Valláskritika
(122 idézet)
Vannak olyanok, akik nem a meglevő életüket élik, hanem minden erejükkel egy másik, leendő életre készülődnek; ezzel fecsérlődik el az az idő is, amit a magukénak mondhatnának.
Az istenek az emberek dolgaival nem törődnek - különben nem feledkeztek volna meg a legnagyobb emberi jóról: az igazságosságról.
A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörű társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.
A vallás ellentmondásainak és a tudománnyal való ütközésének nyilvános elemzése még ma is tabutémának számít, ami lényegében a tudás szent kérdésekben való alkalmazásának elutasítása.
A vallás ténylegesen meggyőzte az embereket arról, hogy lakozik az égben egy láthatatlan ember, aki figyeli minden egyes tettedet minden nap minden egyes percében. Ennek a láthatatlan embernek van egy tíz pontból álló listája arról, amit elvár tőled, hogy ne tegyél. És ha mégis elkövetsz akár csak egyet is ebből a tízből, akkor van egy különleges helye, tele füsttel, tűzzel és égető, kínzó testi-lelki gyötrelmekkel, ahova leküld, hogy szenvedj, égj, fuldokolj, sikoltozz és sírj örökkön örökké, az idők végezetéig! De szeret téged! Szeret téged, és pénzre van szüksége. Mindig pénzre van szüksége. Bölcs, tökéletes, hatalmas, mindentudó, de valahogy nem tud bánni a pénzzel.
A kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bűnnek nyilvánította. Ész nélkül, mintegy a csoda erejével kell a hitbe vettetnünk és úgy úsznunk benne, mintha a legtisztább és legvilágosabb, legegyértelműbb elemben lubickolnánk: ha a szárazföldet kutatnánk tekintetünkkel, már a gondolat is, hogy esetleg nem csak úsznunk kellene, kétéltű természetünk legfinomabb jelentkezése - már önmagában is bűnnek számítana! Jegyezzük meg, hogy ekképp ki van zárva a hit megindoklása és az eredetén való minden gondolkodás, mert ez bűnös dolog. Vakságot akarnak, mámort és örök énekszót ama habok fölött, amelyekben az ész megfulladt!
Az az Isten, akit valónak hiszel, egyrészt tudatlanság, másrészt zsarnokság terméke; amikor az erősebb rabigába akarta hajtani a gyengébbet, bebeszélte neki, hogy Isten áldását adta láncaira, amannak pedig már annyira begyepesedett az agya a sok nélkülözéstől, hogy el is hitte neki. Valamennyi vallás erre a mesére megy vissza, úgyhogy éppoly megvetésre méltó mind, akárcsak a forrásuk, nincs közöttük egy sem, melyről ne ordítana messziről, hogy szemenszedett hazugság; mindegyik tele van olyan misztériumokkal, melyekbe belesápad az ész, olyan tantételekkel, melyek megcsúfolják a természetet, idétlen ceremóniákkal, melyek kacajra fakasztanak.
Donatien Alphonse Francois de Sade
Hogyan lehet, hogy alig akad olyan nagy vallás, amelyik a tudományra tekintve így szólt volna: "Hiszen ez jobb, mint gondoltuk! Az Univerzum sokkal nagyobb, mint ahogy a prófétáink mondták, nagyszerűbb, kifinomultabb, elegánsabb"? Ehelyett kijelentik: "Nem, nem, nem! Az én istenem egy kis istenke, és azt akarom, hogy az is maradjon." Az a vallás, legyen akár régi, akár új, amelyik olyannak hangsúlyozza az Univerzum fenségességét, amilyennek a modem tudomány feltárja, a tisztelet és áhítat olyan tartalékjait mozgatná meg, amilyenről a hagyományos vallások nem is álmodozhatnak.
Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a szervezett egyházak következetesen elleneztek és elleneznek minden egyes kis lépést, ami egy humánusabb világ megteremtése felé vezetne: a büntető törvények minden egyes javítását, a háborúk befejezését szolgáló minden lépést, a színes bőrűekkel való bánásmód minden javítását, a rabszolgaság mindennemű csökkentését - a világ erkölcsi előrehaladásának minden egyes lépését. Nyíltan kijelentem: a keresztény vallás, egyházakba szervezett formájában, mindig is a világ erkölcsi előrehaladásának fő ellensége volt, és ma is az.
Különösen a mise elején a közös gyónás, és azon belül is a bűnbánati imából annak a résznek az álszentsége dühített fel, amelyben a hívek, akik "sokszor és sokat" vétkeztek, jelképesen verik a mellüket és kórusban mondják, hogy "én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem". Az egybegyűlteknek hétről hétre ugyanazokat az előre leírt szavakat kell elismételniük egész életükben, ami egyértelmű jele annak, hogy a jövőben is "sokszor és sokat" szándékoznak vétkezni.
Az embereknek azt mondják, hogy eredendően rosszak vagy bűnösek, és az egyetlen módja, hogy jóvá váljanak, ha az életük feletti kontrollt átadják a vallásnak. Mivel semmi bizonyíték nincsen ezekre az állításokra, a vallás tulajdonképpen egy képzeletbeli problémát hoz létre, hogy aztán egy képzeletbeli megoldást adjon rá.
Minden vallás egyetért abban, hogy lelkesen hirdeti az istenség végtelen bölcsességét és hatalmát; de mihelyt feltárja viselkedését, nem bukkanunk másra, mint oktalanságra, az előrelátás hiányára, gyengeségre és ostobaságra.
Minden vallás - legyen bármily kedves annak, aki az életét neki szenteli, és töltsön be bármily fontos szerepet az őt elfogadó társadalomban - szükségképp ellentmond minden más vallásnak, és valószínűleg önmagának is.
A keresztény mitológia szentháromsága (...) a gondolkodást rabláncra veri, kimondván: "Ezt nem értheted meg, nyomorult ember! Ne is gondolkozz felette, mert ilyenkor még a gondolkodás is halálos bűn"!
Ha csak az elvesztegetett szellemi erőfeszítéseket lehetne a teológia kárára írni, annak is elégnek kellene lennie, hogy száműzzük a földről, mint az emberiség egyik legnagyobb ellenségét.