Költők
(36 idézet)
A rímfaragók mindig megbuknak, ha prózában akarnak dolgozni. Prózában nincsenek verspótló, henye szavak, ott föltétlenül mondani kell valamit.
A költőnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költő legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengő homlokára fénylő tenyerét.
A költő is arra vágyik, hogy a teljesítménye definiálja. A közönség a magánéletünkben keresi az írások hitelét, holott egy jó versben benne van minden.
A költő lelke nem más, csak szeretné. A költő lelke csak egy kicsit illatosabb.
A boldogság, az néma jószág.
A boldog költő hangtalan.
Akkor beszél a költő lelke
mikor halottja, gyásza van.
A költők - s kivált a nemzeti dalok szerzői - gyakorta évekkel megelőzik az orvosokat és a politikusokat, amikor a világ bajaira megtalálják a megfelelő nevet.
Költő és művész gyémántköszörűsre hasonló:
Nyers anyagot nemesít és ragyogóra simít.
Ami engem költővé tett, és nem regényíróvá, az magának a nyelvnek a zenéje. Mert a költők és prózaírók között ez a különbség: az előző a nyelv kedvéért ír, az utóbbi viszont a világ megváltásáért.
Az igazi költő esetében (...) csak halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték őt, aminek hitte olykor maga is magát. Akkor derül ki, hogy az unokák, dédunokák érdemesnek tartanak-e valamit kézbe venni.
Poétákat olvasgatok,
Kiket a hír fel nem kapott,
Bár lantjukon már régóta,
Jó régóta zeng a nóta.
(...)
Szegényeket úgy sajnálom:
Mennyi vágy és hiú álom!
S ha valóra egy se válik:
Mennyi bánat mindhalálig!
A költőnek van a legszebb hivatása e földön: ő az, aki halhatatlanná varázsolja a mulandóságot.
Abból lesz költő, jó költő, aki szuverén ember, erős egyéniség, aki meg tudja védeni magát szellemileg - és érdekli a nyelv, a zene, a varázslat, s hajlandó technikákat elsajátítani; aki olvas is, nem csak ír...
Semmilyen művészet nem működik játékosság, bizonyos fokú infantilizmus nélkül. A költő rácsodálkozik egy szóra, amit milliószor hallott és használt már, forgatja, dobálja, megcsócsálja - s új univerzumra lel benne... a színész meg egy mozdulattal, egy pillantással, egy érzéssel teszi ugyanezt.
A költő lovon vágtáz, a prózaíró gyalogkatona. A lóról másodperccel halálba zuhanhatsz, a gyalogkatonával ellentétben, aki - bár hosszabb az út elérni a másik hadi táborhelyig - taposóaknák között jár.