Globális felmelegedés

(18 idézet)

Sehol a világon nincsen rév a globális felmelegedés elől az emberiség számára.

James Powell

A globális felmelegedés (...) nem "ha", hanem "mikor" kérdése.

James Powell

Egy tudósnak, klímakutatónak ebben az évszázadban nem csak azért nehéz, mert kivonják a forrásokat a felsőoktatásból. Nem is ez fáj igazán, hanem hogy a közvélemény, a politikusok, akikre rá voltunk utalva, a klímatagadóknak szolgáltatták ki a hazánkat. Általában véve az értelmiség és kivált a kutatók ellen fordultak. Gonosznak bélyegeztek minket, áldozathibáztatás célpontjai lettünk. De az emberek többségével ellentétben én tudok mit felelni a gyerekeimnek, ha rákérdeznek, tettem-e az ember okozta globális felmelegedés megfékezéséért. Tudós kollégáim és én próbálkoztunk, de kudarcot vallottunk. Mégiscsak jobb, mint ha hagytuk volna az egészet a fenébe.

James Powell

Talán a fajtánk valamiféle alkati jegye, hogy a legnyilvánvalóbb vészjelek ellenére tétlenkedünk, holott az előre jelzett baj bekövetkeztéig még évtizedeink volnának megtenni, amit kell. Meglehet, a Homo sapiens végzetes hibája, hogy csak akkor cselekszik, mikor végképp muszáj, és akkorra gyakran elkésik már vele.

James Powell

Ha átvészelünk egy változást, beáll egy új egyensúly, amihez alkalmazkodni tudunk. De mi van, ha már nincs olyan, hogy normális, ha maga az állandó változás a normalitás?

James Powell

Amikor a tudósok közölték, hogy a tenger szintje elér bizonyos szintet 2100-ig, a legtöbb ember nem tekintett előrébb, nem tudatosult bennünk, hogy később is egyre csak emelkedni fog. Legtöbbünk reflexszerűen hitt abban, hogy a nehéz időknek egyszer vége szakad, helyreállnak a normális viszonyok, mint a két világháborút meg a nagy világválságot követően. (...) Szerintem ez is a globális felmelegedés számtalan ördögi csapdájának egyike.

James Powell

Ha nem dolgozol, nem eszel. (...) Ha nincs gleccser, nem iszol.

James Powell

Egyvalami biztos csupán: a jövő év melegebb lesz, a rá következő annál is melegebb, ameddig csak előre látunk a jövőbe.

James Powell

Lehet, hogy hagyományos értelemben véve nem "menthetjük meg" a bolygót, de lakható maradhat. A lehetőségek gyorsabban olvadnak, mint a jégsapkák, de van még belőlük. Most van itt az idő a cselekvésre.

Alice Bell

Nem tudom megjósolni, melyik irányba kanyarodik majd a jövő. Ám ha alapvetően és egyáltalán nem hiszünk benne, akkor csak egy dolog biztos, mégpedig hogy inkább szörnyűséges lesz, semmint csodálatos. (...) A klímaváltozás nem a jövő zenéje - a jelenben zajló folyamat, amelyet mi hoztunk a saját fejünkre, mert nem hittünk a jövőben.

Mike Pearl

Mindenki hallott már a globális felmelegedésről vagy a szelektív hulladékgyűjtésről, de mégis éppen csak ráléptünk arra az útra, aminek a végén életvitelszerűen kell majd figyelnünk a környezetünkre, ha nem akarjuk az utódainktól elvenni a fennmaradás esélyét.

Máté Bence

Több szempontból azt gondolom, mi, autisták vagyunk a normálisak, a többiek viszont meglehetősen furák, különösen, ha a fenntarthatósági válság kerül szóba, ahol mindenki azt szajkózza, a klímaváltozás a létezésünket fenyegeti, mindannyiunk legfontosabb problémája - aztán ugyanúgy viselkednek, mint addig. Én ezt nem értem, mert ha a kibocsátás véget kell érjen, akkor véget kell vessünk neki. Számomra ez fekete vagy fehér. Ha a túlélésről van szó, nincsenek szürke területek. Vagy fennmaradunk, mint civilizáció, vagy nem. Változnunk kell.

Greta Thunberg

Ha egy békát beletesznek egy lábos forró vízbe, akkor rögtön kiugrik belőle, de ha hideg vízbe rakjuk és csak fokozatosan kezdjük el melegíteni, akkor szép lassan megfő majd. Ugyanígy a klímaváltozás hatásai is fokozatosan érkeznek, de már igenis itt vannak.

Ürge-Vorsatz Diána

Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehűlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk.

Kun Ádám

Sok mindent kérhetnék, én azt kérem:
Ne olvadjon el a jég lent Délen!

Kaukázus

Kapcsolódó kategória: Környezetvédelem

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom