Idézetek a célokról
(962)
Annyi mindenre figyelünk, hogy szétfolyik a figyelmünk, és aki ennek ellenére tud koncentráltan ténykedni, (...) a saját munkájában, a saját hivatásában oda tudja tenni magát, az már önmagában egy versenyelőny lehet a többiekkel szemben, akik százfelé figyelnek.
Az íjász nem mindig választhatja meg a harcmezőt, ezért újra kell kezdened a gyakorlást, hogy a kedvezőtlen körülményekre is felkészülj. Menj tovább az íj útján, hiszen az egy egész életen át tart. De jegyezd meg, hogy nem elég pontosan lőni: a lélek nyugalma legalább olyan fontos, mint a tökéletes célzás.
Az embereknek, ha emberek akarnak maradni, szükségük van arra, hogy valamiért a verítéküket hullassák, kreativitásuk csak így tud fennmaradni, kibontakozni.
Az útirány megállapításához nem elég, ha világosak a céljaink és tudjuk, milyen út vezet feléjük. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi magunk hol tartózkodunk.
Van, hogy lassan érik meg egy terv, de amikor hirtelen jön az elhatározás, és még mielőtt összeszednénk a bátorságunkat a végrehajtáshoz, az ötlet hirtelensége máris tettekre sarkall bennünket, az igencsak fel tud villanyozni.
Az ötlet tehát, amolyan három-négy taktusnyi valami, ugyebár, nem több. Minden egyéb csak kitartás, türelem, kidolgozás kérdése.
Az emberi akarat a gőzhöz hasonló materiális erő, és (...) az erkölcsi világban mi sem állhat ellent e hatalomnak, mihelyt az ember megtanul vele élni, koncentrálni tudja, s áramszerű anyagát a lelkekre irányítani képes. (...) Ennek birtokában az ember tetszése szerint módosíthat minden emberi dolgot, még a természet abszolút törvényeit sem kivéve.
A földi paradicsom pontosan abban a pillanatban vesztette hitelét, amikor megvalósíthatóvá vált.
Az, aki nagy hivatását érzi, úgy halad végig a nyomorúságon, mint az ártatlanul elítélt a vesztőhelyig vezető úton, fölemelt fővel.
Még ha nem látod is, hogyan fog teljesülni az álmod, irányítsd a figyelmedet arra, hogy meg fog történni! Nem kell ismerned minden hozzá vezető lépést ahhoz, hogy előre lépj.
A folyóvíz sem kérdezi, miért nem maradhat ott, ahol lankás és szelíd a táj. Búzamezők, kicsi falvak és dombok között. Igaz, hogy ott kicsit lassabban folyik, hogy jól körülnézzen, de nem állhat meg.
Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt hiszi, tudja, mi következik. A kiszámíthatóság, az azonosság pillanatai. Ilyenkor az ember ugyanolyan jól ismeri a következő lépést, mint az előzőt, és magabiztosan megy az árnyék felé, mert tudja, hogy nem várja ott semmiféle szörnyűség. Bátran halad előre, mint amikor a könyv utolsó oldalával kezdi abban a tudatban, hogy visszamehet, és az elejét is elolvashatja, mert ismeri ugyan a történet végét, mégis élvezi az utazást.
Magyarországon úgy tűnik, mindenki panaszkodik, de ha valakit megkérdeznénk arról, hogyan képzeli el az életét, mit szeretne, hová tart, akkor nem sok igazi választ kapnánk.