Idézetek a boldogságról
(1651)
Éppen annyi nappal létezik, amennyi éjszaka, és az egyik éppolyan hosszú, mint a másik, évről évre. Még a boldog élet sem lehet híján némi sötétségnek, a "boldogság" szó is elveszítené jelentését, ha nem ellensúlyozná a szomorúság.
A boldogság csak a forrása tekintetében egységes, de egyébként sohasem egyforma. Minden napnak megvan a maga külön virágja.
A végső boldogság és a legnagyobb szerencse az utolsó csepp boldogság. Ez akkor köszönt be, amikor meghalunk.
Én tényleg hiszek abban, hogy a valódi változás és az igazi boldogság az elfogadásban rejlik. A testünk elfogadásában, annak elfogadásában, akik vagyunk, és annak a helyzetnek az elfogadásában, amiben vagyunk. Azoknak a bizonytalanságainknak a többsége, amikkel nap mint nap harcolunk, abból a gondolatból ered, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük.
Az Úr útjai kifürkészhetetlenek és végtelenek, nekünk azonban elegendő egy is: a Boldogság Útja.
A szenvedés örök igazság, a boldogság csak pillanatnyi; de e pillanatnyi igazság is végig rezg az örökkévalóságon.
A boldogság főföltétele a megelégedés. Minden haladás csírája az elégedetlenség. S az emberiség e két ellentét között hányódik évezredek óta. Ebben rejlik minden küzdelmének nyitja.
A komoly munka az a bűvszer, mely a boldogságot táplálja és a szenvedést emészti.
Mit jelent a boldogság? Nekem azt, hogy képes vagyok megélni az adott pillanatot. Azzal, akivel vagyok. Vagy ha egyedül, hát egyedül. Ott, ahol éppen vagyok. Megélni a pillanatot azt jelenti, hogy odaajándékozom magam neki. A lényemet, az időmet. Abból adok, ami számomra fontos. Ott vagyok. Nemcsak fizikai valómmal, de lélekben is. Nem a telefonomat nézve fél szemmel, nem arra gondolva, hogy máshol mi történik, vagy hogy nyitva felejtettem-e a gázt. Onnan tudom, hogy elértem ezt az állapotot, hogy nem szeretnék máshol lenni, csak ott, ahol épp vagyok. Nem arról ábrándozom, hogy éppen hol lenne jobb.
Az egyetlen boldogság mit el nem veszthetünk, melyben nem csalódhatunk az - a mit másoknak szerzünk.