Idézetek a bátorságról
(619)
Az olyan, akinek számára semmi sem félelmetes, nem bátor, mert akkor lehetne bátor a kő is, meg a többi élettelen tárgy is. Szükséges tehát, hogy a bátor ember érezzen ugyan félelmet, de ennek ellenére megállja a helyét.
A félelem és a bátorság gyakran egy és ugyanaz. Vagy harcost csinál belőled, vagy gyáva maradsz. A különbség az ember, aki mögötte van.
Ha (...) valaki egy tíz évvel ezelőtti veszélytől nem fél, attól még nem bátor. Egyesek ugyanis merészek, amikor a veszélytől jó messze vannak, de ha a közelébe kerülnek, meghalnak az aggodalomtól.
A vakmerő és meggondolatlanul merész emberek gyávának mondják a bátor embert, a gyávák meg vakmerőnek és meggondolatlanul merésznek.
Számomra igazi bátorság az, amely nem harcban keresi az ellentétek feloldását, az igazi bölcsesség, amely békés megoldást teremt.
Vakmerő az, aki nem fél azoktól a dolgoktól sem, amelyektől kell, sem akkor nem fél, amikor kell, sem nem úgy fél, ahogyan kell.
Ha legközelebb el kell döntenünk, merre dőljünk, ne a biztos támaszt válasszuk! Legyünk furcsák! Őrültek! Vadak! Legyünk mulatságosak! Szélsőségesek! Leginkább: érdekesek! Ne aggódjunk, ne kérdezzünk sorra mindenkit, jó-e, tetszik-e. Nem kell mások engedélye ahhoz, hogy véghez vigyük a saját csodánkat.
Ne ragadjon
félelem el titeket, szégyen a gyáva futás,
hősi szivet, bátor lelket hordozzon az ifjú,
s harc közben ne legyen kedves az élete sem.
Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát.