sokszor használják az "átlagember" kifejezést. Mégis mitől az valaki? Véleményem szerint ennek egyetlen oka, hogy ő maga átlagemberként gondol magára. Éppen ezért mindig azt is teszi, amit az átlag, és nem mer kilógni a sorból.
Biztos recept az lehet a boldogtalansághoz, ha ahelyett, hogy mernél önmagad lenni, és követni a szíved vágyát, olyan szerepbe kényszeríted magad, ami valójában nem te vagy, amit nem szeretsz igazán, s mindezt kizárólag azért, hogy az legyél, akinek szerinted a többi ember látni szeretne... ettől aztán igazán nyomorultul érzed magad, mert bár mindent megteszel, hogy ez sikerüljön, mindig lesz legalább egyvalaki, akinek nem felelsz majd meg. Ha ezt az utat követed, vesztes csatába indulsz.
Bármilyen irányt választasz is, mindig akad valaki, aki azt állítja, tévúton jársz. Mindig adódnak nehézségek, amelyek láttán kísértést érzel, hogy elhidd, kritikusaidnak van igazuk. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy megtervezz egy útirányt, és lépésről lépésre nyomon kövesd a végcélodig.
Volt idő, mikor annyira féltem, hogy elveszítelek, hogy már az sem érdekelt, ha helyetted elveszítem saját magam.
Nem önmagunk vagyunk. Valójában nincs is semmi, amit "én"-nek hívhatnánk. Sokfélék vagyunk, annyi énünk van, ahányféle csoporthoz tartozunk.
"Lyukas zokni a lelked, rossz is neked, meg jó is neked." (...) A lélek is attól egyéni, hogy elnyűtt, megviselt.
Ne kövesd a trendeket! Ne hagyd, hogy a divat kisajátítson téged, te döntsd el, mi vagy, és mit akarsz kifejezni azzal, ahogyan öltözöl, ahogyan élsz!
Nincs szükséged senkire, hogy megmondja, hogy te ki vagy, mi vagy. Te az vagy, aki vagy.
Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerűbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerű: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyű bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe.
A közösséggel kapcsolatban az emberek két dologtól félnek nagyon: hogy kirekesztik őket belőle, vagy hogy mint egyének felszívódnak benne.
A család, a gyereknevelés sok önfeláldozást kíván, és ezt nehéz összeegyeztetni azzal, amit manapság lépten-nyomon sulykolnak belénk, azaz, hogy az ember "valósítsa meg önmagát", "legyen önmaga".
A bátorság néha nem több, mint hajlandóság arra, hogy másképp gondolkodj, mint a többiek. Az alkalmazkodás kultúrájában ez bátrabb dolog, mint amilyennek hangzik.