Evés

(46 idézet)

 IdőKedvencHossz

Amikor a katonák jólétéről és eredményességéről van szó, az étel rögtön nemzetbiztonsági üggyé lép elő.

Brian Wansink

Amikor eszünk, gyakran egyfajta táplálkozási forgatókönyvet követünk. Bizonyos étkezési helyzeteket olyan sokszor átélünk, hogy azokból viselkedési mintázatokat, szokásokat alakítunk ki, amelyeket aztán automatikusan követünk. A táplálkozási forgatókönyvek étrendünk jéghegyei: némelyeknek egyértelműen tudatában vagyunk, de lényegesen nagyobb részük bújik meg mindennapi tevékenységeink felszíne alatt. Akár észrevesszük őket, akár nem, képesek meghiúsítani az étkezéssel kapcsolatos elhatározásainkat.

Brian Wansink

Árthat-e, ami ízlik? Nem volna fair, Uram. Bár abból, hogy bizonyosan tud használni, ami nem ízlik, rosszulesik, fáj, nem sok jó következik.

Esterházy Péter

A terített asztal az egyetlen hely, ahol az ember az első órában soha se unatkozik.

Jean Anthelme Brillat-Savarin

Kanál nélkül nincs igazi evés, mert a kanál olyan, mint valami vödör, amely az ételek ízeit a felszínre hozza.

Krúdy Gyula

Vannak egyének, akiktől a természet megtagadta az ízlelő szerveknek a finomságát, vagy a figyelmességnek azt a kitartását, amely nélkül a legízletesebb ételek is észrevétlenül csúsznak le a gyomorba.

Jean Anthelme Brillat-Savarin

Az ételválaszték óriási, és emiatt nagy annak a veszélye is, hogy valami egészségtelenre bukkanunk. Hogyan tudnánk mindent észben tartani? Honnan tudjam, mikor mit kellene ennem, és mikor lazíthatok nyugodtan egy kicsit a táplálkozási szabályok szigorán? Hiába javul az egészségügyi ellátásunk, egyre több a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma.

Johannes Hinrich von Borstel

A zsírszövetek inkább pénztárcának, mintsem betét- vagy nyugdíj-előtakarékossági számlának tekinthetők: folyamatosan zsírt teszünk beléjük, és zsírt veszünk ki belőlük.

Gary Taubes

Mindannyian minden áldott nap a saját szemetünket esszük.

Maja Lunde

Az első tál ételnél, a lakoma kezdetén, a legtöbb ember mohón eszik, keveset beszél és nem figyel arra, amit a másik mond; mindenki elfelejtkezik társadalmi állásáról s a nagy gyár egy munkásává válik. Hanem amikor a szükség kezd kielégülni, a gondolattalanságnak vége, a társalgás megindul, s új rend következik; mindenki, aki eddig csak fogyasztó volt, most többé vagy kevésbé szeretetreméltó vendéggé válik, aszerint, hogy a teremtő mennyi tehetséget adott neki ehhez.

Jean Anthelme Brillat-Savarin

Az ételárak nagymértékű emelése arra késztet, keressünk más lehetőségeket. Ez nem azt jelenti, hogy egészségesebb termékeket választunk, és a preferenciáinkat sem változtatja meg, csupán máshol vesszük meg a sült krumplit és a csokit. A szabadpiaci árak ésszerű emelése nem a szokásokat módosítja, hanem a kispénzűeket bünteti.

Brian Wansink

Az árak emelése senkit nem bír rá az egészségesebb táplálkozásra, csupán arra, hogy a versenytárshoz menjen, ahol ugyanazt eszi majd. A "bűnadó" nem az evési, hanem a vásárlási szokásokat módosítja.

Brian Wansink

A változatos étrend élvezetesebbé teszi az étkezést, ráadásul segít elszakadni az általában kedvelt zsíros, sós és édes ízektől, és kifinomultabb ízlést alakít ki.

Brian Wansink

Nyers koszton élni olyan, mint PhD-t szerezni a növényalapú táplálkozás tudományában - nehéz, de megéri.

Scott Jurek

Minden étkezésben ott lakozhat a lélek, egy különös varázs; elég hozzá egy csöppnyi odafigyelés, képzelet és figyelmes gondoskodás.

Thomas Moore

Kapcsolódó kategória: Mindennapok

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom