Búcsú az élettől
(414)
Ha a hús eltűnik a testről, terhessé válik cipelni a csontokat, húznak lefelé, a föld alá.
Azt hiszem, örülök a halálnak, örülök a halál némaságának. Odaát várni fognak engem, és felelnem kell a tetteimért. Nagyon ijesztő gondolat, mégis tudom, szembe kell néznem velük, hogy végre megleljem a békét.
A hamvasztást a mai napig a lehető legjobb ötletnek tartom. Az ember a földből nem megy sehová. Engem ne temessenek koporsóba. Belegondolni is rossz, hogy mi történne ott a testemmel. Felfordul a gyomrom, tényleg. Ha elhamvasztanak, az tiszta ügy. Egy kézzel fogható urna, kis helyet foglal, nincs vele gond.
Szép, hogy az utolsó gondolataim ti vagytok, és nem saját magam. Ez megnyugtatja a lelkemet.
Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sohajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
Nyugszol, ne félj.
Ilyen könnyű a halál: a kedves forró ölelése az, mely fáj, de mégis édes. Jer, gyilkos féreg, és éles fogaddal oldd egyszerre föl az élet únott kapcsait!
A közelgő halál árnyékában (...) meglepően sokan kapaszkodnak utolsó reményként a vallásba.
Nem kell ahhoz nagy vihar, hogy egy öreg fát kicsavarjon a földből. Már egy enyhe szellő (...) végzetes lehet. Minden napot úgy kellene megélnünk, hogy az lehet az utolsó, de nem: értékes utolsó óráinkat feszt fanyalgással és károgással pazaroljuk el.
Úgy megyek majd, ahogy el kell menni,
Hogy ne sirasson, vágyjon vissza senki.
Halk pendülés, utolsó dal - és vége.
Egy lélek elköltözött a mesébe.
Félig én már át vagyok.
Úgy nézz rám, ha elmegyek,
Látsz-e újra engemet,
Azt te már nem tudhatod.
A búcsúlevél alkalmazott műfaj kötelező érvényű következményekkel. Nincs nevetségesebb egy élő búcsúlevélírónál.