Dalszöveg részletek a hazáról
(56)
Az élet sehol se hibátlan
- jól tudják nyugaton és érzik keleten -,
Otthon ott vagy a világban,
Ahova visszahúz a szerelem.
Tudnod kell, nincs kegyelem
Bátor vér csorog az ereimben
A tűz ugyanúgy ég a szememben,
Ahogy régen elkezdtem.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Az már oly rég a másság temploma,
Te csak szolga, rab vagy ott,
Bár zsebedben útlevél ragyog.
Minket már régen nem hív a haza!
Mely álmaink bölcsője, sírja volt,
ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt.
Menni vagy maradni?
A szívem mindig visszahúz.
Csak élni kéne hagyni,
de országomban lettem túsz.
Menni vagy maradni?
Kérlek, légy, ki visszahúz!
Én szeretnék maradni,
de nem bírok el ennyi súlyt.
Mielőtt elmész, előtte jól gondold át,
Mit veszítesz és mit nyersz,
Ha itt hagynál mindent.
Visszanézni nehéz a repülőről, fent.
Azok a hegyek még ma is állnak,
Azok a folyók még ma is futnak,
Az a csillag még ma is mutatja az utat,
Az a nép még ma is él.
Visszavár hazád, és mindent megbocsát.
Karjába zárja rég elkóborolt fiát.
A széllel küldi el az otthon illatát,
A fenyvesek dalát, a folyók zúgását,
És minden magyart hívó vezérlő csillagát.
De a fényem nem aluszik,
Magyar lelkem nem alkuszik,
Nem eladó hazám földje,
Sem egészben, sem széttörve.
De még egyszer összerakjuk,
Isten-hittel összevarrjuk,
Úgy lesz, ahogyan volt régen,
Úgy, ahogyan fönn az égben.
Tényleg csak engem zavar,
hogy bármerre indulok.
Északnak, nyugatnak, délnek
vagy keletnek fordulok.
Által a "gúnyhatáron",
ugyanúgy otthon vagyok,
csak halkabban kéne mondjam,
nehogy meghallják "azok".
Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.
Hazádnak rendületlenül légy híve mindenütt,
Ha bántanak is, és ha néha tényleg szíven üt, hogy
Lehetne úgy is, ahogy kellene,
Ha megharagszom is, mindig érte, nem ellene.
Hazám, a nagyvilág te vagy nekem,
Érted ég szívemben rég a honszerelem,
Sebzetten szétszabdalva bár ne látnának soha,
De hiszem, hogy felragyog még a magyarok csillaga.
Tudod, én venni szeretnék egy nagy levegőt,
Szerelmet szeretnék, nem szeretőt.
Hidd el, én élni szeretnék, nem meghalni,
A hazámat szeretni, és nem itt hagyni.
S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen,
Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben.
Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt.