Szomorú dalszöveg részletek
(37)
Mielőtt elítélsz, próbálj igazán szeretni!
Nézz a szívedbe, és aztán kérdezz.
Láttad a gyermekkoromat?
Amióta ősz lett a nyár,
csak ténfergek a fák alatt,
s csak fütyörészem összevissza
a jó szomorú dalaimat.
Amióta ősz lett a nyár,
olyan sanzonos minden gondolat,
az egész világ moziba ment,
én meg maradtam magam alatt.
Itt maradtál egyedül.
Merre tovább?
Kiderül, és persze nem igaz,
hogy nincsen semmi baj,
de kicsit jobb lesz holnap.
Megtörtek a hónapok, nem mondanám, hogy jól vagyok,
Tudtam, vannak nehéz percek, jöhetnek még rossz napok.
Nyílik az ajtó, nem jön be rajta senki,
A rossz emlékeket a legnehezebb elfeledni.
Amikor egymás után jönnek csak a gondok,
És azért imádkozol, hogy legyél már végre boldog.
Új napra ébredsz, neked minden oly szép...
Ellopnának tőlem a felhők, ha az árnyékod lennék.
Hogyha tehetném, messzire szállnék,
messze, hol nincs rossz szándék,
torkom szakadtából ordítanék,
de tudnod kell egyet: fény nélkül nincsen árnyék.
Maradtam, aki voltam, mikor megismertél régen,
Csak közben megőrültem, meghaltam, nagyon-nagyon mélyen.
Akkor lesz az álom színes,
Ha az élet se fekete-fehér.
Üres kupéban ér a néger éj,
Csekély kedvem setétje mély.
Minden elmúlt már, mindenért kár.
A partról nézem én, hogyha elköszön a szél,
semmit sem tehetek én.
Valóság, változás,
Latyak, eső, hópihe, sírva mulatás...
Valaki szólít, de nem felelek.
Elbújok veletek, álmok,
Hol nem szúr semmi, nem sért semmi,
Nem marnak belém.
Oly mély az éj ezen a szigeten
Kormos fény folyik a vizeken
Ámbátor nem vagyok idegen
az íze már itt van a szívemen.
Csak üldögélek tétlenül,
lekapcsolom magam.
Bámulok a semmibe,
így minden rendbe` van.
Míg vesztegel a pillanat,
idebent csak pörög
egy végtelen magnószalag
a szemhéjam mögött.