Búcsú az élettől
(418)
Mit számít egy embernek, hogy mennyi nehézségen megy keresztül az élete során, ha közel a halálhoz megtalálja a megnyugvást.
Hamarosan véget ér ez az életem, de szívemet elégedettséggel tölti el, hogy te ilyen jó vagy hozzám, én pedig szültem neked két gyermeket, egy fiút meg egy lányt, ami egyfajta viszonzásnak is felfogható, bízom benne, hogy az elkövetkezendő életünkben is együtt leszünk.
Az egészséges emberi elme nem ébred fel reggel azt gondolva, hogy ez az utolsó napja a Földön. De szerintem ez luxus, nem pedig átok. A tudat, hogy közel a vég, egyfajta szabadság, jó idő az elszámolásra.
Ha a hús eltűnik a testről, terhessé válik cipelni a csontokat, húznak lefelé, a föld alá.
Azt hiszem, örülök a halálnak, örülök a halál némaságának. Odaát várni fognak engem, és felelnem kell a tetteimért. Nagyon ijesztő gondolat, mégis tudom, szembe kell néznem velük, hogy végre megleljem a békét.
A hamvasztást a mai napig a lehető legjobb ötletnek tartom. Az ember a földből nem megy sehová. Engem ne temessenek koporsóba. Belegondolni is rossz, hogy mi történne ott a testemmel. Felfordul a gyomrom, tényleg. Ha elhamvasztanak, az tiszta ügy. Egy kézzel fogható urna, kis helyet foglal, nincs vele gond.
Szép, hogy az utolsó gondolataim ti vagytok, és nem saját magam. Ez megnyugtatja a lelkemet.
Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sohajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
Nyugszol, ne félj.
Ilyen könnyű a halál: a kedves forró ölelése az, mely fáj, de mégis édes. Jer, gyilkos féreg, és éles fogaddal oldd egyszerre föl az élet únott kapcsait!
A közelgő halál árnyékában (...) meglepően sokan kapaszkodnak utolsó reményként a vallásba.