Az elmúlt egy hét új idézetei

Nincs mindig igazunk, de nem mindig azért, mert tévedünk.

CSI: New York-i helyszínelők c. film

Nem lehet úgy tekinteni egy országra, hogy csak pénzügyi mutatókat nézünk, hanem ott sorsokról van szó, és a sorsok az egyének történetei.

Orvos-Tóth Noémi

Amikor valakivel a bajban össze lehet kapaszkodni, az olyan muníciót, az olyan aranytartalékot képez a jövőre nézve is, ami aztán nagyon sokat segít majd. Megérezzük azt, hogy itt most valami fontos történik, közelebb kerülünk egymáshoz, és ennek a jövőben is lesz egy hatása. Kicsit vízválasztó is tud lenni egy ilyen krízis: ha eddig is recsegett, ropogott, akkor most szétszakad, hogyha azért volt mire alapozni, akkor viszont az összetartás erősödik meg.

Orvos-Tóth Noémi

Az elmúlt évtizedben, különösen mióta a közösségi média megjelent és elkezdte uralni az életünket, a befelé fordulás és az elcsendesedés szinte hiánycikké vált az életünkben. Nem tudunk már csöndben maradni. Nem tudunk egy kicsit magunkba nézni, hogy "ki vagyok én?, honnan jöttem?, milyen álmaim voltak?, azok az álmok most hol vannak?, hol tartok ahhoz képest?, kihez hasonlítom magam?". Nagyon sok embernek szorongást és frusztrációt jelentett az, hogy látta a másikat a közösségi médián, és elkezdte hozzá hasonlítani a saját megélését. Amit én elveszni láttam az elmúlt időben, az a belső iránytű, mert az iránytű kikerült, a közösségi média szolgáltatta, és annak mentén próbáltuk meg a saját életünket igazgatni, miközben - tetszik, nem tetszik - az iránytű csak belül tud lenni, és most ehhez kell visszatalálni, ehhez a belső maghoz, ami ott van mindannyiunkban, csak hát keveset ápolgattuk, keveset törődtünk vele, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy az Instagramon ki mit csinál.

Orvos-Tóth Noémi

Erős férfi ha nem lehettem már,
Ha rombadőltek mind az élettervek,
Lennék legalább újra kisfiú,
Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!

Reményik Sándor

Légy szabad, merj szembemenni az árral, ha ezt kívánod legbelül! Hidd el, nem könnyű dolog, de hosszú távon mindenképpen megéri.

Lakatos Márk

A külsőd megtervezése remek alkalom az önkifejezésre. Sőt, nagyszerű kommunikációs eszköz, majdnem önálló nyelv, ami a beszéd mellett vagy helyett borzasztó sok mindent elárul rólad a többi embernek. Mindig tudatosan használd ezt a nyelvet, azaz törekedj arra, hogy a ruháid, a stílusod téged mutassanak be, és ne másokat próbálj utánozni!

Lakatos Márk

Akkor éljük a saját életünket, ha döntéseinket magunk hozzuk meg, ha törekszünk arra, hogy szabadon válasszunk. Minél kevesebb külső befolyás hatására.

Lakatos Márk

Abban az esetben, ha szabadon döntünk, akkor saját legbelsőbb lényegünk szerint választunk. Márpedig a döntéseinkben megmutatkozik az ízlésünk. Az ízlésünk pedig megmutatja a stílusunkat. Hiszen ezt a gondolatot végigvezetve kiderül, hogy a stílus tényleg maga az ember.

Lakatos Márk

Öltözz magadnak és a férfinak, akit szeretsz (ha van ilyen)! A nők azért öltözködnek, hogy más nőket lenyűgözzenek - ezt felejtsd el! Felejtsd el!

Karl Lagerfeld

Meg kell tanulni szeretni, hiszen az ember visszakapja érte a jutalmát.

Törőcsik Mari

A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

Coco Chanel

Nagyon szeretek utazni, és nagyon szeretek hazaérni. Soha színesebb látvány, mint bárhonnan is visszatérve meglátni a gyorsforgalmi bevezető út egyhangú szürkeségét, ami mégis mindennél színesebb nekem. Fénnyel és melegséggel árasztja el a szívem, biztonság árad szét bennem. Hazajöttem.

Lakatos Márk

Budapest nem igazi világváros, csak amolyan "majdnem világváros", ami minden korszakában maximum utánozza az aktuális nemzetközi urbanisztikai és építészeti trendeket, de semmi esetre sem diktálja azokat.

Till Attila

Budapest nem a "nagyemberek'', hanem a "kisemberek" városa, ahol valóban a városlakók teremtenek igazi életet, nem pedig felülről vezérelt urbanisztikai rendszerek.

Till Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom