Állatokkal kapcsolatos idézetek
(622)
Minek menteni a fajokat, kérdezik tőlem, reménytelen ügy, hát nem? Na de ez olyan, mint amikor a hívő embertől kérdezik, miért hisz. Belülről fakad ez is, az is. A hitünket lehetetlen megmagyarázni másnak - ehelyett inkább cselekedjük azt, amit diktál, mert hisszük.
Meglehet, olyan jövő elé nézünk, mikor az erdők, hegyi lankák, lápok, szavannák és a többi madárélőhely nem csak tavasszal marad néma, de minden évszakban, mindörökre.
Isten a leghitványabb teremtményét is vigyázza, és istenfélő ember köteles ugyanígy tenni. Teremtményeit tisztelve tiszteljük őt magát.
Hiedelemrendszertől függetlenül, ameddig értéknek számít az élet, nem bökhetünk rá egyetlen fajra sem azzal, hogy pont ez nem számít. Mind számít. Ha nem számít a zöld gyűrűsfarkú oposszum, akkor az élet maga sem, sem ön, sem én, sem a Föld, az egyetlen bolygó, melyen van értelmes lét.
Eleink az ősidőkben hallgatólagos szövetségre léptek az első háziasíthatóvá szelídült farkasokkal. Amolyan kölcsönös előnyért kötött paktumféle volt ez: "Ha bejöttök a hidegről, és barátsággal viseltettek a fajtánk iránt, mi tőlünk telhetően befogadjuk, etetjük, óvjuk a ti fajtátokat. Együtt sírunk, együtt nevetünk." Ugyanígy tettünk a lóval. És gondolja csak el, mi mindent tett értünk a kutya meg a ló a történelem során!
A farkas szent, tiszta, becsületes és autentikus, egy olyan civilizáció áldozata, amely le akarja igázni a természetet.
A farkasoknál minden a család körül forog. A család a bázis, a biztonság, a stabilitás, létük célja és értelme. Érte még az életüket is hajlandóak feláldozni.
A kutyáknak kivételes a memóriájuk: az elefántokhoz és a kígyókhoz hasonlóan ők is képesek egy életen át megőrizni ellenségeik képét az emlékezetükben, és addig nem nyugszanak, amíg elégtételt nem vettek az őket ért sérelemért.
Közkeletű hiedelem, hogy a kutyák utálják a pórázt. Ez tévedés, a kutyák azt gondolják, hogy a póráz az összetartozás és a szeretet jelképe, összeköti őket imádott gazdájukkal, és ilyen összekötött állapotban ők ketten egyetlen hatalmas és erős csapatot alkotnak. Ilyenkor övék a világ.
Ha valaki igazán nagy örömöt akar szerezni egy állatnak, vegyen magához egy menhelyi kutyát. Nagyon nagy szeretetjutalomban lesz része.
A disznó sohasem utasít vissza vakarást, ahogy az ember sem veszi rossz néven, ha dicsérik.
Az emberek számára szent a saját területük, a vérük és életük árán is megvédelmezik azt. Talán nem ugyanilyen szentség egy disznó területe? Az állatok is kijelölik a saját határaikat, a tigris, az oroszlán, a kutya, egyik sem kivétel. Ha én ugrom át az óljába, és halálra mar, az bizony az én hibám.