Idézetek a boldogságról
(1679)
A szenvedés akkor a legkeserűbb, ha megérdemeltük; a boldogság akkor a legédesebb, ha nem érdemeltük meg.
Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.
Nincs két egyforma boldogság, mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma homokszem.
Az egészségünket jobban megőrizzük azzal, hogy óvakodunk a megbetegedéstől, mint azzal, hogy gyógyítgatjuk magunkat, ha betegségbe estünk. A boldogtalanságot is könnyebben kikerüljük, ha kitérünk a veszedelmek elől, mintha mászkálunk kifelé abból a gödörből, vagy örvényből, amelybe egyszer alázuhantunk.
Engem nem az érdekel, hogy mindenki boldog legyen, hanem hogy ki-ki külön-külön.
Ne törekedj mások bámulatba ejtésére, magad légy az, ki csodálkozol, - s ez boldoggá tesz.
Ami belső melegséget okoz, lelkesít és lángba borítja a szívet, és hagyja lobogni a tüzet, az mind jó. Aki bátran megragadja a forró vasat, és életét a lelkesedés izzásában éli, szinte elégve azért és abban, amit szeret - elegendő melegséggel rendelkezik.
Az apró boldogságokban hiszek, ezek ugyanis valóban eljönnek. Egy csípős csirkés szendvics, egy jó beszélgetés barátokkal, egy új szalmakalap a méretemben, egy retro bicikli, ha megnevettetjük egymást a feleségemmel, vagy ha a gyerekek végigalusszák az éjszakát. Mostanában persze leginkább az, hogy még élünk.
Földi sorsunknak egy cukra van, a gyönyör.
Nincs, ami életünk jobban megédesítse;
folyékony aranyat csordít az kelyheinkbe
és gyöngyös örömök kincstárát tárja föl.
Tubarózsát teremt tél jegéből-havából,
és egész évre víg tavaszidőt varázsol.
Christian Hoffmann von Hoffmannswaldau
A boldogság (...) nem feltűnő, nem kitörő. Olyan egyszerű, mint egy gesztus vagy egy mosoly. Mint az ujjaid között átpergő víz.
Megbékült ereimben
tejjel-mézzel folyik s lüktet a tiszta vér,
s a lelkem azt hiszi, hogy az egekben él.