Szűk látókör

(14 idézet)

A saját szűrőnkön keresztül látjuk a dolgokat, nem tényleges valójukban.

Hatalmas kis hazugságok c. film

Amíg egy normálisan működő közösség kihívásokat állít a személy elé, próbára teszi annak előítéleteit, és a saját meggyőződéseivel ellentétes véleményekkel szembesíti, addig az a folyamat, mely során a felhasználó egyre inkább a korábbi választásainak megfelelő tartalmakkal szembesül, jó eséllyel az előítéletei folyamatos visszaigazolásához fog vezetni. Az ember ilyenkor folyamatosan olyanokkal találkozik, akik éppúgy vélekednek, mint ő. A felhasználó idővel csak olyan tartalmakat fog keresni és találni, amivel eleve egyetért. És ha egy teljes egyetértésben, önmagát és a tagjait megerősítő közösségben találja magát, akkor nem lát majd rá okot, hogy kritikusan viszonyuljon a saját véleményéhez, és kevés eséllyel fogja megváltoztatni.

Ian Douglas

A másik oldalhoz tartozó média a már eleve megosztott olvasókat csak még jobban eltávolítja egymástól. Az olvasó bizonyos forrásokat eleve megbízhatatlannak tart, így az általa közölt tartalmakat is kétkedéssel fogadja, ahelyett, hogy a maga névértékén kezelné. A táborok közti árok így csak még jobban elmélyül.

Ian Douglas

Aki mindig csak egy úton jár, hamar elveszti a tájékozódási képességét.

Jókai Lajos

A tudás ellen harcolni a legnagyobb vétek.

John Vermeulen

Ellentétben azzal, amit talán várna az ember, az évek múlásával a látókör nem szélesedik, hanem egyre szűkül. Az egyszerre idős és bölcs ember inkább szabályt erősítő kivétel csupán.

Hendrik Groen

Annyira elveszel a magad igazságérzetében, hogy attól nem látsz meg semmit magad körül. És ha nem látod azt, ami az orrod előtt van, akkor nem látod magadat, és nem tudod, ki vagy.

Paul Auster

A szűkület sehol se jó. Az nem jó epevezetékben, nem jó vastagbélben, nem jó társadalmi életben. A szűkület nem vezet sehova.

Náray Tamás

A felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle.

Grecsó Krisztián

Mikor megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, iskolás.

Kiss Noémi

Milyen szűk látókörűek tudnak lenni az emberek! Amikor csak egyféle nézőpontból szemlélnek valamit, akkor biztos, hogy nem látják át az egészet - ez a fő oka a legtöbb félreértésnek, melyek néha aztán véres összetűzésekhez vezetnek.

Mohamedou Ould Slahi

Egy kútba zárt béka nem értheti a tengert.

Senki nem olyan süket, mint az, aki nem akar hallani.

Michael Punke

Ha nem gondolkozom elég mélyen, akkor csak leírom, mi az élményem veled kapcsolatban, olyan kategóriák szerint, amiket én már ismerek. Tulajdonképpen beleraklak azokba a skatulyákba, amelyek szerint én élek. És nem is látlak igazán, mert csak azt látom benned, amit már ismerek, amiről már tudok.

Feldmár András

Kapcsolódó kategóriák: Nézőpont Nyitottság

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom