Vers
(4047 idézet)
Te vagy az élet szent igenje,
Lázongások elpihent csendje,
Termékenyítő, gazdag béke,
Viharvert lelkem menedéke.
Chaosz voltam csak, reád várva,
A végtelen tévedt paránya.
Célt, értelmet te adtál nékem,
Azelőtt csak voltam, nem éltem.
Szeretlek, mert szivedben a
Szépnek, jónak magvait
Látom, miket a világ most
Jég kezével elborit.
Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni,
Milyen szép meséket tudnék kitalálni.
Soraim behintném jókedvvel, tréfával,
Olvasóm nem bírna a sok kacagással.
De most vidám írást ne várjanak tőlem,
Kínnal, fájdalommal van tele a lelkem.
Hogyha víghoz fognék, semmiképp se menne,
Legfeljebb egy hitvány paródia lenne.
Bánat, szomorúság a lélek edzője,
Akinek sok jutott, ne féljen hát tőle.
Esténként, hogyha kihunyt már az alkonyat,
én búcsút intek és várom halálomat,
s rideg napoknak hajnalára ébredek,
köszöntve újra kínnal teli életet.
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jégborzadálya, csendje fészkel.
Megmaradtál e töredék időben
többnek és szebbnek, mint hittem,
megmaradtál, talán olyannak,
akit nekem képzelt az Isten.
Ne bízz abban, hogy téged más megsegít,
Sokaknak okozta vesztét téves-hit.
Ha most összeszeded végső erődet,
Csengő szavad, fényes múltad biztosítja jövődet.
Lelked s korod úgy állítsd a munkába,
Hogy azt még az idegen is bámulja.
Tiszta erkölcs, jószív legyen fegyvered,
A dicsőség koszorúját bizonyosan Te nyered.
Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess ki mást, de engemet szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne keresd,
Itt van urad s parancsolód: szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
Álmodban velem álmodj és szeress,
Keltedben velem ébredj és szeress,
Éltemben nekem élj csak és szeress,
Holtomban halj utánam és szeress -
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.
Meghalt a vén Test; - kiterítve
Fekszik az első éjjelen:
S éjfélkor, ím, mert zárva idve,
Fölötte egy árny megjelen:
A Lélek, meztelen.
Hol vagytok ősi hír, magyar dicsőség?
Magas világtok hova bujdosott?
Egünkről olyan rég letűnt, s azóta
Sötétben élünk, mint elátkozott.
Isten veled, szép nyár! Maholnap
Megsápad újra völgy, halom...
A szél már ébred s zúg a fák közt
Különös, méla hangokon.
Ösmerem én e hangokat jól,
Ha hallom, tudom, hogy te jössz,
A sűrű árnyak fátyolában
Lassú léptekkel, hűvös ősz.