Idézetek az egyéniségről
(1112)
A színésznek arra is nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen túl sovány, kövér, alacsony, magas, szőke, vörös, fekete, fehér, hangos, halk, fiatal vagy öreg, és ne legyen benne semmi olyasmi, ami a rendezőnek eszébe juttatja róla a barátnőjét, a barátját, az apját, az anyját, a lelkészét, a terapeutáját vagy utált mostohagyerekét. A színésznek elég jól kell ismernie a forgatókönyvet ahhoz, hogy időnként fel-felnézzen belőle, de az isten szerelmére, nehogy kívülről bevágja! Aki kívülről fújja, az olyan beképzeltnek látszik, mintha máris megkapta volna a szerepet. És mindenekelőtt, bármilyen égető szükséged van a munkára, bármennyire is korog a gyomrod, bármennyit bujkáltál is a háziúr elől, soha ne mutasd ki a kétségbeesésed.
Az ember élhet úgy, hogy másnak adja ki magát, mint ami. Ha túl sokáig élsz úgy, egyik nap nem találod meg önmagad.
Mindenki szereti a különcöket, és az egész világ azt akarja, hogy ők a puszta lázadásnál valami nemesebb dolgot vigyenek véghez.
Soha ne feledd, ki vagy, mert a világ nem fogja! Viseld páncélként, akkor nem árthatnak vele!
Mindenki azt hiszi, hogy magunkat kell a világhoz igazítani. Pedig néha a világot kell magunkhoz igazítani. Ha tudjuk, hogy mi a világ és ha hagyja magát.
Ha mindig úgy gondolkozol, mint más, és mindig azt teszed, amit más tesz, akkor végül pontosan olyan leszel, mint akárki más, és akkor megutálod saját magadat.
A világot mindig a mutánsok vitték előbbre. Tehát voltak, akik idő előtt másképpen látták a világot, másképpen csináltak dolgokat, aztán ahogy megértek a feltételek, bebizonyosodott, hogy a világ is az ő egykori illúzióik felé haladt. A mutációt vállalni kell!
Nincs a teremtésben két egyforma levél. Még két egyforma homokszem sincs. Nincs két olyan valami, amely között Isten nem lát különbséget.
A legtöbbünk nem akar változni, legalábbis nem igazán. Mármint, miért is kéne? (...) Amit akarunk, az sokkal inkább egyfajta átalakítás az eredeti modellünkön: továbbra is önmagunk maradni, remélve, hogy egy kicsit jobbak leszünk.