Tudomány
Az elmúlt fél év legnépszerűbb tudományos idézetei:
Amikor megszületünk, kromoszómáinkban, génjeinkben egy nagyon vastag könyv van, ebben pedig egy regény. A könyvből életünk során néhány száz oldalt olvashatunk fel csupán... az, hogy mit olvashatunk fel, s hogy mi van egyáltalán megírva - a veleszületett adottságoktól függ. De az, hogy mennyit, mikor és hogyan olvashatunk fel, már a körülményeink milyenségének függvénye.
Egy-egy állítás cáfolata nem könnyű, de ha nem sikerül, akkor ez nem bizonyítja, hogy az állítás igaz.
Az, hogy valami ritka, önmagában még semmit sem bizonyít. A bridzsben például egy a 600 milliárdhoz az esélye, hogy éppen azt a 13 lapot kapjuk, amit osztottak nekünk. Különös volna, ha valaki, miután megkapta és jó alaposan meggusztálta a lapjait, nekiállna kiszámolni, hogy ennek a leosztásnak az esélye kisebb, mint egy a 600 milliárdhoz, és ezek után úgy döntene, hogy nem is kapta azt a leosztást, hiszen annak olyan kicsiny a valószínűsége.
A testünkben valamilyen megbetegedés formájában tör felszínre az, amit a tudat szintjén elnyomunk.
Amikor az internet közel 30 évvel ezelőtt elindult, senki nem látta előre olyan negatív hatásait, mint a magánszférába való benyomulás, a közösségimédia-függőség vagy az álhírek terjedése. Akkor hogyan tudnánk ma megjósolni a mesterséges intelligencia adta összes lehetőséget és potenciális fenyegetést?
A legmodernebb neurális hálózatok is kevésbé intelligensek, mint egy totyogó kisgyerek, ha egy változó helyzet rugalmas kezeléséről van szó. A kisgyerek könnyedén felismer egy kutyát, alkotni tud egyszerű mondatokat, és rájön, hogy kell használni egy iPad-et. Kérd meg bármelyik mesterséges intelligenciát, hogy hajtsa végre mind a három feladatot, és az algoritmus - hacsak nincs kifejezetten megtanítva mind a háromra - kudarcot fog vallani.
A köztes térben (amely a dolgok közti kölcsönhatásból keletkezik) létrehozott észleléseinket kivetítjük a kint lévő dolgokra. Egy vörös felület például öntől egy méterre levőnek tűnhet, pedig valójában közelebb már nem is lehetne - annak a felületnek a vöröse önben van. Olyan, mintha a szeme és az összes többi érzéke egyesülne agya többi részével, és egy videoprojektort alkotnának. A kinti világ csupán a háromdimenziós vetítőernyőnk.
Hajlamosak vagyunk alábecsülni a képzeletünket torzító erők hatalmát, különösen, amikor olyan intuíciókkal találkozunk, amik "tagadhatatlanok". Nem arról van szó, hogy képtelenek vagyunk tagadni őket; arról van szó, hogy nem tagadjuk őket, még csak meg sem próbáljuk.
A matematikának és a zenének is van egy szimbólumokból álló szaknyelve, s azzal megragadhatjuk az általunk létrehozott vagy felfedezett mintázatokat. A zene sokkal több a kotta öt vonalán le-fel táncoló fél- és negyedhangjegyeknél. S a matematikai szimbólumok is csak akkor kelnek életre, ha az elmében megszólal a matematika.
A gondolatok úgy kapcsolódnak egymásba, mint a fogaskerekek: mindegyik mozgásba hozza az utána következőt.