Európai unió

(5 idézet)

Mikor halna meg háborúban egy magyar egy románért? Az Egyesült Államokban az oregoni megtenné texasi társáért, ahogy megtette sokszor. Az európai álom túl szép, és jelenleg úgy tűnik, megvalósíthatatlan. Az EU egy közös hadsereg nélküli soft power.

Kánai András

Az európaiak ma a történelem legbékésebb időszakát élik. De az emberek csak ritkán gondolnak a békére, mivel azt egy közhelyes dolognak, nem valamiféle drága ajándéknak tartják, amit nehezen szereztek meg.

Yuval Noah Harari

Azoknak, akik ezt maguk nem élték át, és azoknak, akik most, a válság közepén azt kérdezik, hogy ugyan, miféle hasznot hoz Európa egysége, a válaszom: annak ellenére, hogy Európa mindeddig példátlanul hosszú ideje, 65 esztendeje békében él, és noha még mindig nagyon sok bajt és nehézséget kell leküzdenünk - a békét.

Helmut Kohl

Az európai szellem egy nagyon új vívmánya az a gondolat, hogy szolgáltassuk ki magunkat egymásnak oly mértékben, ami mellett már egyszerűen lehetetlen háborúzni - és ez immár hetven éve egészen jól működik.

Mérő László

Én egyetlen olyan dolgot látok, ami jelenleg csakis és kizárólag Európára jellemző: az a gondolat, hogy a háború elkerülhető azzal, ha sokkal jobban ki merjük szolgáltatni magunkat egymásnak annál, mint amennyire valaha is el tudtuk képzelni, hogy ki merhetjük.

Mérő László

Kapcsolódó kategória: Nemzet

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom