Dalszöveg részletek a kitartásról
(52)
Ülj ide mellém, kérlek! Nézzük, hogy táncol az élet!
Ahogy járja a táncát, fel fog kérni engem és téged,
És néha majd úgyis, párszor fáj minden csontod a tánctól,
De ha másnap is járod, a sebed begyógyul, és akkor látsz jól.
Még nem tudom, hol is a cél,
És folyton ellenem dolgozik a szél.
De nem fúj vissza, a bőröm páncélból van,
A szívem pedig acél.
Múlnak a percek és telnek az órák, de csak a most számít, ezt fogd fel,
ami volt, elmúlt, ami jön, lesz majd, ez így van rendjén, ne keseredj el,
bezárul egy ajtó, de nyílik egy másik, közel a cél, látod, nem sok kell,
az alagút hosszú, de ott van a végén a fény, amit keresel, ne felejtsd el.
Százezer átok sem állíthat meg,
miben hiszek, azt végigcsinálom!
Százszor eltaposhatsz, újra felállok,
az utam végig kell járnom.
Mikor nehéz a súly és nem látod a végét az útnak,
Képek fakulnak,
A múltad felejtsd el, nem számít, honnan,
Csak az számít, hova, könnyek a porban,
A sorsom sodorjon el bárhova,
Akkor is én leszek az életem bajnoka.
Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell,
egy félmosoly, biztatás, hogy "Ne add fel!"
Megyek tovább, ma mosoly lesz a könnyek helyett,
Ellenem a világ, de a hitemet nem törhette meg.
Mikor azt súgják a fülembe: nem éled túl a vihart,
visszasúgom nekik mosolyogva: én vagyok a vihar!
Magányos csónak a tengeren,
A szél sodorja, de megy tovább,
Az út végén majd megpihen,
Hívogat egy új világ.
Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
Átléptek rajtam, de itt vagyok,
A sorsomat írják a csillagok,
Tudom milyen érzés a padlón, de soha ne add fel,
Mert eshet az eső a szemembe,
Fúj a szél nagyon messzire,
Én a nulláról is felállok, bármerre mennem kell.
Csak egy életed van, ezért éljél,
bármilyen nehéz az akadály, ne féljél.
Törjél előre, tegyél fel mindent,
mutasd meg, hogy egy oroszlán lakozik itt bent.