Állatokkal kapcsolatos idézetek
(641)
Gyönyörűek vagyunk. A színek
Nagy tégelyében, ami a világ,
A magunk színével kavargunk. Minden
Farkcsapással elmélyítjük
Létezésünket a világ fénylő anyagában,
És örömünket a világ
Keringő boldogságában, és békénket
A világ lebegő, bokrétás békéjében.
Az is jó a macskában, hogy az embernek nincs állandó lelkifurdalása, hogy egy nála sokkal kedvesebb, türelmesebb, odaadóbb, megértőbb, szeretetteljesebb lénnyel él együtt.
Isten megteremtette a földet, az eget és a vizeket, a holdat és a napot. Megteremtette az embert, a madarakat és az állatokat. Kutyát azonban nem teremtett. Mert kutyája már volt.
Az állatokkal szembeni viselkedésünk sajnos gyakran kifogásolható, ennek tükrében különösen nehéz felfognom, hogyan lehetséges, hogy ők mégis ennyire szeretnek bennünket.
Ha egy kutya egyszer úgy döntött, hogy szeret téged, akkor mindig és mindaddig szeretni fog, amíg csak élsz. Szinte lehetetlen rábírni arra, hogy meggondolja magát.
Ha a mennyországban nincsenek kutyák, én inkább oda akarok menni, ahová ők kerülnek.
Az emberek gyakran kérdezik tőlem, miért írok kutyákról. Mert szerintem kicsiny angyalok. Feltétel nélkül szeretnek bennünket, mindent megbocsátanak nekünk és viccesek. Mi más lehetne az angyalok definíciója?
Ha van bármiféle meggyőződésem a halhatatlanságot illetően, az az, hogy az általam ismert kutyák némelyike biztosan a mennybe kerül, viszont nagyon-nagyon kevés ember.
Van valami igazi, valami ősi, bölcs és gyönyörű az állat és az ember kapcsolatában.
Akit soha nem ébresztett egy finoman bökdöső orr, netán egy lelkesen csóvált farok kopogása az éjjeliszekrényen, az valóban elszalasztott valamit ebből az életből.
Rengeteg embernek van ilyen kapcsolata. Társas kapcsolata. Kötődése. Más lényekhez, a háziállatainkhoz. Gyűlölöm háziállatnak nevezni őket. Tudod, miről beszélek: azokról a lényekről, akikkel megosztjuk az életünket.
Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.
A hód, arcán enyhe pírral,
csókolódzik a tapirral.
Rosszalja a jegesmedve:
"Nem vagytok még megesketve!"
Az állatvilág felosztása hasznos és kártékony lényekre azt sugallja, hogy léteznek ilyen fekete-fehér kategóriák a környezetben. A természet persze nem így működik, mert a többi teremtménynek édes mindegy, milyen céljai vannak az embernek. Hogy milyen keveset értünk az élővilág működéséből, az mindig akkor válik világossá, amikor tevőlegesen megpróbálunk beavatkozni.