Dalszöveg részletek a magányról
(81)
Ez az a rész, ahol azt mondom, hogy jól vagyok,
De hazudok, csak nem akarom, hogy aggódj.
Ez az a rész, ahol minden érzelmemet elrejtem,
Mert nem akarom, hogy bárki is bántson engem.
Vesztes lettem, hiába győztem,
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton, rád gondolok,
Tudom, a szabadság magányos dolog.
Néha, mikor becsukom a szemem,
úgy teszek, mintha jól lennék,
de ez sosem elég,
mert a visszhangom
az egyetlen hang, ami válaszol,
az árnyékom
az egyetlen barátom.
Reggel lett, a rádióban esik,
Tejjel kifli, ha megyek a boltba,
Lenyeltem egy kétforintost,
Hogy telefonáljak a magányomba.
Körülöttem mindenütt emberek,
egyedül vagyok a tömegben.
Szavakkal halálra szeretnek,
de szívükben nincs könyörület,
csak vak gyűlölet.
Egyedül várod a buszod.
Bírod a magányt, mégis azt szeretnéd,
hogy minden este széles mosollyal
öleljen majd át a család.
Ezt melegíted fel magadnak
s a mikróban a fagyasztott kaját.
Egy keringő a pohár körül,
mielőtt a világ elmerül
bennem, és belőlem integet.
De az üzenet nem kell senkinek.
Hiába bújsz hozzám, inkább el kéne bújnod,
megkeresnélek azért, hogy megtaláljalak ott,
ahol nem járt senki még, ahol mindig sötét van,
ott találnék rád, ahol nem látom magam.
Ne feküdj mellém, mert ez itt most csak az én városom.
Macskakő matracom, járdaszegély rajt a vánkosom,
és ne hidd, hogy nem puha, olyan, mint ti soha még nem,
meghallgat, szétfagy és esőben is ázik értem.
A magány olyan, mint egy
Árva harmatcsepp egy levélen.
A kis szél is rezgeti,
A levelet meglibbenti,
Egyensúlyát, ó, elveszti,
A földön porrá zúzódik.
Ha meghalnak benned a hangok,
elfelejtik az arcod.
Egyedül maradsz és fázol,
ki véd meg az éjszakától?
Az úton hajnali félhomály,
A hold az égen, a busz nem jár.
Szürke ország, szembe szél,
Magányos madár enni kér.
Reggel harcba indulok,
Megpihenni nem tudok.
Lebegek két világ között,
Otthonom ködbe vész.