Sírvers

Minden virágszálban
téged látunk.
Angyallá lett édes
kis leányunk.

Szép volt, mint a hajnal. Róla még a rágalom sem szólt.
Lelke mint a hattyú tolla, oly fehér, oly tiszta volt.
Tán azért szállt olyan messze hagyva gyászt, s fájdalmat itt,
Nehogy a föld beszennyezze lelkének szép álmait.

Csak álom volt az életem,
az élet után sírba tértem.
Porból vettem eredetem,
porba kellett visszatérnem.
Itt aluszom örök álmom,
sírhant fedi maradványom.

Tegnap még pénzem fektettem földbe haszonnal -
Ámde mit ér? ...magam is földbe feküdtem azonnal.

Jékely Zoltán

Nagy Senki
nyugszik idelent,
az, aki
azt hitte: Valaki -
odafent.

Jékely Zoltán

Éljen a hon!
Éljetek magyarok!
Már én a sírba porladok,
ti mint pálmafák,
virágozzatok.

Ifjú élted a hazádért adtad,
Itt csak a mélységes gyászt hagytad.

Itt nyugszom sírba zárva
Lelketeknek virágszála
Itt elrejtve nagyon mélyen
E sötét sír belsejében.

Szép volt itt az élet,
akárcsak egy kertben,
kedves jó pajtások,
találkozunk ott fenn.

Állj meg itten, vándor,
Tekints e halomra,
Mert te is ide gyössz
Nyugodalomra.

Halott: Lent a sírom fenekén
Örök álmot alszom én.
Vándor: Aludj, hisz édes az álom,
Én is azt az álmot várom.

Sírva vetettük meg ezt az ágyad,
Hogy kipihend a meghalni való vágyad.
A te szived már nem fáj, de a miénk vérzik,
A fájdalmat csak az élők érzik.

A sok jaj-fájdalom között
A halál keze kötözött.
Elértem a boldog véget,
Nem szenvedek több ínséget.

A jó apát szelíd lánykájával
Ide fektette a halál.
Felettük ím az élet angyala
Lefordított fáklyával áll.

Hirtelen lerogyott
szerencsétlen teste.
Élete reggelén
elérte az estve.