Sírvers
(63 idézet)
Ha majd egykor egy igazán
Hűn szerető szívre vágyol,
S keresed, de nem mutatja
Sem a közel, sem a távol:
Akkor emlékezz rám! s jőjj el
Ahová engem temettek,
S hallgasd ott, mit suttog a fű:
Szerettelek, szerettelek.
Természeten s törvényein az éj sötétje ült.
Isten szólt: - Legyen Newton! - S mindenre fény derült.
Mindegy, mi voltam: voltam az ami,
Egy hang voltam az Isten énekében
És kár lett volna el nem hangzani.
Eltemette mélyen a lektor.
Vigasztalt: - "Feltámadunk egykor!"
Örök béke poraira!
Deleatur soraira.
Több szánakozóra talált,
mint irigyre e sír lakója:
szenvedett százszor is halált,
míg ledőlt végső nyugovóra.
Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
Ifju virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sir érte szivünk.
Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifju halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bus alkony után.
Megrontott tested már búsan rejti a mély sír,
Ám emléked örök kincse szivünk vigasza.
Kedveseink! álmodjatok édes, szép siri álmot,
Őrt áll itt szeliden, s nem feled a szeretet.
Öreg fának kidőlt törzse,
Két szép hajtás nőtt belőle.
Új hajtások sok virága,
Emlékeztet a vén fára.