Valláskritika
(90 idézet)
A vallás egyik legártalmasabb hatása, hogy a morált el akarja választani az emberek és a többi élőlény szenvedésétől. A vallás alapján az emberek erkölcsösnek képzelik azokat a törekvéseiket, amelyeknek nincs semmi közük a szenvedéshez, vagy annak enyhítéséhez. Mi több, egészen immorális törekvéseket is erkölcsösnek vélhetnek - amikor pontosan ezek a törekvések okoznak szükségtelenül másoknak rettenetes szenvedést. Ezért lehet, hogy Önök, keresztények, néha "több" erkölcsi energiát fektetnek be az abortuszellenes küzdelmükbe, mint a népirtások ellen. Ezért érdekli Önöket sokkal jobban az embriók sorsa, mint az őssejt-kutatás életmentő lehetőségei. És ezért képesek az óvszer ellen prédikálni fekete Afrikában, ahol minden évben milliók halnak meg AIDS-ben.
Ez a probléma az összes vallással: bajt hoznak azoknak a fejére, akik nem akarnak hinni az ő különleges, jóságos, irgalmas istenükben.
A papság és a babonák a legnagyobb gátjai annak, hogy az emberiség a boldogság felé haladhasson.
Dühít, hogy amikor Amerikában valaki a politikusi székért küzd, szabad kérdezni őt a korábbi munkahelyeiről, a legalizációval kapcsolatos véleményéről, arról, hogy mit gondol különböző szociális kérdésekről, az adóról, amit fizetünk, vagy akár a szexuális múltjáról... de támadónak és intoleránsnak számít megkérdezni, hogy hisz-e beszélő kígyókban, a démoni megszállásban, mágikus alsóneműkben, varázsostyában, ami Isten húsává változik, a 6000 éves Földben vagy egy Istenben, aki emberi alakban megjelent a Földön, majd feláldozta magát saját magának, hogy jóvá tegye a más emberek által elkövetett bűnöket és megmentse az emberiséget a saját maga által tervezett büntetéstől. Ha valaki döntéshozó helyzetbe kerül a tudomány támogatása, a feltörekvő orvosi technológiák, az oktatás és hasonlók tekintetében, akkor igenis számít, hogy hisz-e ezekben a marhaságokban, és nagyon is tudni akarok róla.
A templomban a zene szinte bárkiből hívőt varázsol - még szerencse, hogy a papok mindig helyreállítják az egyensúlyt.
Az isten számára - lévén mindenható - a legegyszerűbb az lett volna, ha megváltoztatja az emberek szívét; ő azonban inkább vízbe fojtotta őket.
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínű virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tűzijátékszerűen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
A vallás sokkal magasabbra tudja emelni az emberi konfliktusok tétjét, mint a törzsi, faji gondolkodás, vagy a politika - mert ez a belső és külső csoportban való gondolkodás egyetlen olyan formája, amely az örök jutalom és büntetés mértéke szerint osztályozza az embereket.
Az istenkáromlás bűnét a papok találták ki azzal a céllal, hogy megvédelmezzék azokat a tanokat, amelyek képtelenek megvédeni önmagukat.
Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek.
Egyeseknek olyan tág és olyan rugalmas képük van Istenről, hogy bárhol keresik, szükségképpen rátalálnak. Olyasmit hallani, hogy "Isten a legnagyobb", vagy "Isten a mi jobbik természetünk", vagy "Isten a világ". Természetesen, mint minden szónak, "Istennek" is olyan jelentést tulajdonítunk, amilyet csak akarunk. Ha azt mondjuk, "Isten az energia", egy szénrakásban is könnyen rábukkanunk Istenre.
A vallás a gondolkodás egyetlen területe, ahol előkelő magatartásnak minősül, ha az ember bizonyosnak mutatja magát olyasmiben, amiről senki emberfia nem lehet biztos. Árulkodó, hogy a magasztosságnak ez az aurája csak azokat a hiteket lengi körül, amelyeknek sok követőjük van. Ha valakit azon kapnának, hogy a tengeren Poszeidónnak hódol, rögtön idiótának bélyegeznék.
Jó keresztény az az ember, aki pontosan végzi azt, amit papjai követelnek; ezek pedig erények helyett azt kívánják tőle, hogy legyen vak, bőkezű és engedelmes.