Idézetek a boldogságról
(1552)
Az emberek hibáznak, amikor a boldogságot célul tűzik ki. A boldogság mint cél, mint egy csalóka madár - igazán mint a Kék madár - mindig továbbröpül.
A boldogság olyan, mint egy ég felé törő fa, a szomorúság olyan, mint a föld méhe felé hatoló gyökerek. Mindkettőre szükség van, és minél magasabbra tör a fa, annál mélyebbre is hatol.
Nem szabad mindenről megfeledkezve átadnunk magunkat az élet boldog szakaszainak. A pillanat nagyon is mulandó, különösen az, amikor legyőzhetetlennek érzi magát az ember.
Az élet csak egy pillanat az örökkévalóságban, de egyetlen boldog pillanatban örökkévalóságokat élhetünk át.
Azért van oly kevés boldogság a földön, mert boldogságunk mindig a más kezében van, és az áldásos jó kezek oly nagyon ritkák.
A pénzen nem vásárolhatunk boldogságot, mondják. Ez igaz, de a pénz előmozdítja és megkönnyíti, hogy boldogok legyünk. Ha tanácsolhatok valamit: igyekezzenek minél többet birtokolni belőle.
Azon okoskodás: boldog, ki nem ismeri a jót, mert így nem is óhajthatja, már elavult - s éppen oly józan, mint a kő szerencsés, mert semmije se fáj.
A gazdag számára sem jön fel kétszer egy nap a hajnal, s a világ minden kincsei birtokosának sem árulnak örömet, megelégedést, szívbeli boldogságot, szerelmet, nyugalmat, édes öntudatot.
Nem azok a legboldogabb emberek, akik mindenből a legjobbat kapják, hanem azok, akik mindenből a legjobbat hozzák ki.
Csak az olyan ember tud igazán boldoggá tenni másokat, aki maga is képes belül boldogságot, harmóniát érezni. Ez néha sokkal nehezebb mindennél.