Idézetek

Milyen lehet az, amikor valakit igazán látunk... olyannak, amilyen?

Libby Strout anyukája váratlan halála után mély gyászában az evésbe menekül, és nem sokkal később már mindenki csak úgy ismeri őt, mint Amerika Legdagibb Tinije. Idővel újra ki mer merészkedni az emberek közé, hogy végre igazán éljen, azonban a visszatérés a gimnáziumba nem megy valami zökkenőmentesen...

Jack Masselin menő srác, aki bámulatos tárgyakat képes összerakni szinte bármiből. Nem számít azonban, hogy milyen népszerű, van valami, amiről senki sem tud: arcvakságban szenved. Senkit sem ismer fel, még a saját családtagjait sem, és ez sok gondot okoz az életében, pláne ha csajozásról van szó...

Jack soha senkit sem engedett magához igazán közel, egészen addig, amíg meg nem ismerte Libbyt. Egy gimnáziumi összezörrenés után mindketten lelki tanácsadáson kötnek ki, és nem ez az egyetlen büntetés. Egymás iránt kialakuló érzelmeik őket magukat is meglepik. A harag lassan átformálódik valami mássá, valami méllyé... igaz, őszinte szerelemmé, mely az egész világukat megváltoztatja.

Anna csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. A fitt ötvenes hölgy saját kispolgári miliőjében a legnagyobb úriasszony. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete.

Patik László nagyon is aktuális őrült meséje pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Mintha egy szürreális, tragikomikus magyar rémálom kellős közepébe csöppentünk volna: szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd.