Állatokkal kapcsolatos idézetek
(520)
Mindenki, aki valaha szeretett már egy állatot, tudja, hogy milyen csodát adnak ők nekünk.
Óhatatlanul találkozunk olyanokkal, akik úgy gondolják, hogy nem kéne gyászolnunk a kedvencünket - szerintük csak egy állat, bármikor pótolható. A véleményük azonban csak az ő érzelmi szegénységüket tükrözi...
A fal ember és állat közt könnyen leomlik. Mi mindannyian egy nagy családhoz tartozunk, és ha magányosak vagyunk és boldogtalanok, a távoli rokonok barátságát is szívesen fogadjuk. Ők ugyanúgy szenvednek, ha fáj nekik valami, ők ugyanúgy élelemre, melegségre és egy kis szeretetre vágynak, mint mi, emberek.
Az emberek emberibbé, tehát kutyává szelídítették a farkasokat, ugyanakkor a kutyák farkasabbá tették az embereket.
A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek.
Miért van az, hogy "az állatok néha mindössze néhány hónap alatt képesek elfojtani magukban a ragadozót, míg az emberek több évszázados csiszolódásuk dacára máról holnapra bármely vadállatnál kegyetlenebbé tudnak válni"?
A kutyák már csak ilyenek: egy pillanat alatt megfeledkeznek a neheztelésről, elnéznek bármilyen sértést, hiszen annyival jobb érzés, ha mind barátok vagyunk!
Az állati tudat egyszerű, és ezért élesen körvonalazott. Az állatok sosem töltenek azzal időt, hogy a tapasztalatokat kis darabokra osszák, és aztán eltöprengjenek az összes kihagyott részen. A világegyetem teljes parádéja takarosan nyilvánul meg számukra úgymint dolgok a) amikkel üzekedni lehet, b) ehetőek, c) amik elől el kell rohanni, és d) sziklák. Ez megszabadítja az elmét a szükségtelen gondolatoktól és vágóélhez juttatja olyasmikben, amik tényleg számítanak. Az átlagállat valójában sosem próbál meg egyszerre menni és rágógumizni. Másrészt az átlagember mindenféléről gondolkozik megállás nélkül, különféle szinteken, biológiai napirendek és időjelzők tucatjainak közbeszólásával. Vannak kimondandó gondolatok, meg magángondolatok, meg igazi gondolatok, meg gondolatok a gondolatokról, meg aztán a tudatalatti gondolatok teljes skálája. Egy ember fejének gondolatolvasása fülsüketítő lárma. Vasútállomás, ahol az összes hangosanbeszélő egyszerre beszél.
Miért vágyott az ember mindig is arra, hogy a levegőbe emelkedjen és szárnyaljon? A madarak és a madarak repülése az emberi létezés során újra és újra alapjaiban kavarta fel a lelkünket, az emelkedettség és a transzcendencia érzését váltva ki az emberből. Sokan sóvárognak arra, hogy fizikai és érzelmi értelemben egyaránt maguk mögött hagyják a földhöz kötött életet, és akkor tessék, a madarak valóra váltják helyettük is ezt az álmot. A lét elképzelhetetlen könnyűségét jelképező röptük valóban felkavaró élmény; a gyönyör, amit szemlélőjüknek nyújtanak, emberi mivoltunk legmélyéig hatol.
A csirke számomra azt példázza, hogy mit tettünk mi, emberek a világgal: megmérgeztük az ételünket, és ezzel magunkat is, hogy olcsóbb legyen; letagadtuk tetteink valódi árát; árucikké aláztuk és megkínoztuk az állatokat, dacára annak, hogy egyre több bizonyíték szerint rendelkeznek tudattal, ami nem is különbözik olyan gyökeresen a mienktől. A csirke története bemutatja, hogyan veszítettük el érzékünket a szentség iránt.
A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.