Honvágy
(19 idézet)
Éltem külföldön, tudom, milyen, amikor nem a barátok, a család, a tejfölös csirkepaprikás és a túrógombóc hiányzik már, hanem a szomszéd kertben a nyárfa leveleinek a rezgése, az árnyék, ahogy egy unalmas nyári délután végigvonul egy ismerős tűzfalon. És amikor mindenki a naplementét nézi az óceán partjáról, ahogy a tűzlő napkorong sisteregve tűnik el a horizonton, lesz egy bolond, aki kelet felé bámul, mert magyarul mesélt neki az apja, és magyarul énekelt neki az anyja, amikor gyerekként húzta az időt, és nem akart aludni menni. És ez a bolond az óceán partján én leszek - illetve voltam.
Tudtam én azt nagyon jól (...), hogy valami ismeretlen, bizonytalan, ködös felé indulok, hogy a kutya sem vár rám sehol, dédelgetően kitárt karok nem nyílnak felém, s hogy nem azért leszek mostantól fogva magányosabb, mert senki sem kísér a vonathoz, hanem mert azok az újságcímek, amelyeket az első külföldi állomáson rikoltoz majd a rikkancs, semmit sem fognak jelenteni számomra, mert az étlapon, amit a pincér az orrom elé tart, hiába keresem majd a szalontüdőt citrommal vagy a tojásos galuskát, nem lesz rajta, pedig ínyemnek ezek az ízek a megszokottak, ismerősök, s nem látok többet olyan sörösplakátot, amelyen jókedvű öregúr nagyot csíp a habzó korsókat körülhordó fiatal lány arcán. Ki fogja tudni, mi a hosszúlépés, és mi a házmester, melyik borbély fogja a kezembe nyomni a fakereten függő, tépett és ócska vicclapot, és egyáltalán ki fogja mesélni azt, hogy Kohn találkozik Grünnel, és azt mondja...
Hát ez a haza? Az étlap, a borbély, a vicc?
Nekem ez volt, és nem szégyelltem magam érte.
Tündérhonba visz bár útunk,
De a honnan kiindultunk,
Oda vágyik, visszavágyik,
A bölcsőtül a halálig
Árva szívünk untalan!
Jaj, a honvágy iszonytató,
de ellene mit tehetek?
Hát hogy ne bőgjem el magam,
szájam kitátom s nevetek.
Hajnal, országút, még egy ismeretlen táj.
Véget nem érő út visz megint valahonnét, valahová.
De hiszen én akartam így,
soha semmit meg nem bántam,
Csak tudod, régen volt, és már úgy hiányzik,
hogy a hegyeimet újra lássam.
A honvágy idővel elveszíti a tartalmát, egyre izzóbb lesz, és attól, hogy a konkrét otthonhoz már nincs köze, lesz csak igazán emésztő.
A távolban élő magyar először az élet azon vetületét próbálja a hazaihoz hasonlóan kialakítani, amelyik a legjobban hiányzik neki. Ez lehet az étkezés, de lehet a baráti kör, testedzés, zene, tánc vagy bármi más.
Minél tovább vagyok külföldön, a honvágy annál kívánatosabbra színezi a hétköznapi élet váratlan hungarikumait.
A honvágy, mint a keselyű, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar...
Az igazi honvágyat igazi hazánk után meg kell őriznünk, hogy ezt semmi és senki ne tudja kioltani vagy megrontani bennünk.
A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat alatti alagsort. Pontosan tudják, mi fáj és miért, s azt is, hogy a baj okának ismerete csak annyira segít, mint a pestises betegen, ha megmutatják neki a bacilus képét.
A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg.
Fura dolog a honvágy. Szeretek elutazni, és ha itthon vagyok, többnyire azon töröm a fejem, hogyan lehetne megint valahogy elcsavarogni, lehetőleg a világ végére. De szeretek megjönni is. És bár jósorsom sok szép táját engedte már látni a világnak, sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon.
A szenvedély ilyen: mint a honvágy egy ország iránt, amelynek határain jártunk már, de messzi fővárosát még sose láttuk, és azt képzeljük, minden valaha látott hely szépsége ott vár minket titokzatos utcáin és megnyíló homlokzatai mögött.