Internet
(129 idézet)
Az ember hiába megy haza, hiába csukja magára az ajtót, az okostelefonjával együtt a külvilágot is viszi magával mindenhova.
Az internet egy olyan globális közös nevező a gyerekeknek, ami nemhogy munkásosztály és középosztály közt elmossa a határokat, de országok között is.
A mobilkészülékek megjelenése előtt mindig azt mondtuk, hogy "rögtön visszajövök", amikor internetes kapcsolatban (online) voltunk. Ezt már nem mondjuk többé. Már nem hagyjuk el az internetet. Rajta élünk.
Gondolj csak bele: milyen érzés az, amikor valaki megpróbálja rád erőltetni a gondolkodását? Ha egy családtag, barát vagy kolléga odamenne hozzád, és azt mondaná, hogy "ne gondolkozz erről; itt van a véleményed", amilyen gyorsan csak lehet, megpróbálnál elmenekülni attól a személytől. És mégis, amikor azonnal az internet után nyúlunk, hogy ellásson minket információkkal, lényegében ugyanezt a helyzetet hívjuk elő.
Az interneten kutatni olyan, mintha egy patkányfalka által összeállított könyvtárat használnánk, amit éjszakánként vandálok rongálnak meg.
Amikor az internet közel 30 évvel ezelőtt elindult, senki nem látta előre olyan negatív hatásait, mint a magánszférába való benyomulás, a közösségimédia-függőség vagy az álhírek terjedése. Akkor hogyan tudnánk ma megjósolni a mesterséges intelligencia adta összes lehetőséget és potenciális fenyegetést?
Hallottál már az internetről? Aranyos lányok és fiúk hadai naphosszat bámulják a telefonjaik kijelzőit vagy a laptopjuk képernyőjét, mert fogalmuk sincs arról, mit kezdjenek magukkal az életben. Ötszáz rubeleket utalnak át különféle alapítványoknak, de már nem követik nyomon, mire költötték szerény adományukat. Viszont érző és zsenge lelkük még érzőbbnek és zsengébbnek érzi magát a lerótt kötelesség érzésétől. Ilyenkor érzik magukat valódi polgároknak.
Ha kiszámolnánk, egy évben mennyi mindent olvasunk a neten - tweeteket, Facebook-bejegyzéseket, listákat - , az baromi sok könyvet tenne ki, miközben valójában egy árva könyvet sem olvastunk egész évben.
Húsz év múlva az emberek nem fognak már olvasni. Ez így van. Minden idejüket lefoglalják majd a hülyeségek a mobiltelefonjukon.
Az írás a maradék örömök egyike. Igazából szükségtelen hozzá működő számítógép, internet, az úgynevezett felhő - elég a ceruza meg a papír.
Minden ember két univerzumba születik: a fizikai valóságba és a kibervilágba.
A kibertér kétségtelenül megsokszorozta az ismerkedési lehetőségek számát. Az emberek sokkal könnyebben eldönthetik előre, hogy egy potenciális partner tetszik-e nekik. Az igazi teszt azonban továbbra is két élő test találkozása a valós térben, ahogy a tekintetek találkoznak, az ajkak összeérnek, és az ismerkedők kitapogatják, hogy összeillenek-e.
Korábban sok munkával járt megírni egy levelet, megcímezni és felbélyegezni egy borítékot, és elvinni a postaládáig. Napokba, hetekbe, esetleg hónapokba telt, mire választ kaptunk. Ma összeüthetek egy e-mailt, elküldhetem a világ másik felére, és (ha a címzett épp online van) egy percen belül választ kaphatok rá. Megspóroltam egy csomó időt és vesződséget, de nyugodtabb lett vajon az életem? Sajnos nem. A kézzel írt levelek korában az emberek általában csak akkor írtak, ha fontos mondanivalójuk akadt. Nem vetették papírra az első dolgot, ami az eszükbe jutott, hanem apróra átgondolták, mit akarnak mondani, és hogyan fogalmazzák meg. Hasonlóképen átgondolt válaszra is számítottak. A legtöbben nem írtak, és nem is kaptak havi néhány levélnél többet, és csak nagy ritkán éreztek kényszert arra, hogy nyomban válaszoljanak egyre. Ma napi több tucat e-mailt kapok olyanoktól, akik azonnali választ várnak. Azt gondoltuk, időt takarítunk meg; ehelyett tízszeres fordulatszámra pörgettük fel az élet mókuskerekét, és sokkal szorongóbbá, idegesebbé tettük napjainkat.