Dalszöveg részletek a szakításról
(78)
Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet,
Mert a nap is elhagyja a kék eget.
Sötét gyászom hallatszik a végtelenig,
Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.
Céltalanul útnak indulok
Szívem visszatér
Engedd el a kezem
Ha zuhanni látnál
Zuhanni szeretnék.
Hogyan tettél ilyen gonosszá? Utólag látom,
Hogy pokol volt a mennyország. (...)
Majd mással, máskor, máshogy talán,
Most fájó kívánságom a magány.
Kézen fogva sétáltunk
a boldogság mentén,
kettesben néztük a lemenőt.
Az egyetlen kincsem voltál,
de mindent elpakoltál,
ölelem a levegőt.
Nem fáj, nem érint, nem zavar,
Hogy merre, meddig ment el,
Hogyan felejthetett el.
Nem érdekel, hogy most kivel kavar,
Hogy reggel kinek visz ágyba kávét,
Én nem irigylem a másét.
Hagyjuk a drámát, hisz nem ő a Nagy Ő,
Nagy baj volt az agyával, nagy á-val: "Ágyő!".
Másnap éjszaka
egy buszból integet.
Visszaintegetsz,
de nem veszel jegyet.
Nem látja senki más
a könnytörölgetőt.
A busz már elment rég,
de te még látod őt.
Mivel szeretnél, ha nincsen szíved?
Azért jöttem, hogy elvigyelek.
Ülj mellém, én majd vezetek!
Hazamegyünk, megvan a helyed,
kapsz tőlem majd egy másik szívet!
Egyedül alszom, a párnád még meleg.
Bújnék hozzád, hogy érezzelek,
álmomban fogom a kezed,
és reggel a tegnappal ébredek.
Sírj, ahogy sírtam rég,
Várj, mindig várj, ahogy vártam rád,
Félj, ahogy féltem rég,
Szabadság szárnyain engedj tovább.
Nem leszek másé többé teljesen,
Nevedet hordozom a szívemen.
Lépnék, de valami még visszaránt:
Még mindig fáj gondolni rád.
Remélem eljön az a nap, amikor hazatalálsz,
Együtt a nagyvilágban, üzenem egy dallamon át,
A szemed elmesélte nekem azt, hogy te vagy a lány,
Amikor rád gondolok, mai napig a szívem fáj.
Csak a fák dalolnak rólunk.
Csak a szélbe súgtad, merre jársz.
Ahol álmainknak éltünk,
Oda vissza többé hogy találsz?
Egy másik világban
Te lennél az a lány,
Kit szeretnék, s beléphetnénk
Az álmaink kapuján.
Egy másik világban
Azt kérném, maradj,
Hogy ne mondhassam azt neked,
hogy elvesztettelek.
Nem hallom a hangod, nem látom az arcod,
Hiába mennék utánad, nem nyílnak az ajtók.
Minden olyan szürke, hiába a sok lány,
Egyik sem olyan igazán, amilyen te voltál.