Vers
(5703 idézet)
Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.
Elég soká voltam kutya,
Kit verni, rúgni lehetett,
Eztán ember leszek,
Mert ember ám a szolga is!
Ki sok vagyonnal bír, sose azt nevezd
boldognak; inkább illik e büszke szó
a férfihoz, ki isteneknek
szép adományait éli bölcsen,
nehéz szegénység terhe alatt megáll,
a bűn ijesztvén csak s nem a földi vég,
s pillája sem rezdül, ha meghal
drága barátaiért s honáért.
Míg csak a sorsunk engedi, éljünk víg szerelemben:
jön feketén a Halál, jön letakarva fejét,
csúszva jön a tunya kor - s hogyan illik a vágy az öreghez?
Ahányszor
azt mondod a lányodnak
hogy csak szeretetből
kiabálsz vele
arra tanítod hogy keverje össze
a haragot a kedvességgel
ami jó ötletnek tűnhet
amíg bízni nem kezd azokban
a férfiakban akik bántják
mert annyira olyanok
mint te.
Tavaszi szél a fagyot, a tavaszt tovaűzi a tűnő
nyár, s ha az almahozó
ősz kiteríti gyümölcsei kincsét, újra betoppan
lomha ködével a tél.
Csakhogy az ég kárát folyton kijavítja a gyors hold;
míg ha te buksz oda, hol
régi halottak, apák, dús hősök várnak, örökre
por leszel és üres árny.
Hogyha elér a halál, s megmértek az isteni bíró
mérlege és szavai,
nincs ima, nincs jóság, ékes szó, rang, ami vissza-
hozzon a földre.
Őre ha nincs, bizony elbukik egykettőre a léha
lány, és mit neki a tegnapi esküdözés!
Aki záporban Capuából Róma felé tart
sáros úton, mégsem kívánja lakásul a kocsmát,
s átfázott ember sem véli: csupán a kemence
és a meleg fürdő ád boldogságot örökre.
Bármelyik órádat széppé alakítja az isten,
élvezd hálásan, s mi ma jólesik, el ne halasszad,
hadd mondhassad, a vég bármerre találna reád, hogy
jól éltél.
Minden bűn a kövér aranyé, hisz háboru sem volt,
míg suta bikkfa-kupák álltak az asztalokon.
Senki nem hagyja el otthonát, hacsak
otthona nem egy cápa szája.
Csak akkor rohan az ember a határ felé,
ha az egész város vele rohan.
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok;
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.