Búcsú az élettől
(423)
Csak akkor hívjuk a halált, ha többé-kevésbé egészségesek vagyunk; amint egy kicsit is gyengélkedünk, nyomban rettegni kezdünk tőle.
Ha létem elhervasztja a halál,
Emlékezzél reá, te kedves,
E lángszivtől szeretve mint valál;
S ha sírban is szeretni enged a halál,
S a szív még ott is érez és dobog,
Elhúnyt szivem téged, te kedves,
Hamvában is szeretni fog.
Kisunokáim, ti gátlástalan,
én szégyenkezve mutatom magam,
ti szebbek lesztek folyamatosan,
én csúfulok rohamosan.
Egyszer túl nagy lesz már a változás,
kisunokáim, ahogyan szokás,
és képtelenség a visszakozás,
csak búcsúzás marad, csak búcsúzás.
Csak az ember halálakor derül ki, mi volt, ami igazán számított neki. Mi az, amiért feláldozná magát, amiért meg is halna, kit szeretett, és ki az, aki viszont szerette őt. Nincs túl sok irányításunk az életünk felett, de talán a végét mi írhatjuk meg.
A szemem lehunynám, úgy aludnék végre,
és kívánnék magamnak nyugalmat,
ébrenlét helyett egy jó hosszú álmot estére.
De az tényleg hosszú álom legyen,
tartson ki pár éjszakát nekem!
Azt sem bánom, ha mostantól
mindvégig, innentől örökké tartson, míg élvezem.
Az Isten tudja, sosem sírtam,
De most sírok, de most sírok.
Az Isten adta a mosolyunkat,
Aki látja, tudja, hogy miért.
Nem beszélnek a néma ráncok,
Összecsuklik majd a bánatom.
Kevés dolgot hagyok hátra,
Kevés dolgot szerettem én igazán.
Mit számít egy embernek, hogy mennyi nehézségen megy keresztül az élete során, ha közel a halálhoz megtalálja a megnyugvást.
Hamarosan véget ér ez az életem, de szívemet elégedettséggel tölti el, hogy te ilyen jó vagy hozzám, én pedig szültem neked két gyermeket, egy fiút meg egy lányt, ami egyfajta viszonzásnak is felfogható, bízom benne, hogy az elkövetkezendő életünkben is együtt leszünk.
Az egészséges emberi elme nem ébred fel reggel azt gondolva, hogy ez az utolsó napja a Földön. De szerintem ez luxus, nem pedig átok. A tudat, hogy közel a vég, egyfajta szabadság, jó idő az elszámolásra.
Ha a hús eltűnik a testről, terhessé válik cipelni a csontokat, húznak lefelé, a föld alá.
Azt hiszem, örülök a halálnak, örülök a halál némaságának. Odaát várni fognak engem, és felelnem kell a tetteimért. Nagyon ijesztő gondolat, mégis tudom, szembe kell néznem velük, hogy végre megleljem a békét.
A hamvasztást a mai napig a lehető legjobb ötletnek tartom. Az ember a földből nem megy sehová. Engem ne temessenek koporsóba. Belegondolni is rossz, hogy mi történne ott a testemmel. Felfordul a gyomrom, tényleg. Ha elhamvasztanak, az tiszta ügy. Egy kézzel fogható urna, kis helyet foglal, nincs vele gond.