Életcél
(26 idézet)
Minden ember missziót teljesít. Mindenki születik valamire, ez az életnek egyetlen értelme.
Ha létünknek csak egy isten adhatna értelmet a túlvilági örök boldogság felkínálásával, akkor valóban nem lehetne más célunk, mint hogy parancsai szerint élve ezt elnyerjük. A valóság ezzel szemben az, hogy az életnek csak egyetlen célja van: az élet fenntartása, és ezen túlmenően önmagában nincs más értelme. Az életben viszont kitűzhetünk értelmes célokat, s ezeket elérve boldogok lehetünk, ha megtanuljuk a kudarcokat is elviselni és van erőnk újrakezdeni.
Döntened kell, hogy milyen életet szeretnél magadnak. Máskülönben elmegy melletted az élet, és arra ébredsz, hogy már túl késő.
Amikor valaki úgy kéri számon az élet értelmét, mintha a kozmoszunk dolga lenne értelmet adni létezésünknek, fordítva ül a lovon. Nem az univerzumunk ad értelmet a tudattal rendelkezel lényeknek, hanem a tudattal rendelkező lények adnak értelmet az univerzumunknak.
Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az élet értelmére (...) a hit nem ad választ, sőt egyetlen diszciplína sem tud választ adni, ez ugyanis egy szubjektív kérdés: mindenkinek magának kell - nem is megtalálnia a választ, hanem - aktívan kiválasztania a céljait. Nem egyet, hanem többet. És ezt a tudomány nem teheti meg helyette, de valójában a vallások sem. Ezt mindenkinek magának kell megtennie.
Semmire sem születünk, de ha sikerül elég soká életben maradnunk, végül nem kerülhetjük el, hogy valamivé ne váljunk...
A legtöbb ember életének nincs célja, mármint a magánéletén túl. A családjuk életében fontosak, de ennyi. A munkában pótolhatóak, a barátságaik illékonyak.
A létfenntartáson túl kell, hogy legyenek tevékenységei az embernek. Ez lehet művészet, sport, hobbi, amiben megtaláljuk életünk magasabb rendű értelmét.
Nem olyan rossz rabnak lenni, ha a szökésen dolgozik az ember. Akkor legalább van miért élnie.
Ha csak a természetet nézed, az életnek nagyon határozott célja van, és ez egy alapvető cél. Megismételni, reprodukálni, ennyi. Reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni. És mi mégsem látjuk ennyire egyszerűnek az életet. Műemléket építünk az örökkévalóságnak, csináljuk a dolgainkat, nem igazán vagyunk érdekeltek abban, hogy csak reprodukáljunk és meghaljunk. Inkább az érdekes számunkra, hogy emlékművet emeljünk magunknak, hogy te is tudd, hogy én itt voltam. Ugyan már, nagy ügy. Itt voltunk mindannyian.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
Mindenki azt hiszi, hogy a földi élet célja az, hogy teljesítsünk valami tervet. Senki sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy valaki más alkotta. Gyűjtik a tapasztalatokat, az emlékeket, a dolgokat, mások ötleteit, és többet gyűjtenek, mint amennyit elbírnak. És közben megfeledkeznek az álmukról.