Nolee beküldött idézetei
Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után.
A fájdalom és a szerelem rokon abban, hogy az ember nem tud szabadulni tőle. Kíséri, mint az árnyék. A szerelmes elárulja magát, hogy mindig szerelemével foglalkozik. Éppen úgy az, akit keserű bánat üldöz.
Hinni kell! Mindegy, hogy miben, hiszen gyarló emberek vagyunk, az igazságot úgysem látjuk. Higgyünk a jóban, a szépségben, s talán minden jóvá és széppé válik, ha őszinte szívvel hiszünk benne.
Nem tudhatjuk, milyen mély, milyen tágas a szívünk, míg a nyomorúság rá nem bocsátja felhőit és el nem árasztja sötétséggel.
A csók a buja szerelem csábító ördöge, vad táncot jár vörös talárjában, amivel ingerli a szemet, furulyahangjával csiklandozza a fület, illatával bódítja az orrlyukakat, redőivel simogatja a remegő bőrt.
A szerelem valóság, a legvalóságosabb, legtartósabb, legédesebb s egyben legkeserűbb dolog, amit ember megismerhet.
A halál és a tragédia az életünk minden másodpercében ott lóg a fejünk felett, és próbál eltalálni minket. És sokszor elhibáz.
Csak a halál árnyékában élve érti meg az ember, milyen leírhatatlanul csodálatos az élet.
Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj és nézz bután.
A szerelem és a szabadság nem férnek meg egymás mellett. A szerelem rabszolgaság.
A japán lányok mosollyal születnek, mosollyal élnek és mosolyogva halnak meg.
A szerelem tehát mindennél fontosabb, a legfontosabb a világon, különben pótolni tudnák valamivel.
Néha a legokosabb nők is összetévesztik a két érzést: a szerelmet és a megbántott önérzetet.
A jókedv - úgy tűnik - éppannyira függ attól, hogy állnak a dolgok bennünk, mint attól, hogy állnak rajtunk kívül és körülöttünk.
Nincs múlt, nincs ragaszkodás a múlt megmaradt darabkáihoz. Minden, ami van, ebben a pillanatban van, talán holnap, de sosem tegnap.