Idézetek a csalódásról
(899)
Meg kell (...) tapasztalni a sikerek mellett a csalódásokat is. Ettől nem tudok megóvni senkit. Ezt nem is ígérheti senki. De nem mindegy, hogy a csalódások vagy a sikerek válnak-e dominánssá, illetve az sem, hogy a csalódásokat hogyan tanuljuk meg kezelni.
A "leleplezés", az örök, elkerülhetetlen leleplezés két ember között, az életnek ez a drámai csúcspontja, mikor a szerep lehull a másikról s végre megtudod, kicsoda ő - s aztán vállalod vagy nem, a következmények már magánügyek! -, végre megtörtént közöttünk is.
Bizony, csalódásokban bővelkedik az élet. Gyakran éppen azok a reményeink nem teljesülnek, amelyek a legkedvesebbek szívünknek, és leginkább becsületünkre válnak.
Valakit megfosztani a másikba vetett hitétől és a lelki nyugalmától ezerszer rosszabb, mint ha az erszényét lopnák el.
A várakozás már nem is várakozásnak tűnt, egyre inkább úgy éreztem, mintha egyszerűen ez lenne az élet: figyelemelterelő feladatok végzése, miközben továbbra sem történik meg az, amire várunk.
Néha durván cserben hagynak azok, akikről azt hiszed, hogy számíthatsz rájuk, és ezt nehéz elviselni.
Fontos, hogy felismerd magadban az érteket. Hogy megtudd, hogy benned is van valami, amit megoszthatsz. Ha most épp csalódott vagy, nem gáz. Ha csalódottnak érzed magad, az azt jelenti, hogy többet vársz az életedtől, mint amennyit jelenleg nyújt. És ez jó. Gyakran az élet kihívásai mutatják meg, hogy valójában mire születtünk.
A szép hitek, szép eszmék, szép elméletek, és a ronda valóság csakis úgy tarthatók egybe, hogy az ember hazudik.
Az ember nem akkor magányos igazán, ha nincs senkije, hanem amikor bebizonyosodik: tévedett, amikor azt hitte, hogy van valakije.
Minden kiüresedett valóság, minden nihil, minden kiderült hazugság lehetőség arra, hogy újraindítsd az életedet úgy, hogy az igaz, úgy, hogy az a sajátod legyen.