Vers
(3749 idézet)
A vallás kitalálás, gazdagok leleménye;
új jármot rak reátok ez az új hatalom.
Ha nem élne szívünkben a jutalom reménye,
az életet nyomorban s keservek közt leélve
húznánk vajon halálig ekénk, mint a barom?
Beszélhet tőlem bárki, bármit,
Már én csak arra hallgatok,
A mit szivem mond, - s el nem ámít,
Jóakaróim, ajkatok.
Igaz, ezért az embereknek
Nagyrésze gúnyol, kinevet, -
De, a ki nem tart a tömeggel,
Nem is vár az más egyebet.
Mindenkinek több, nagyobb a gondja,
Égőbb keresztje, semhogy azt kimondja.
Köszönet neked kortalanság évszakába
feledkezett élethosszú késő délutánom
köszönöm a folyókra néző ablakokat
köszönöm az igaz szerelmeket kiket
annak idején adtál és a csöndből
születő és váratlan szavakat melyek
felvezettek a tiszta napvilágra
anélkül hogy hátrafordultak volna hozzám
köszönet a barátokért és hosszú visszhangjukért
és a hibákért amelyek csak enyéim voltak
(...)
köszönet nektek test és kéz és két szemem
köszönöm a látványokat és pillanatokat
melyeket nem látok már soha többé
csupán lelki szememmel ahol változatlanok.
A jelen perc
oly síma, mint egy asztal,
e mai óra, e mai nap
oly üde, tiszta,
mint az új poharak,
mikre a múltnak
pókhálója
sem tapad,
vegyük hát
finoman ujjaink
közé a percet,
ők faragják
ki alakját,
vezessék
növését.
Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Én meg se mondom néked, hogy szeretlek,
Mert tudnod kell, ha lángját érezed,
S ha igazán szeretsz, nem mondhatod meg
Jobban te sem, mint ahogy megteszed.
Micsoda fölséges égiháború
A külön lábak együttes dobbanása!
Ilyen pompás ütések alatt
Szénné sajtolódna erdő, mező.
Az ég ekhóját mellünk visszadobja
És minden bezárt, pókhálófödte ablak
Csörömpölve darabokra pattan.
Én nem hiszem az égről,
mit prédikál a pap,
tebenned hiszek én csak,
bűvös szem, földi nap!
A haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál a nehéz
életből csak egy darab,
a hosszú haldoklás az, ami rémes, ami rossz még,
midőn a kilőtt érzékek mindenről, mindenről erőtlenül
visszahullanak.
Nem kell az üdvösség (...), ha itt
Lent megrohad a testem.
Az égben is kell minden, amit
a földön megszereztem.
A föld majd azt, ki elbukott,
megengeszteli és bezárja
a jóságos sötétbe, ott
az örökélet kamrája.
Látod, az élet
elcsendesedett!
Zörögnek az úton
fáradt szekerek,
már messze zörögnek,
mert száll a sötét...
Aludjál, álmodj,
ez a csönd a tiéd!